2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kiszivárgott hírekből már nagyrészt mindent tudni lehetett az elektromos Daciáról. Ezért aztán nem igazán hozott meglepetéseket. A Spring névre keresztelt modell lényegében a Kínában már kapható Renault K-ZE európai megfelelője. Az első gyári képeket nézve, úgy tűnik, hogy a jelvényen, a hűtőrács mintázatán, illetve néhány dekorációs elemen kívül nincs különbség, bár szinte biztos, hogy az európai előírások miatt a karosszériát több ponton meg kellett erősíteni.

A Dacia Spring 3,73 méter hosszú, 1,62 méter széles és 1,51 méter magas. Formájában szinte teljesen azonos az Indiában forgalmazott Renault Kwid SUV-val. A méretekből kiderül, hogy nem nagy autó. Alaphelyzetben négy felnőttnek és egy 300 literes csomagtartónak van hely a belső térben, még van egy 23 literes rekesz az autó orrában, úgymond a motor helyén. Utóbbiban általában a töltőkábel van, bár ebben az esetben kérdés, hogy elfér-e, mert nem túl impozáns méretű a csomagtartó. 

A mérete nem nagy, de a teljesítménye egészen kicsinek mondható. A Dacia Springbe egy 44 lóerős villanymotor került, ami egy 26,8 kWh-s akkumulátorból kapja az energiát. A mindig nagyon túlzó WLTP-mérések alapján ez 225 kilométerre elegendő, vagy tisztán városi üzemben 295 kilométerre. Ha összevetjük a jelenleg forgalomban lévő autók WLTP-hatótávját és a valós hatótávjukat, akkor azt mondhatjuk, hogy kettővel kell elosztani a WLTP által mért adatokat, hogy megkapjuk a valós számokat. Vagyis a Dacia Spring hatótávja nagy valószínűséggel 120 és 150 kilométer között lesz, télen még kevesebb. Mindenképpen egy kompakt városi miniterepjáró, ez látszik a méretéből és a hatótávjából is, azonban az ilyen fazonú autók manapság nagyon divatosak, így szinte biztos, hogy lesz kereslet iránta.

Forrás: www.dacia.ro


Az autó végsebessége 125 km/h. Amennyiben pedig ECO módban használjuk az autót – ennek köszönhetően akár 10% hatótávot is nyerhetünk –, 100 km/h-ra csökken a végsebesség. Ebből ismételten arra lehet következtetni, hogy városi járműnek szánták.

A töltési sebessége sem gyors. 230 voltos hálózatból 14 óra, 3,7 kW-os otthoni töltőcsatlakozóból 8 és fél óra, 7,4 kW-os otthoni töltőből 5 óra alatt lehet feltölteni. Emellett lesz gyors töltési lehetőség is, aki ezt megrendeli, 30 kW-os töltési sebességgel számolhat, azaz egy órán belül 80%-ra töltheti az akkumulátort. Felárral kell számoljon az, aki gyorsan akarja feltölteni a járművét. A töltéssel kapcsolatban viszont pluszpontot érdemel, hogy kifejlesztettek egy alkalmazást, amely a My Dacia nevet kapta, ahol ellenőrizhető, hogy éppen hogy áll a töltés, mindössze egy okostelefonra és internetkapcsolatra van szükség.

Az árról, ami várhatóan nem lesz magas, még nem tudható semmi. Az szinte biztos, hogy nem lesz drága, éppen ezért és a népszerű formavilágért valószínűleg sokan fogják venni. Persze, miután kapható lesz, mert az idei bemutató ellenére a gyártás beindítását nem sietik el.  Persze megvannak a negatívumai, de városi használatra ideális. Ezzel a hatótávval egy hetet közlekedhetünk a városban utántöltés nélkül. A Dacia vezetősége azt mondta, hogy előre megfontolt szándékból készítette ilyenre a Springet. Reménykedjünk, hogy valamikor előállnak egy méretben és hatótávban is nagyobb, illetve sebesség és töltés szempontjából gyorsabb autóval. Mindezt persze Dacia-ársávban. Meggyőződésem, hogy arra is nagy lenne a kereslet.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató