2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Az állam a polgárt védje, ne az intézményeket!” – konkrét megoldásokkal mutatta be Kelemen Hunor, milyen változásra van szükség Romániában ahhoz, hogy az állam a polgárokat szolgálja, és ne a polgárok szolgálják az államot. A programbemutatóban orvos, pedagógus, gazda és vállalkozó is elmondja, miben hátráltatja őt az állam.  A józan ész programja az RMDSZ kormányprogramjának gerince: józan megoldásokkal, józan intézkedésekkel, józan működéssel akar rendet teremteni a mostani kapkodásban, ködösítésben és kiszámíthatatlanságban – mondta el a programbemutatóban Kelemen Hunor.

Az RMDSZ-nek sikerült kormányon Erdélyt tovább építenie, a magyar ügyeket visszavinnie napirendre, de 2023 tavaszán kiszorították a kormányból, és vele együtt a józan észt is – elevenítette fel Kelemen Hunor. „Azóta azt mondják, hogy stabilitás van. De az emberek csak a káoszt és a kapkodást látják. Azt mondják, nő a gazdaság. De mi csak azt érezzük, hogy nő az infláció és a költségvetési hiány. És nő az állam. És minél nagyobb lesz, annál kevesebb tiszteletet kapunk mi, polgárok. Az állam nem bízik bennünk. Lenéz, megaláz, büntet, szekál. Úgy viselkedik, mintha mi lennénk érte, és nem ő értünk. És még ő csodálkozik, hogy a polgárok nem bíznak benne” – részletezte az államelnökjelölt.

Kelemen Hunor a legsúlyosabb problémák közé a népességfogyást és az elvándorlást teszi. „Hogyha nem lépünk, akkor 2050-re kevesebb mint 15 millió lakosa marad az országnak. És ami még súlyosabb: az idősek, nyugdíjasok lesznek többségben, nem a fiatalok, nem az aktív munkaerő. Ez azt jelenti, hogy az ellátórendszerek összeomlanak” – figyelmeztetett az államelnökjelölt.

Az RMDSZ azt akarja, hogy akik több gyereket vállalnak, kapjanak több kedvezményt, és fizessenek kevesebbet. Például: egy három gyermeket nevelő anya 10% helyett fizessen csak 5% egészségügyi hozzájárulást. A gyereket nevelő nőkön azzal is segíteni kell, hogy munkába állhassanak; támogatni kell a távmunkát és a rugalmas munkaidő-beosztást, ugyanakkor el kell törölni a részmunkaidővel munkába visszatérő szülők pluszadózását. A jelenlegi kormány által leállított bölcsődeépítési program folytatását prioritásként kezeli az RMDSZ. Emellett jó minőségű és megfizethető lakásokat kell biztosítani a gyereket nevelő családoknak, ezért 2035-ig 100.000 önkormányzati bérlakást kell fölépíteni az országban.




Ma jobban félünk a kórháztól, mint a betegségtől – foglalja össze sommásan Kelemen Hunor a hazai egészségüggyel kapcsolatos vélekedéseket. Az RMDSZ programja a beteget teszi a középpontba: a betegek jogait, a betegeknek járó szolgáltatásokat, azok minőségét. Konkrét javaslata az elektronikus várólisták bevezetése, amellyel a sorban állást csökkenteni és a várakozási időt szabályozni lehet. Kiemelt intézkedés a vidéki családorvosok és a fiatal, pályakezdő orvosok támogatása. Az RMDSZ szerint őket visszavárni kell, nem gáncsolni, valamint meg kell szüntetni a rezidensvizsgát is. 

Az RMDSZ azt akarja, hogy azoknak a diákoknak, akiknek 36-40 órájuk van egy héten, ne kelljen több mint 30 órát az iskolapadban tölteniük. Azt szeretné, hogy újragondolt tankönyvekkel és a román nyelv oktatásában jelentkező hibák korrigálásával a magyar diákok tanuljanak meg tisztességesen románul. Az RMDSZ kiáll a kétszintű érettségi mellett is. „Az elmúlt évtizedek megmutatták, hogy nem lehet minden diáktól ugyanazt elvárni. Ezért mi azt tartjuk jó megoldásnak, hogy bevezessük a kétszintű, differenciált érettségit. Ha valaki egyetemre akar menni, akkor támogassuk ebben. Ha viszont szakmát tanul, akkor ezt a támogatást adjuk meg neki” – fejtette ki Kelemen Hunor 

Évente 6 milliárd eurótól esik el az állam, mert nem tudja rendesen beszedni a héát. Ebből évente 600 kilométernyi autópályát lehetne építeni – mondja Kelemen Hunor, aki szerint az adókat nem emelni, hanem begyűjteni kell. Az RMDSZ határozottan kiáll az egységes adókulcs mellett, csökkenteni akarja a munka adóját, valamint a részmunkaidőre kirótt többletadót el akarja törölni. Ugyanakkor a kettős mérce ellen is fellépne azzal, hogy az állami intézményeknek is fizetniük kellene késedelmi kamatot, nem csak a vállalkozóknak és adófizetőknek.

Kelemen Hunor szerint nem a polgárnak kellene szaladgálnia a papírokkal a különböző intézmények között, hanem az állam saját magától kell kérje és beszerezze a szükséges igazolásokat. Meg kell szüntetni azokat az intézményeket, amelyek több problémát okoznak, mint amennyit megoldanak: pl. a kincstárat és a regionális szintű adóhivatalokat. Kevesebb bürokratával több pénz marad a helyi közösségeknek – áll az RMDSZ programjában.

A magyar államelnökjelölt a küszöbön álló közigazgatási átszervezés veszélyeire is felhívja a figyelmet. „Ennek is csak az lesz a vége, mint eddig mindig: nehezebb ügyintézés és helyi szinten a magyarok etnikai arányának a megváltoztatása. Nem hagyjuk, hogy megszüntessék a megyéket, hogy bomlasszák a helyi közösségeket azzal, hogy fejetlenül összevonják a kistelepüléseket” – foglalta össze az RMDSZ álláspontját Kelemen Hunor.

A józan ész programja a magyar közösség sajátos problémáira is kitér. „El kell érnünk, hogy a magyar a román mellett hivatalos nyelv legyen ott, ahol számottevő a magyar közösség. És számon kell kérnünk minden intézményen a nyelvi jogok betartását” – hangsúlyozza Kelemen Hunor. Egy jó tanácsot is ad: azt a sok erőforrást és energiát, amit ma az állami intézmények a magyar szimbólumok ellen bevetnek, inkább a határon túli románok védelmezésére és segítésére kellene fordítaniuk.

„A magyarok számára az a fontos, hogy az őszi választások után megmaradjon az erős parlamenti képviseletünk. Azért kell visszakerülnünk a kormányba, hogy A józan ész programját meg tudjuk valósítani” – foglalta össze a választások tétjét az RMDSZ elnöke, aki a magyar emberek támogatását kéri mindkét szavazáson: a november 24-i elnökválasztáson, valamint a december 1-jei parlamenti választáson. (rmdsz.ro) 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató