Belenyalunk a fagyiba – Az öreg hölgy látogatása marosvásárhelyi előadásáról

Nézem a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kiváló előadását, és azon tűnődöm, mennyire más színház volt az 1989 előtti, mint a mai, és hogy ez vajon mit jelent.

Nem véletlen, hogy mindez éppen Az öreg hölgy látogatásáról jut eszembe. Mert miközben nincs színház, amely ne rólunk szólna, Dürrenmatt darabja valósággal belénk vágja: rólatok van szó! Ti vagytok ilyenek, te vagy ilyen: csak egy birka a többi közül. Mindannyian megölnétek Alfrédot, miközben az erkölcsről papolnátok, meg a városotok felvirágoztatásáról, meg egyéb blődségekről. Nem az érdekelne titeket sem, ó, dehogy, hogy egy leányt harmincöt évvel ezelőtt megerőszakoltak – arra ma is azt mondanátok, amit egy hölgy idéz célzatosan egy kamasz lánynak, ahogy jövünk ki szünetre: „Aki málnafagylaltnak öltözik, az ne csodálkozzon, ha belényalnak”. A pénz érdekelne benneteket is, legyetek bár papok, magyartanárok, családorvosok, polgármesterek, boltosok vagy csak a falu hülyéi. Az élet megy tovább – ebbe a ragadozó közhelybe takarózva lihegtek a pénzért és teljesítitek egy örökre megsebződött ember minden szeszélyét.

Arra jutottam, hogy a régi nagyok emlegetése csupa kényelem és önvédelem. Nem a régi nagyokról van szó, hiszen aki Mohácsi János előadását megnézi, az látva láthatja, hogy a mai társulat kifogástalanul játszik. Hanem arról van szó, hogy egykor, midőn (!) bárki felment a színpadra, a magyarok jól jöttek ki a darabból. Könnyen azonosíthatták magukat Nagelschmidttel és Szervéttel, Dózsával és Apáczaival, a hátgerinc jó oldalán álltak, s elhihették magukról, hogy ez mintegy természeti törvény. Erről a hitről pedig sokan nem hajlandók lemondani ma sem, következésképpen nem hajlandók belátni, hogy a magyarok éppoly esendő emberek, mint bárki más.

És nincsenek kivételek. Berta siratja az apját, ám amikor Claire Zachanassian súg a fülébe ezt-azt, már azt köpi felé: „Dögölj meg!” Igaz, végül, amikor a piros inggombok ellepik Alfrédot, mégis sír, zokog, összegömbölyödik. Jó, ő kivétel, de Gáspár már BMW-t vásárol a Claire pénzére, és Hajnika összeborul Imrével, a temetkezési vállalkozóval. „Az élet megy tovább.”

„Mindig csak az örökös gyilkosság” – sanyarog mögöttem egy hölgy az előadás egyik legszebb pillanatában. Gondolom, a Szulejmánra vagy más ilyen problémátlanságokra vágyik. Annak azonban nincs köze hozzánk, és éppen ezért jó, nem másért. 

Márai azt írja a Naplójában, a Besuch... (Der Besuch der alten Dame a darab eredeti címe) az egyetlen világirodalmi rangú Dürrenmatt-írás. Szerintem több van; ez azonban feltétlenül világirodalmi magaslat. Modernizált és magyarizált, hogy megakadjon a torkunkon. És ne tessék azt hozni fel ürügyként, hogy az előadás rossz, mert az is nagyon rendben van. A hibát magunkban kell keresni.

És hazavinni néhány arcot. Kezdetnek elég lesz Claire és Alfréd, Berekméri Katalin és Kilyén László arca: a diadalmas zártság és a határra érkezett szenvedés.