2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Múlt szombaton tartották meg a nyolcadik Bekecsalja néptánctalálkozót Szovátán, a helyi Sirülők néptáncegyüttes szervezésében. A rendezvény céljául azt tűzték ki, hogy az Erdélyben és az anyaországban élő és működő népiérték-hordozók, gyerek- és ifjúsági néptáncegyüttesek számára lehetőséget adjanak a találkozásra, az egymástól való tanulásra és ismerkedésre, továbbá, hogy e kiapadhatatlan kultúrkincsben a nagyközönség is gyönyörködhessen.

Az idei szakmai találkozón Nyárád- és Kis-Küküllő menti néptáncegyütteseket (Bekecs, Szivárvány) láttak vendégül, továbbá Tata testvérvárosból az Általér Református Iskola Kenderburga csoportját és a Pötörke néptáncegyüttes szólista táncosait. A szervezők örömére Küküllődombóról elfogadta meghívásukat és szinte letáncolta a színpadról a fiatalokat pontozójával a 80 éves Gilyén Miklós. Az esemény két díszmeghívottja, Kacsó Hanga Borbála és Berecz István előadásában is gyönyörködhetett a közönség, ez a jelenlévőknek példaként szolgált arra, hogy miként lehet egyszerűen, a népi kultúra iránti alázattal, mégis művészi fokon közvetíteni őseink ránk hagyott örökségét. Az eseményt a város polgármestere, Fülöp László Zsolt is megtisztelte jelenlétével, és köszöntötte az értékőrzők találkozóját.

Az este táncházzal zárult, ahol a Kedves zenekar biztosította a talpalávalót, tőle megszokott szerénységgel és szakmaisággal, szívesen vették kézbe a hangszereket a Tücsökraj zenészei is, és a művelődési házban senki nem töltötte hiábavalóan az őszi időátállítással nyert egy órát. A hétvége további részét tatai barátaikkal  töltötték a szovátaiak, szakmai és közösségi élményekben gazdagodva – adta hírül Kiss Enikő, a Sirülők néptáncegyüttes és a Tücsökraj népi zenekar munkájának irányítója. 

A néptánctalálkozó megvalósulásáért köszönetet mondanak a szervezők partnerüknek, Maros Megye Tanácsának és támogatóiknak, a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Bethlen Gábor Alapnak, a Csoóri Sándor Alapnak, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak. 


Fotó: Fülöp Edmund


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató