Bekameron

Bizony, B-vel. Még ha első olvasatra ki is javítja a szemünk. Vagy az eszünk, mert valahogy a Dekameron rögzült sokunk tudatába. Elekes Ferenc új kötete láttán önkéntelenül így mondjuk ki magunkban a címet. Nem baj, vélem hallani a szerző reakcióját. Bár lehet, hogy az általánosítást rosszallná, hiszen ő mindig egyéníti a történeteit. Amelyek aztán mégis mai korunk általános jellemzőivé kerekednek. De javítok: lehet, hogy csak én jártam így a Bekameronnal. Ha nem ez történt volna, akkor is valószínű, hogy szóba hoznám Boccaccio híres novellagyűjteményét. Az abban megtestesülő esendő emberség, az élőbeszéd közvetlensége, az ironikus-szatirikus hangvétel ezt a kiadványt is áthatja. Nyilván ez nem fokmérő, nem is erőltetem tovább a nagy olasz humanista főművéhez való hasonlítgatást, annál is inkább, mivel a szerelmi-erotikus szál, amely Boccaccio novellafüzérét oly híressé tette, Elekes kötetéből hiányzik. A jó emberismeret, a jelenkor jellemzőiről találó kórtünetet felmutató éleslátás és a derű viszont a megkeseredettségét se titkoló marosvásárhelyi író frissen megjelent könyvében* is meghatározó. A szerző a napokban töltötte 82. életévét, sorrendben ez a 17. kötete. Létrejöttét már az elején pontosítja: „Ennek a könyvnek minden sorát a felhőkből szedtem össze. Onnan, ahová a FERIFORMA című blogomat menekítettem. Ez a könyv a blogbolondok könyve.” 

Most már a Gutenberg-galaxishoz ragaszkodó olvasóké is. Akiket biztos megfog a Siklódi Zsolt tervezte ötletes borító is. De még inkább az a 211 írás, amely egyéni hangú, hiteles és élvezetes olvasmányt kínál társadalmunk tarkabarka faunájáról, a flórájáról nem is beszélve. Sajátos íze, zamata van e humorba, szomorúságba ágyazott, kissé rezignált kisprózának, feltétlenül bele kell kóstolni. 

 

*Elekes Ferenc: Bekameron, Korkép könyvek, Marosvásárhely, 2017