2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Barát szirmok

Gabit sohasem láttam fáradtnak. Mintha az ujjai között egymáshoz simuló szirmoktól kapta volna a napkeltétől napnyugtáig és azon túl is kitartó frissességet. Egy vasárnap délelőtt sokszínű, illatos barátai között beszélgettünk. 

Gabit sohasem láttam fáradtnak. Mintha az ujjai között egymáshoz simuló szirmoktól kapta volna a napkeltétől napnyugtáig és azon túl is kitartó frissességet. Egy vasárnap délelőtt sokszínű, illatos barátai között beszélgettünk. 
– Milyen út vezetett a virágokhoz? – kérdeztem, miközben tejeskávét, bombont tett elém a kisasztalra.
– Sokáig nem sok közöm volt hozzájuk. A forradalom után végeztem a középiskolát. Akkoriban sok család munkahelyi nehézségekkel küszködött. Segíteni szerettem volna a szüleimnek, ezért határoztam úgy, hogy állást keresek. Egy marosvásárhelyi szálloda kaszinójába krupiét, azaz játékvezetőt kerestek, oda jelentkeztem. Mivel nagyon jól ment az angol, fel is vettek. Évekig éjszaka dolgoztam, egy idő múlva már azt sem tudtam, hogy milyen a reggel. Talán ezért is szeretek korán kelni... Később egy hajón került álláslehetőség, ugyanebben a munkakörben. Kilenc hónapot töltöttem el az ázsiai vizeken. Szingapúrt, Malajziát, Thaiföldet jártuk. Akkor már férjnél voltam, és a párommal közösen döntöttünk úgy, hogy vállalom ezt a munkát, és így gyűjtünk pénzt házvásárlásra.
– Mi maradt meg leginkább a hajón töltött hónapokból?
– Nagyon vidám időszaka volt az életemnek, sok nevetéssel, kalanddal. A kaszinó csak a nyílt vizeken működött, amikor partot értünk, bejárhattuk a várost, szórakozhattunk. Thaiföldön motorokat, dzsipeket bé-reltünk, de elefántszafarin is voltam a háromnegyed év alatt. A gyorsan barnuló ázsiaiak, akiknek a fehér ember a szépségideál, mindig betakarták magukat a nagy melegben, ernyővel sétáltak, mi viszont szabadon élveztük a napfényt. Szingapúrban a kínai újév pompáját is megtapasztalhattam. Az ázsiaiak egyébként nagyon babonásak. A téli ünnepek alkalmával minden főnök kis piros borítékban pénzt ad az alkalmazottainak, hogy szerencsés legyen számára a következő esztendő. A kaszinóban fontos, hogy ki hova ül, és ha egy játékos egy korábbi vendég helyére telepedik le, a kezével ütögetve igyekszik lehűteni a széket. A játékterem mennyezetén lévő rácsok pedig a „catch the player”, azaz „megfogni, megtartani a játékost” babonára utalnak. Az ázsiaiak végtelenül szenvedélyes játékosok, amint kinyitott a kaszinó, már tódultak is be. 
– A kilenc hónap lejárta után újra útnak indultál?
– Igen. Ezúttal Izraelbe, Eilat városába szólt a szerződésem. De míg Szingapúrban tökéletes biztonságban éreztem magam, itt már a megérkezésünk pillanatától elkezdődtek a kellemetlenségek. A repülőtéren minket, romániaiakat félreállítottak, és amíg az ügynökünk megérkezett, még gúnyolódtak is velünk a hatóságiak. Persze, szép élményekkel is gazdagodtam az Izraelben töltött négy hónap alatt. Sosem felejtem el például azt a látványt, ami 2000 szilveszterén, éjszaka a hajó fedélzetén elém tárult. Az izraeli munka után azonban úgy éreztem, hogy ideje itthon nekifogni valaminek. Egy török pékségben kaptam titkárnői állást, borzasztóan kevés pénzért. Aztán egy barátnőm hívott egy holland viráglerakatos üzletébe. Akkor kerültem először kapcsolatba a növényekkel. Az alapoktól kezdtem a szakmát, kisepertem, megtanultam gondozni a virágokat, átvettem az árut, előkészítettem a rendeléseket. A kislányom születése után kerültem át a lerakatból egy virágüzletbe. Akkor már egyre többet tudtam a virágkötészetről, és egyre jobban kötődtem a rám bízott szépségekhez. 
– Mikor döntöttél úgy, hogy saját virágüzletet nyitsz?
– Három évvel a kisfiam születése után. Akkoriban vettünk autót, aminek aztán eltört a tengelye, totálkáros lett. Furcsa, de ez a kudarc adott bátorságot ahhoz, hogy újra befektessük a pénzünket valamibe. Azt mondtuk, ha elbukjuk ezt is, ám legyen, de legalább megpróbáltuk. A külföldi munkák bevállalósabbá, szabadabbá tettek. Minden fiatalnak csak ajánlani tudom, hogy mielőtt itthon megállapodna, kóstoljon bele más kultúrákba, életmódokba. 
– Hogy indult a vállalkozás?
– Főleg tartós virágokkal, cserepesekkel, szárazvirággal kezdtem. A kínálat gazdagságára fektettem a hangsúlyt, közben a reklámozásra is odafigyeltem, és számos kedvezményt, például hűségkártyát készítettem a vásárlóknak. Egyébként ezen a területen is igaz a mondás, hogy nem megszerezni, hanem megtartani nehéz a vevőt. Ha nincs konkrét elképzelése, rá kell érezni arra, hogy mit szeretne, és milyen virág illik hozzá. 
– Biztos találkoztál különleges kívánságokkal is.
– Volt, aki cigaretta- vagy pénzcsokrot kért, de pelenkatortát is készítettem már. Ami azt illeti, mi, virágkötők nagyon szerencsésnek érezhetjük magunkat, hiszen egész évben, március 8-ától, az esküvők, ballagások időszakán át, iskolakezdésig és karácsonyig rengeteg szépséggel ajándékoz meg minket a természet. Így minden évszaknak kétszer örülhetünk. Jutkával, a virágos barátnőmmel kiállításokra, továbbképzőkre  járunk, az is mindig élmény. 
– Úgy tudom, a virágkötészetnek is van időről időre változó divatja.
– Igen. Esküvői csokroknál és teremdíszítésnél az idei trend a fehér-zöld kompozíció. De a halványabb árnyalatok, a rózsaszín, a barack, illetve a rusztikus hatást keltő, úgynevezett rothadó színek is keresettek. Mi teremdíszítést is vállalunk, ezen a téren a kisebb üvegedények helyét a hengervázák vették át.
Indulni készültem, amikor beszélgetőtársam tekintetében játékos fény villant.
– Tudod, ez a virágkötészet olyan, mint egy vírus, ha megfertőződtél vele, nem szabadulsz – mondta. – A szabadidőmben sem tudok elszakadni a növényektől, lépten-nyomon elém állnak, megmutatkoznak. Észreveszem őket egy filmben vagy a tengerparton, családi nyaralás közben. És pár nap szabadság után már hiányoznak a „pártfogoltjaim”. A színük, az illatuk, az, ahogy megnyugtatnak, felüdítenek. Ahogy hagyják magukat gondozni, és ahogy vigyáznak rám.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató