2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Manchester City a Borussia Dortmund felett aratott kettős győzelemmel, a Real Madrid pedig hazai győzelme után a Liverpoolban elért gól nélküli döntetlennel harcolta ki a továbbjutást múlt szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

A liverpooli találkozó előtt az Anfieldhez érkező madridi csapatbuszt hazai drukkerek százai fütyülték ki, sőt a jármű egyik ablakát is betörték. A Mersey-parti klub közleményben kért elnézést az esetért, egyben jelezte: a rendőrséggel együttműködve segítik majd az elkövetők előkerítését.

A házigazda kezdte aktívabban a mérkőzést kétgólos hátrányának tudatában, a múlt szombati El Clásicón aratott 2-1-es diadallal hangoló spanyol csapat azonban Thibaut Courtois védéseivel tartotta az eredményt, sőt, Karim Benzema révén kis híján be is talált, ám a francia csatár a kapufát találta el. A játékrész hajrájában a nagy nyomást kifejtő Liverpool támadói hagyták ki egymás után a lehetőségeket.

Fordulás után is többnyire a madridiak kapuja előtt alakultak ki helyzetek, az utolsó fél órára cserékkel frissített és támadóbb szellemű felállásra váltott a Liverpool, míg a vendégek a labda – ezáltal az eredmény – megtartására törekedtek. A hajrában csak időszakokra volt kiegyenlített a játék, ám a kapuja elé szorított Real Madrid a betegség és sérülés miatt hiányzó hátvédjei ellenére is stabilan védekezett, így kiharcolta a négy közé lépést, és továbbra sem vesztett tétmérkőzést január 30-a óta.

A két együttesnek ez volt a nyolcadik egymás elleni összecsapása a legrangosabb európai kupasorozatban, négy Real-siker és három liverpooli diadal mellett először született döntetlen.

A másik szerdai negyeddöntős visszavágón negyedóra után továbbjutásra állt a vendéglátó Dortmund, amely az odavágón jónak mondható 2-1-es vereséget szenvedett Manchesterben. Ezúttal Jude Bellingham révén előnybe került a Ruhr-vidéki együttes, a – futballstatisztikákkal foglalkozó Opta adatai alapján – a 17 éves és 289 napos angol a BL történetének második legifjabb gólszerzője az egyenes kieséses szakaszban.

Negyven percen át érezhette magát továbbjutónak a Dortmund, tíz perccel a szünet után Rijad Mahrez – kezezésért megítélt büntetőből – egyenlített, így december 12-e óta továbbra is minden idegenbeli meccsén lőtt legalább egy gólt a City. Sőt, egy jobboldali szöglet után Phil Foden 16-oson kívülről eleresztett lövésével nemcsak a továbbjutást, de a kettős győzelmet is megszerezte a manchesteri alakulat.


Eredményjelző

Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:

* Borussia Dortmund (német) – Manchester City (angol) 1-2 (1-0). Továbbjutott: a Manchester City kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel.

Gólszerzők: Bellingham (15.), illetve Mahrez (55 – tizenegyesből), Foden (75.).

* FC Liverpool (angol) – Real Madrid (spanyol) 0-0. Továbbjutott: a Real Madrid, 3-1-es összesítéssel.


Az elődöntőben

* Manchester City – Paris Saint-Germain

* Real Madrid – Chelsea


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató