2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Népszerű a maroskeresztúri napközi otthon

 A közel öt éve átadott maroskeresztúri napközi otthon igazi modern gyermekbirodalom, ahova a községbeliek mellett más településekről is hoznak apróságokat. A két magyar csoportba összesen 45 kisgyermek jár, a román tagozat három csoportjába 64. A magyar aprónéppel négy óvónő – a Bogyó és Babóca csoporttal Ilyés Enikő és Halmágyi Kinga, a Méhecskével Kacsó Beáta és Molnár Tünde – foglalkozik.

 Ottjártunkkor majdnem telt ház volt „Babócáéknál”, a 27-es létszámból 22-en voltak jelen.

 – Csergedről és Nyárádtőről is vannak gyerekeink, azokon a településeken ugyanis nincs magyar nyelvű óvoda, a miénk a legközelebbi ilyen intézmény. Vegyes csoportban tanulnak a napköziseink. A csoportból hatan kezdik ősszel az iskolát. Mivel most zajlanak a beiratkozások, még nem tudjuk, hogyan alakul az új tanévben a létszám, de az biztos, hogy gyerek van bőven – mondta Ilyés Enikő. Érkezésünkkor az óvodapedagógus éppen a háziállatokról tartott foglalkozást a gyerekeknek, az állathangokkal ismerkedett a vidám társaság. Nemsokára aztán kézmosásra sorakozott fel a csoport, mert amíg a derűs látványban gyönyörködtünk, eljött a gyümölcsevés ideje. 

Fotó: Nagy Tibor

Vendégoldal – Maroskeresztúr


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató