Erdély gyógyszertáraiban, Európa gyógyszertáraihoz hasonlóan, fűszereket, déligyümölcsöket – narancsot, citromot, árticsókát, közönséges spárgát (asparagus), borst és egyebeket – is forgalmaztak. Különféle gyümölcsökből pálinkát, likőrt, bort és hűsítő italokat is készítettek.
Czollner Vince receptgyűjteményében részletesen leírja a következő italok készítési módját.
1. Borok: Ürmös, Almabor, Alma pezsgő-bor, Meggy-bor, Ribizli-bor, Szilva-bor, Méz-bor
2. Gyümölcsből készült likőrök és pálinkák: Gyümölcslevekből alkohollal, Diólikőr (többféle is), Birsalma-, Alma, Földieper-, Cseresznye-, Rózsa-, Kávé-, Narancs- és Vaníliás-likőr. Barack-, Dió-, Fűszeres és sokféle („gyógynak” nevezett) Szilvapálinka.
A diólikőr napjainkban is többek számára kedvenc ital. A 19. század végén gyógyszerként a következő recept szerint készítették: „2 liter finom szeszben 16 darab zöld dió apróra vágva, egy fél narancsnak a héja, kiskanálnyi szegfűszeg, ugyanannyi fahéj 2 hónapig emésztendő, s azután 2 kilogramm fehér cukor 3 liter forró vízben feloldatik. Ezen oldatot kihűlés után a fenti módon elkészített szesszel összekeverjük és üvegekre fejtjük”. A diólikőrt hasmenés ellen, étvágyjavítóként ajánlották, napi 3–4 kanállal.
3. Hűsítő italok: Citrom-, Málna-, Szamóca-, Eper-, Mandula-szörp és Pezsgő limonádé. A huszadik század közepén az erdélyi háziasszonyok még készítették házilag a pezsgő limonádét, nagyvonalakban a 19. század végi recept alapján: „Vegyünk 540 gramm porrá tört fehér cukrot, 9 gramm porrá tört citromsavat, 12–18 csepp mandula- és citromesszenciát. A citromsavat oldjuk fel 600 gramm meleg vízben, s folytonos kavarás közben keverjük hozzá a tört cukrot. Midőn ez a keverék teljesen kihűlt, akkor hozzákeverjük a keserűmandula- és citromesszenciát is. A folyadékból egy jó evőkanálnyit egy nagy pohár vízbe töltünk, s kevés nátriumbikarbonátot keverünk bele, ily formán a legkényesebb ízlést is kielégítő pezsgő limonádét nyerünk”.
4. Ecetek készítése: Borecet, Törkölyecet, Angolecet, Citromecet, Sörecet, Mézecet, Keményítőliszt ecet, Illatos ecet és az ecet eltartása. Az ecetek savanyú ízét és átható szagát egy szerves vegyület, az ecetsav, más néven etánsav adja meg. Az anyag régóta ismert, egyidős az emberi civilizációval.
Sok évvel korábban, de napjainkban is keresett termék a mézecet, tudományos nevén Oxymel. A méz és az ecet keverékét gyógyhatású szerként a patikákban megjelenésük óta készítették, és ajánlották légcsőhurut, köszvény, ízületi gyulladások enyhítésére, köptető és légzést könnyebbítő hatása alapján. Elődjeink hittek a hatásában, nem minden alap nélkül. A mézecet elkészítésére különböző módszerek, receptek léteznek. Legegyszerűbb a két anyag összekeverése, de Czollner Vince gyógyszerész a következő receptet ajánlotta: „1 kilogramm mézet, 40 dekagramm borkövet, 1,5 liter jó gabonapálinkát egy negyedrész csebres hordóba öntünk, azt langyos meleg esővízzel teletöltjük s három hónapig meleg helyen állani hagyjuk. Ezen idő múlva minden hónapban a keverékből 5-5 liter legjobb ecetet vehetünk ki, minden 5 liter után egy liter pálinkát s 4 és fél liter vizet utánaöntünk”. Megjegyzés: a „negyedrész csebres” hordó 20 liter űrtartamú volt. Az esővizet desztillált vízzel ajánlatos helyettesíteni!
5. Egyszerű szeszes italok, rozsoliák, likőrök, készítése hidegúton, növényi tinktúrák és illó olajok segítségével: Abszint, Ánizspálinka, Likőrök (12 féle), Keserű italok, Konyak (4 féle), Gyomorerősítők, Gyomorcseppek, Pálinkák, Meggyszesz, Orosz keserű.
A rozsolia vagy rozsoliszt gabonaszeszből készült, nagyon aromás és édes likőr, az olasz rosoglio(s) szóból magyarosították. Univerzális gyógyszerként is alkalmazták, még pestis ellen is.
Az italok készítése után különböző, a patikákban előállított fogyasztási, napi szinten használatos háztartási cikkek leírása következik. A könyvben felsorolt készítményekhez szükséges anyagokat a patikákban lehetett beszerezni, de kérésre a patikákban el is készítették azokat.
1. Élesztők: Komló-, Sör-, Tésztakelesztő, Kitűnő sajtóélesztő és sütőporok. „Sütőpor: 40 rész Nátrium bikarbonátot 25 rész borkősavval és 2 rész keményítővel összekeverünk”. (Megjegyzés: újabban a borkősav helyett C-vitamint, más néven aszkorbinsavat használnak.)
2. Tisztítószerek: Ezüst tisztító víz, Párizsi por (fémtárgyak tisztítására), Tintafolt kivevő folyadék (háromféle), Pecséttisztító (hétféle!), Rozsdafolt kivevő fehérneműből, Fémtisztító szappan, kenőcs és olaj, Ablaktisztító paszta.
3. Ragasztószerek: Általános ragasztószer, Üveg- és porcelán – ragasztó és enyv (hétféle), Folyékony enyv (kétféle), Folyékony gumiarabicum, Ablaktapasz, Üvegkitt.
1989 előtt országunkban papír (például címkék) ragasztására szinte kizárólag folyékony gumiarábikumot (arabgumit) használtunk, amelyet könyvesboltban szereztünk be, de a 19. század végén patikákban készítették ezt az olcsó és jó ragasztóanyagot. Elkészítése: „Tetszés szerinti mennyiségű tisztított arabgumit forró vízben felolvasztunk, s ha a gumiarábikum nem lett volna elég tiszta, pár napig állni hagyjuk, hogy az idegen alkatelemek lerakódjanak. Óvatosan a tiszta anyagot leöntve széles szájú üvegekbe öntjük. Minden palackba néhány csepp karbolsavat (folyékony fenolt) öntünk az erjedés megakadályozására. Majd az üvegeket jól záró parafadugóval látjuk el”.
4. Pecsétviasz-készítés: Vörös, Fekete, Kék pecsétviasz.
A hektográf régi fajta sokszorosító készülék, különleges tintával írt vagy rajzolt eredetiről zselatinréteg közvetítésével készítettek rajta lenyomatokat, az eljárás a „hektografálás”.
A „lithografálás” nyomdai eljárás, amelynek során a kőre írt, rajzolt vagy fényképezett, vegyi eljárással kezelt szöveget vagy képet lenyomással sokszorosítják megfelelő tinta segítségével (kőlenyomat, például egyetemi „litografált” jegyzet).
Közönséges fekete tinta készítése: „6 rész porrá tört gubacsot, 4 rész vasgálicot, 4 rész arabgumit, 5 rész meleg esővizet és 50 rész bor-ecetet üvegpalackban összehozva, meleg helyen 8 napon keresztül emészteni hagyjuk, e közben többször felrázzuk s végül megszűrjük”.
Tölgyfák levelein vagy a tölgyfák alatt lehullva láthatunk szabályos gömb alakú, kemény képződményeket, tölgyfagubacsokat, amelyeket gubacsdarazsak hoznak létre úgy, hogy az egyed a szőlő-, tölgyrügyekbe helyezi petéjét, és a kikelő lárva szövetburjánzást hoz létre. Nagy mennyiségű tannintartalma miatt a gubacsot bőrcserzésre, festékanyagok, tinta előállítására és a gyógyászatban is használták a 19. században végig, ezért igen keresett cikk volt. A fekete tinta alapját a vasgálic, más néven a természetben is előforduló vas-szulfát és a tannin reakciója során keletkezett sötét színű, időálló termék képezi.
7. Aranyozó, Ezüstöző és Bronzirozó oldatok.
8. Cipőfénymázak: Fekete-, Jelescsizma-, Sárga-, Gumicipő-fénymáz. A cipőmáz cipőápolásra használt, napjainkban cipőkrémnek nevezett készítmény. A rendszeres ápolás meghosszabbítja a cipő élettartamát.
Sárga cipőfénymáz készítése: „90 deka sárgaviaszt 2 kilogramm terpentinolajban vízfürdőn feloldunk, egyidejűleg 2 liter forró vízben 10 deka közönséges szappant oldunk fel. E két oldatot egy melegített edénybe öntjük s kihűlésig kavarjuk”.
A svábbogár sok család életét keserítette meg a múltban, de napjainkban is elterjedt, még a tömbházakban is. Ma már a kereskedelemben többféle szer is beszerezhető, de van, aki a patikákban szeretné beszerezni az ellenszert, és ugyanazokat az anyagokat kéri, amelyek Czollner V. könyvében is szerepelnek a következő, „svábbogár-irtó” receptben: „80 gramm borax, 40 gramm cukorporral jól összekeverünk s szélesszájú üveg- vagy bádog szelencébe csomagoljuk. Használati utasítás: A port azon helyre hintjük, hol a svábbogarak tartózkodnak”. Megjegyzés: a por hangyák ellen is hatásos.
13. Permetezőfolyadékok növénypusztító rovarok irtására: „Bordói keverék”, „Burgundi keverék”, Hernyóirtó szerek, Levéltetűirtó szerek, Ojtóviaszok (ötféle). Az „ojtóviasz” jelenkori neve oltóviasz, a fák vagy cserjék oltása (kivágása) során nélkülözhetetlen keverék. Sok előírás közül íme a legegyszerűbb: „1 rész sárgaviaszt, 1/2 rész gyantát, 1/4 rész terpentint összeolvasztunk”.
Azok az utazók, akik 15-20 évvel korábban (és napjainkban is) az Amerikai Egyesült Államokban rövidebb-hosszabb körutazáson vettek részt, panaszkodtak, hogy a szállodákban biztosított reggelihez kizárólag tojásporból készült, szinte ehetetlen omlettet szolgáltak fel. Azóta Kelet-Európában is egyre gyakrabban találkozunk ily módon tartósított tojással. De a szólásmondás szerint „nincs új a nap alatt”, és ez érvényes a tojásporra is. 100–150 évvel korábban is tartósítottak tojást, amiról Czollner Vince gyógyszerész tudósít a 19. század végén megjelent könyvében, „A tojás-konzervek” című leírásban:
„E konzervek készítése egyszerű. A tojás széttöretik s vagy egész tartalma, vagy pedig részei habképzés nélkül egyenletesen összekavartatnak. A folyadék ezután sima acéllemezekre öntetvén, a szárítóba jut, hol meleg és száraz légvonatra kitétetvén, a keményebb réteg időnként megfordíttatik, ily módon vagy táblácska-, vagy poralakban szárítható a tojás tartalma, mely végül jól elzárt pléhszelencékben a kereskedésbe jut. A tojáskonzervek évekig eltarthatók, használatuknál a világossárga por háromszor annyi hideg vízzel, mint a saját tömege, összekavartatván emulziót nyújt, melynek olyan az íze, mint a friss tojásnak, csakhogy valamivel kevesebb habot vet.”
A szerző hozzáfűzi továbbá: „Nagy városok lakói, utazók, katonák, tábori kórházak nagy hasznát vehetik”, mert kevés helyet foglalnak, könnyen szállíthatók. A „szárító” abban az időben egy jól szellőző sütőkemence lehetett.
Korunk emberei is gyakran panaszkodnak a fejkorpára, patikus elődjeink a következő egyszerű receptet ajánlottak ellene: „100 gramm kölni vizet és 50 gramm boraxot 1 liter desztillált vízzel összekeverünk. A fejbőr naponta ezen folyadékkal, egy kis szivacs segítségével erősen bedörzsölendő”. A hozzávalók ma is beszerezhetők a gyógyszertárakban, hatékonyságát bárki ellenőrizheti.
Czollner Vince gyógyszerész könyvében 539 különböző termék (nem gyógyszer) gyógyszertári előállítását írja le. A 19. század végén, a 20. század elején Gajzágó Róbert kolozsvári gyógyszerész a „Kézi eladásban előforduló gyógyszerek” című könyvében mintegy 600, gyógyszertárban készített orvosság nevét, összetételét sorolja fel, tehát a gyári készítmények hiánya miatt összességében hozzávetőleg 1100–1200 terméket állíthattak elő a különböző patikákban. Azt, hogy a nagyszámú készítmény a rászorulók számára állandóan beszerezhető legyen, csak többórai (reggel 6 órától este 9 óráig tartó) szorgalmas, sőt megfeszített munkával lehetett elérni.
Az olvasó eldöntheti magában, hogy azok a régi patikák olyan szépek voltak-e, amilyennek a költőnő látta, vagy igaz rájuk a régi magyar szólás, hogy „szép kívül, de belül ördög”, vagy – szabadosan idézve – „kívül szép, de belül nagyon fáradságos”.
Ugyanakkor láthattuk, hogy régen a gyógyszertárak legfőbb feladata a különböző termékek előállítása volt, majd azok eladása, forgalmazása. A gyógyszerek patikai előállítása szempontjából identitászavarban lehetnek a gyógyszertárak, de a jelenkor embere elsősorban azt várja el, hogy a gyógyszerész segítsen neki egészsége megőrzésében, visszanyerésében a gyógyszerek beszerzésével, megfelelő tárolásával, kiadásával és szakszerű tanácsadással.
Hiszem, hogy a modern gyógyszertárak is szépek, tiszták, és a gyógyszerészek jól végzik munkájukat. Talán napjainkban nem a gyógyszertárak vannak identitászavarban, hanem a globalizált jelenkor emberei, akik nem csupán egy gyógyszertárba nem lépnek be „áhítattal”, de sokan még egy szentélybe vagy sehová sem.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
