2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az RMDSZ támogatja az adóügyi visszaélések megelőzésére kidolgozott kormányjavaslatot

  • 2017-05-18 16:40:21

A kormány adóügyi visszaélések megelőzésére vonatkozó jogszabályjavaslata értelmében a cégeknek 90 nap állna rendelkezésükre, hogy az adóügyi és más ellenőrző hivatalok, intézmények által jelzett problémákra megoldást találjanak.

„Dicséretes, hogy a jelenlegi kormány is kiemelten foglalkozik az RMDSZ által már tavaly jogszabálytervezet formájában előterjesztett, adóügyi kihágásokat visszaszorító megoldással, amelyben azt kértük, hogy az adóhatóságok ne büntessék a cégeket, hanem inkább egy olyan cselekvési tervet készítsenek elő, amely alapján az adott vállalkozó rendbe hozhatja az általa elkövetett szabálysértéseket, kihágásokat. Az elmúlt időszakban a szakminisztérium közvitára bocsátotta a kormány erre vonatkozó intézkedéscsomagját, és erről a mai kormányülésen is tárgyalnak. A kormány intézkedéscsomagja viszont nem csak az adóügyi hivatal ellenőrzésein könnyít, hanem a Munkaügyi Főfelügyelőség és más ellenőrző intézményekén is, ez pedig fontos és jó” – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, azt követően, hogy a kormány csütörtöki ülésének első napirendi pontja volt a javaslat. Az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője elmondta, hogy a szövetség erre vonatkozóan már az elmúlt mandátumban iktatott egy törvénymódosító javaslatot, amelyben azt kérte, hogy a vállalkozóbarát környezet érdekében az ANAF ellenőrzései során nevelő rendszert vezessen be a büntető helyett. „Romániában a jogrendszer egyik napról a másikra változik, és a cégek sok esetben képtelenek ezzel lépést tartani, így a jogkeret esetenként arra buzdítja a vállalatokat, hogy kiskapukat keressenek. Ez a javaslat viszont arra kötelezné őket, hogy belátható időn belül orvosolják a problémát egy szakhatóság által kibocsátott cselekvési terv mentén” – taglalta Korodi Attila. A kormány adóügyi visszaélések megelőzésére vonatkozó jogszabályjavaslata értelmében a cégeknek 90 nap állna rendelkezésükre, hogy az adóügyi és más ellenőrző hivatalok, intézmények által jelzett problémákra megoldást találjanak. (közlemény)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató