2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kissé visszahúzódó, szerény gyereknek a zene óriási önbizalmat adott. Hacki Tamásnak gyerekkori álma volt, hogy egyszer az angol királynőnek is fütyülhessen. Ez a siker egy lépés volt az álma megvalósulása felé. Füttykoncertjeivel világhírnevet vívott ki magának, és 1968-ban a BBC-televízióban is bemutathatta tudását az együttessel. Johann Sebastian Bach Badinerie című virtuóz művét adták elő. Az álom részben valóra vált, mert lehet, hogy az angol királynő is nézte az adást…

A füttyös fiatalember nemcsak fütyölni tudott, hanem szép énekhangot is örökölt. Szörényi Levente neki írta a Talán egy nap című dalát, melyben a fütty mellett énekelhetett is.

Fellépéseivel együtt az orvosi egyetem nem volt könnyű, néha a tanulás rovására ment a fütyülés. Voltak időszakok, amikor azt mérlegelte, nem lenne-e helyénvaló inkább a zenével foglalkozni, mint az orvoslással. Később hálás volt, hogy nem hagyta abba orvosi tanulmányait, mert ugyanannyi örömöt lelt a gyógyításban, mint a zenélésben. Sőt, későbbi orvosi karrierjének része lett a zene is. Fiatalkori elképzelése az volt, hogy egyetemi évei alatt füttykoncertjeivel pénzt szerez, vásárol egy Wartburgot, hogy majd körorvosként azzal járjon hivatását gyakorolni. Azért egy kicsit másképp és szerencsésebben alakult ez az elképzelése.

1968 februárjában Ausztráliában lépett fel az együttesével, ezért egyetemi oklevelét egy hónap késéssel vehette át. De ez mit sem számított. A zene mindent kárpótolt.

Fiatal orvosként az orvostudomány egy új és érdekes részletével ismerkedett meg, a foniátriával, a hangképzéssel és a nyelés zavaraival. A hangképzés és annak rendellenességei bizony nagyon szorosan kapcsolódnak a zenéhez, így zenélő orvosként sokkal mélyrehatóbban foglalkozott ezzel a területtel. Az énekes hangképzés is nagyon közel áll a fütty hangképzéséhez. Éneklésnél az ajkak és a hangszalag rezgése képezi a hangot, az ő füttyénél az ajkak, a nyelv és a fogsor mögötti rész képezi a hangot. A füttynél is ugyanúgy működik a légzés, mint az éneklésnél, de a gége is részt vesz a füttyben, ugyanakkor a nyelvnek és az ajkaknak mint artikulációs szerveknek is szerepük van. A baráti együttessel sok ezer koncertet adtak. Szép és sikeres éveknek érzi ezeket. Sajátos, tetszetős és tartalmas volt a repertoárjuk, a fütty különlegessége tett mindent vonzóvá.

Hacki Tamás rendkívüli fütyölésével „szólóhangszerként” lépett színpadra. Saját bevallása szerint részletesen kell ismerni a különböző korok előadási technikáit azért, hogy korhű előadó lehessen. Megemlítette például a vibratótechnikát. A reneszánsz és barokk művek esetében fuvola-vibratót alkalmaz, ami a hangerőváltásra (amplitúdóra) épül, a romantikus művek esetében már a hegedű-vibratót használja, ami frekvenciaváltozatással jön létre. Nem elég tehát fütyölni, az előadói technikákat is ismerni kell!

Az 1980-as években Németországban részletesen megismerkedhetett a foniátriával. Tanulmányúton több foniátriai klinikán gyarapította a tudását. Hazatérve természetesen vizsgabizottság elé állt. Vizsgáztatói elismeréssel nyugtázták, hogy bizony a vizsgázó többet tud náluk e tudományból.

A németek is felfigyeltek Hacki Tamás szakmai fejlődésére, felkészültségére, mert 1986-ban Hannoverbe hívták, és állást ajánlottak neki. Családostul kiutazott, éjjel-nappal dolgozott az egyetemi klinikán. Szakmailag tovább fejlődött. Hannoverből Regensburgba került egy frissen alakuló orvostudományi karra, ahol ő alapította meg a foniátriai és gyermekaudiológiai osztályt. A hangképzés, a hallás és a zene összefüggő egységet alkotott orvosi munkájában. 1996-ban még két intézményt alapított és vezetett. A hangképzés betegségeit, valamint nyelési rendellenességben szenvedő betegeket rehabilitált. Napi tizenkét-tizenhat órát dolgozott, hogy idegenként elfogadják. Felajánlották a német állampolgárságot is. Akkoriban nagy dilemma előtt állt a sikeres füttyművész-orvos, mert szabály szerint le kellett volna mondania a magyar állampolgárságáról. Hacki Tamás azonban kikötötte, hogy erről nem mond le. Végül neki kivételesen megengedték, hogy úgy kapjon német állampolgárságot, hogy közben megtarthatja a magyart is. Ez az engedmény bizonyítja, mennyire fontos és elismert szakemberként tevékenykedett.

Nem szakadt el teljesen Magyarországtól, mert tudományos konferenciákra rendszeresen hazajárt, és a Németországban töltött 25 év alatt számos magyar orvos ment ki hozzá tanulni.

2009-ben megtisztelő elismerést kapott interkulturális tevékenységéért, a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét. 

Orvosi tevékenysége alatt kissé háttérbe szorult a zenélés, de sosem hagyta abba. Szerencsés zenésznek érzi magát, mert neki nem kell annyit gyakorolnia, mint egy másik hangszeresnek, ugyanis a beszéd által ő folyamatosan használja a füttyhöz szükséges szerveket. A kevesebb gyakorlás azonban kivételes zenei tehetségéről árulkodik, mert a zenét nemcsak a játék miatt kell gyakorolni, hanem annak a memorizálása érdekében is.

És ha már az emlékezetnél tartunk, rendkívül fontos tudnunk, hogy zenélés által fejlődik az emlékezőképességünk. Mivel a zenélés által folyamatosan gyakoroljuk az emlékezést, megszokjuk, hogy egyéb dolgokat is rögzítsünk. A kevés éneklés, zenélés szinte biztosan összefügg az iskolai tanulási nehézségekkel, mert agyunk nincs kellően hozzászoktatva a rögzítéshez.

Az utolsó nagy koncertet Hacki Tamás 2014-ben tartotta Regensburgban. Ez az esemény egy nagy városi hangverseny volt, melyen jelen volt minden fontos ember a városból.

Forrás: https://fidelio.hu/plusz/a-futtymuveszet-paganinije-hacki-tamas-75-eves—143062.html


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató