2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ingyenesen szállítják külföldre a kis betegeket

Országszerte hiánypótló kezdeményezés látott napvilágot a tavaly, amikor Nagyváradon a helyi Páli Szent Vince Társaság – magyarországi mintára – gyerekmentő szolgálatot hozott létre, és azóta, nagylelkű adományozóknak köszönhetően, ingyenesen szállítják az ország különböző részeiből a beteg gyerekeket, elsősorban külföldi kezelésekre. A gyermekmentő szolgálat önkéntesei egytől egyig képzett orvosok, asszisztensek, ápolók, olyan szakemberek, akik tudásukat, idejüket szentelik annak, hogy beteg gyerekeken segítsenek, olyan gyerekeken, akiknek a családja nem tudja megengedni magának, hogy kifizessen több ezer eurót azért, hogy gyermeke eljuthasson az életmentő külföldi kezelésre.

A Páli Szent Vince Társaság humanitárius szervezet történelme 200 évre nyúlik vissza, több mint 150 országban jelen, 50 ezer kirendeltséggel, 800 ezer önkéntessel, együttműködik az ENSZ-szel és az UNICEF-fel is, és fő célkitűzése az emberi méltóság védelme.

A nagyváradi Páli Szent Vince Társaságnak szociális és humanitárius tevékenysége mellett az egyik legjelentősebb célkitűzése az volt, hogy megalapítsa Románia első gyerekmentő szolgálatát a magyarországi Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat támogatásával, ez utóbbi mintája alapján. Ez a tavaly meg is történt, létrehozták a Vincés Gyermekmentő Szolgálatot, esélyt biztosítva ezáltal a gyógyulásra azoknak a „kis hősöknek”, akik külföldön elérhető vizsgálatokra, kezelésekre szorulnak.

A nagyváradi családok, akárcsak az ország más városaiban élők, gyakran szembesülnek azzal, hogy szakemberhiány van olyan szakterületeken, mint a gyermekgyógyászat, onkológia, kardiológia, illetve adott kezelések nem érhetők el a közvetlen közelben, így a kiszolgáltatott helyzetben lévő szülők kénytelenek egyetemi központokban lévő kórházakba vagy akár külföldre vinni a beteg gyermeküket azért, hogy hozzáférjen a megfelelő kezeléshez. Vannak olyan családok, amelyek saját járművel próbálják megoldani a problémát, egyesek viszont anyagi helyzetük miatt kénytelenek a vonatot választani, hogy legféltettebb kincsüket eljuttathassák a sokszor életmentő vizsgálatok vagy különleges orvosi beavatkozások helyszínére. Ezeknek a gyerekeknek az egészségi állapota azonban az esetek nagy részében nem túl kedvező, ilyen körülmények között pedig az egészségügyi felügyelet nélküli utazás veszélyes lehet. Ezen családok megsegítését vállalta fel a Vincés Gyermekmentő Szolgálat, a beteg gyerekek szállításával járó költségeket azokból az adományokból fedezik, amelyeket magánszemélyek, vállalkozók, cégek ajánlanak fel. A szolgálati mentőautót is adományként kapták az olaszországi Fehér Kereszt Mentőszolgálat Alapítványától, Bolzanóból. Az egészségügyi személyzet képzett, sürgősségi és intenzív terápiás gyakorlati tudással és tapasztalattal rendelkező önkéntesekből áll, akik saját szabadidejüket és szakmai tudásukat ajánlják fel önzetlenül. Olyan emberek, akiket egy közös cél éltet: az emberi méltóság védelme – olvasható a rövid ismertető a társaság honlapján.


Fotók: Facebook / Páli Szent Vince Társaság


Mit csinál a szülő, ha nem engedheti meg magának, hogy mentőt béreljen?

A gyermekmentő szolgálat ötletgazdája, Kis Balázs, a nagyváradi Páli Szent Vince Társaság elnöke lapunknak elmondta, szociális és humanitárius téren tevékenykedő nemkormányzati szervezetként a mentőszolgálat, a medikális rész csupán egy szelete a tevékenységüknek. Ennek a szükségessége akkor merült fel benne, miután többször is szembesült a közösségi oldalakon azzal, hogy pénzt gyűjtenek külföldi kezelésekre szoruló gyerekeknek. Ugyanakkor a marosvásárhelyi származású Kis Balázs a saját családjában is szembesült azzal, hogy mekkora anyagi teher egy családnak, amikor magán-mentőszolgálat segítségét kell igénybe venni ahhoz, hogy szerettüket akár Marosvásárhelyről Nagyváradra szállíttassák.

 – Akkor merült fel bennem, hogy mit csinál az a szülő, aki nem engedheti meg magának, hogy mentőt béreljen, és elszállíttassa a beteg gyerekét. Ugyanakkor Budapesten járva alkalmam volt betekintést nyerni a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat tevékenységébe, láttam a mentőkocsijukat, ami rendkívül barátságos, gyerekbarát, bizalmat sugároz mind a gyerek, mind pedig a szülők felé – számolt be az előzményekről a társaság váradi elnöke. Mindezek után, tavaly januárban született meg a fejében a gyermekmentő szolgálat ötlete, és megkereste a megyei kórházban azokat a kollégákat, akikben megbízott, akikről tudta, hogy kiváló szakemberek, és akik igent is mondtak a felkérésre, mindössze arra voltak kíváncsiak, hogy honnan lesz mentőkocsi. Rövidesen azonban ez is az akadály is elhárult, ugyanis az olaszországi Fehér Kereszt Mentőszolgálat Alapítványtól sikerült jelképes áron, 1 euróért megvásárolni tavaly májusban Katit, a mentőkocsit, így, mire meglett a jármű, megvolt a csapat is. 

– A gyermekmentő szolgálatunk 20 önkéntessel dolgozik, van közöttünk sürgősségi orvos, asszisztens, intenzív terápiás asszisztens, gépkocsivezető. A csapat, amellyel dolgozunk, bár ugyanolyan képzett, mint az állami mentőszolgálat csapata, ezt a munkát önkéntesen végzi. A törvénybeli rendelkezések értelmében Romániában olyan, hogy gyermekmentő, nem létezik, ezért szoktam mondani, hogy mi vagy precedenst teremtünk, vagy pedig kilógunk a sorból. A mi autónk felszereltségében minden megtalálható, ami az állami mentőszolgálat járműveiben, tehát felnőttek mentésére is alkalmas, de minden eszköznek van miniatűr változata is, annak érdekében, hogy bármely életkorú gyereket el tudjunk látni. A mentőkocsink felszereltsége állandóan bővül, ennek érdekében rendszeresen egyeztetünk a magyarországi Szent Márton Gyermekmentő Szolgálattal, olyan eszközöket próbálunk beszerezni, amelyeket ott már használnak. Rövidesen lesz egy új készülékünk, amivel egyetlen csepp vérből le tudjuk mérni a vérgáz sűrűségét a gyerekeknél. Emellett maga a mentőkocsi belseje is különbözik a megszokottól, igyekeztünk gyerekbaráttá varázsolni, játékok, matricák teszik hangulatossá, illetve van tévé, hogy a gyerek mesét tudjon nézni a hosszú utak alatt. A Szent Márton mentőszolgálat munkatársaival nagyon szoros barátságot ápolunk, és szerencsére bármikor fordulhatunk hozzájuk segítségért, útbaigazításért, jótanácsért. Ők már 23 éve végzik ezt a munkát, és ez idő alatt 55 ezer gyereket mentettek, tehát van mit tanulni tőlük – jegyezte meg a nagyváradi Páli Szent Vince Társaság elnöke.



Nincsen semmink, mégis megvan mindenünk!

Mint mondta, a külföldi kezelések esetében az Egészségbiztosítási Pénztár esetenként fedezi az egészségügyi beavatkozások költségeit, viszont az utazással járó kiadások a szülőkre hárulnak, a magán-mentőszolgálatok pedig olyan árakkal dolgoznak, hogy azt nagyon kevesen tudják megfizetni, például egy Nagyvárad–Düsseldorf út több mint 11 ezer euróba kerül. Ezért van nagy szükség a gyerekmentő szolgálatra, hiszen leveszik a család válláról ezt az anyagi terhet, és ingyenesen eljuttatják a beteg gyereket oda, ahol megkaphatja az életmentő kezelést. Kis Balázs megjegyezte, elsősorban cégektől érkező adományoknak köszönhetően tudják biztosítani ezeket az utakat, nagyobb cégek felajánlják nekik a profitadójuk 20 százalékát, ugyanakkor magánszemélyek a jövedelemadójuk 3,5 százalékát. Megvannak azok a cégek, amelyekre számíthatnak akkor, amikor szállítani kell egy beteg gyereket. Az ország különböző részeiből érkezett már támogatás Brassóból, Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Udvarhelyről, Bukarestből, de még Németországból is.



Egy üzenet és egy fotó – a gyermek jól van!

Érdeklődésünkre, hogy miként tudják összeegyeztetni a gyermekmentőn dolgozók az önkéntes munkát a kórházi teendőkkel, valamint a családdal, Kis Balázs egy konkrét helyzetet elevenített fel, amikor a télen a bukaresti Carol Davila kórházból Rómába kellett szállítaniuk egy csontvelő-transzplantációra szoruló gyereket. 

– Csütörtökön reggel indultunk Bukarestbe, én éppen éjszakai ügyeletből jöttem ki, amikor felvett a mentő, lementünk Bukarestbe, ott aludtunk, pénteken reggel felvettük a gyereket a kórházból, én elkísértem Nagylakig, a határig, a kollégám pedig, aki éppen szabad volt, átvette tőlem, és utazott vele tovább. Az állami mentőszolgálatnál hat, legtöbb nyolc személlyel üzemel egy mentő, nálunk azonban éppen amiatt van szükség 20 önkéntesre, mert mindannyian dolgozunk, így össze kell egyeztetni ezt a tevékenységet a munkahelyi teendőkkel, valamint a családdal – mutatott rá. A nagyváradi gyermekmentő szolgálat önkéntesei havonta egy-két gyermeket szállítottak eddig az ország különböző részeiből külföldre. Kis Balázs megjegyezte, emlékezetes marad számukra annak a másfél hónapos csecsemőnek a története, aki szívmalformációval jött a világra, az országban nem lehetett műteni, ezért Düsseldorfban végezték el rajta az életmentő sebészeti beavatkozást. Kritikus állapotban szállították Németországba a kisbabát, majd nemrég érkezett egy üzenet és egy fénykép az édesanyától, hogy a gyermek jól van.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató