Az okiratokkal való bizonyítás az új perrendtartási szabályok szerint
Ahogy már említettük, a bizonyítékokra és a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó törvényi előírásokat pillanatnyilag, pontosabban 2012. szeptember 1-jéig főleg a régi polgári törvénykönyv, illetve a régi polgári eljárási törvénykönyv tartalmazza.
Ahogy már említettük, a bizonyítékokra és a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó törvényi előírásokat pillanatnyilag, pontosabban 2012. szeptember 1-jéig főleg a régi polgári törvénykönyv, illetve a régi polgári eljárási törvénykönyv tartalmazza. Az említett időponttól ezt a szabályozást csakis az új polgári eljárási törvénykönyv veszi át.
Ez alkalommal az okiratokkal való bizonyításra vonatkozó általános szabályokat mutatjuk be, a szeptember 1-jén hatályba lépő új polgári eljárási törvénykönyv szerint.
A polgári perben az egyik leggyakrabban használt bizonyító eszköz az okirat (înscris). Az okiratok olyan bizonyítékok, amelyek nyilatkozatokat vagy feljegyzéseket tartalmaznak bizonyos jogügyletekkel vagy jogi tettekkel kapcsolatosan.
Az aktuális szabályzatok szerint bizonyításra nemcsak a papírra rögzített írások alkalmazhatók, hanem bármilyen jellegű feljegyzés, attól függetlenül, hogy a nyilatkozat egy darab fán, fémen vagy más tárgyon található.
Ezt az elavult szabályozást az új polgári eljárási törvénykönyv a modern és egyben aktuális helyzetre alakítja át, előírva, hogy okiratként felhasználható bizonyíték nemcsak a klasszikus papírra írt szöveg, hanem az informatikai, illetve elektronikus formába foglalt irat is.
Ugyanakkor az új polgári eljárási törvénykönyv részletes és teljes körű szabályozást nyújt az okira-tokkal való bizonyítást illetően.
Az okirat más bizonyítási eszközökhöz viszonyítva jelentős előnnyel jár. Ez általában már a per megszületése előtt létezik, bizonyítva a felek közötti jogi viszonyt.
Az okiratokkal való bizonyításra vonatkozóan az új polgári eljárási törvénykönyv a következőket írja elő:
Az első eljárási szabály szerint a perbeli feleknek jogukban áll okiratokkal bizonyítani állításaikat, eredeti vagy az eredetinek megfelelő másolatokat felhasználva. Ilyenkor az a fél, aki másolatokat tesz az ügyiratba, kérésre kötelezhető az eredeti felmutatására, illetve annak letételére. Ugyanakkor az idegen nyelvű szöveget tartalmazó okiratokról hitelesített fordításokat kell benyújtani.
Az egyik fél kérvényezheti, hogy a bíróság kötelezze ellenfelét egy okirat letételére az ügyiratba, amennyiben az annál látható. Az ilyen jellegű kérés csakis akkor hagyható jóvá, amikor az okirat a felek közös műve, vagy amikor az ellenfél arra az iratra utal a per alatt. Másrészt a törvény pontosan felsorolja azokat az eseteket, amikor a bíróság köteles visszautasítani a fél erre vonatkozó kérését.
Amennyiben az egyik fél megtagadja a kihallgatását egy okirattal kapcsolatosan, s a bíróság kérésére nem teszi le azt az ügyiratba, illetve bizonyítást nyer, hogy az okiratot elrejtette vagy megsemmisítette, a bíróság feltételezheti, hogy a másik fél állítása az irat tartalmára nézve bizonyított.
Újdonságnak tekinthető az az előírás, mely szerint abban az esetben, amikor egy szükséges okirat egy harmadik személynél található, a bíróság elrendelheti annak tanúként való beidézését, kérvényezve ugyanakkor, hogy az illető személy mutassa fel azt a bizonyos iratot. Amikor jogi személyről van szó, ugyanazok az előírások alkalmazhatók annak képviselőivel szemben.
Ugyanezek az előírások érvényesek akkor is, amikor az okirat egy közintézmény vagy közhivatal birtokában található, azzal a megjegyzéssel, hogy ilyenkor a bíróság figyelmezteti az egység vezetőségét azokat az intézkedéseket illetően, amelyeket a bíróság hozhat a kötelezettség megtagadása esetén.
Kérdésekkel vagy hozzáfűznivalókkal forduljanak alulírotthoz a következő e-mail címen: mhistvan@gmail.com
