Az örökségvédelem örök őre

Keresztes Gyula 100

Egy városnak dinamikus, változó élete van, amely elválaszthatatlan azoktól, akik benne élnek. Így volt ez történelmünk első városainak megjelenésétől napjaink modern településeiig. Az ember, aki beleszületik abba a környezetbe, felnő, netán a sors úgy hozza, hogy máshova települ, mégis magában hordozza azoknak a helyeknek az emlékeit, amelyek életéhez kötődnek. A grundot, ahol először rúgott labdába, a sarkot, ahol elröppent az első csók, az utcát, ahol bandába verődtek az egyidős kölykök, a sikátort, ahol rabló-pandúr játékot lehetett játszani. Szinte tudattalanul beleivódik énünkbe a hely szelleme, a házak, az utca, a főtér, a találkozások helyének, majd tágabb értelemben a városnak, a térségnek, a természeti tájnak a lenyomata.

A kor és hely szelleme 

Attól lesz mindez korokat átívelő örökség, hogy büszkék vagyunk rá, hozzáidomulunk egy életen át, meghatározza identitásunkat. Az épített környezet elkerülhetetlenül alakul a kor igénye szerint. Mert a haladással, a technológia fejlődésével változnak az igények, a szükségletek, az építőanyagok és sok minden más. De a múlt csak úgy kötheti hozzánk az emlékeket, a várost, ha ennek értékes szeletét megőrizzük. Ma is sokat hallunk az örökségvédelemről, múltunk épített jeleinek megőrzéséről, a kultúrától és az urbánus tájtól idegen elemek kiszűréséről. Éleződnek azok a szakmai vagy csupán ízlésvilágot befolyásolandó elvi viták, amelyek bizonyos érdekek mentén a múlt hagyatékát megőrzők és az újat alkalmazni akarók között robbannak ki bizonyos körökben. Nehéz egyensúlyt találni. Mert a város, a környezetünk folyamatosan változik. És ebben a kontextusban értékelődik fel az olyan szakértők életpályája, műve, akik elkötelezik magukat arra, hogy műépítészként, történészként vagy akár csak egyszerű hazafiságból ápolják épített örökségünket. 

Ilyen ember volt az 1921. augusztus 7-én Marosvásárhelyen született Keresztes Gyula is, aki Budapesten a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (Műegyetemen) fejezte be tanulmányait 1944-ben. Annak ellenére, hogy 1946–1950 között Budapesten dolgozott építészmérnöki irodákban, majd a Fővárosi Tervező Intézetnél, hazatért Marosvásárhelyre, ahol tervezőként dolgozott, majd az Építészeti Technikum tanára lett, 1955–1958 között Marosvásárhely főépítésze, nyugdíjazásáig a Maros Megyei Tervezőintézet főtervezője. 

Már a hatvanas évek elején a Maros Magyar Autonóm Tartomány területén számba vette a műemlékeket, felmérte, tanulmányozta, tervezte a helyreállítási munkálatokat. Később ugyanezt az alapos munkát Maros megyére szűkülve végezte el. Ha csak szárazon foglalnánk össze a hosszú életű műépítész munkásságát, akkor lejegyezhetjük, hogy öt könyve jelent meg, számos más könyvnek társszerzője, több mint 400 cikket közölt helyi, országos és külföldi újságban, szaklapban. Sorozatban írt a Népújságban megyénk kastélyairól és udvarházairól – majd ebből könyvet is megjelentetett 1996-ban. Még ugyanabban az évben jelenik meg a Vásárhelyen vásár tartatik, majd két évvel később a Marosvásárhely régi épületei, 2000-ben Marosvásárhely szecessziós épületei, és rá egy évre a Maros megye középkori templomai című, gazdagon illusztrált, fotókkal, rajzokkal, térképpel kiegészített kötetek, amelyek nem csak a szakmának szólnak, hanem népszerűsítő, a téma iránt érdeklődő laikusoknak is, akadémikus precizitással nyújtott információkat tömörítő könyvek. 

 Gyula bácsi, merthogy idős korában majdnem mindenki így nevezte – nemcsak a szakmájának élt, hanem aktív részese volt feleségével, Magdi nénivel együtt a város művelődési életének. Kevés kulturális rendezvényről hiányzott, a színháztól, a koncerteken át a könyvbemutatókig, a tárlatmegnyitókig. Az EMKE tagja volt, az 1990-es években a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tevékenységébe is bekapcsolódott, egykori diákként a Református Kollégium Öregdiákok Baráti Körének volt oszlopos és aktív tagja. Életpályáját számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták. 1997-ben Marosvásárhely díszpolgára lett, 2001-ben „A város neves személyisége” címet adományozta neki a Marosvásárhelyi Rádió, 2003-ban a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány emlékplakettjét vehette át. Évekig az alapítvány kuratóriumának a tagja is volt. 2006-ban a Református Kollégium Bolyai Farkas-emlékplakettjét, valamint az Európai Bolyai Társaság elismerő oklevelét is átvehette, 2011-ben pedig az EMKE Maros megyei szervezete emléklappal tüntette ki a közművelődés szolgálatáért kifejtett tevékenységéért. 2015. január 10-én hunyt el. 

Túl a kitüntetéseken – a bevezetőben is jelzett összefüggésben – talán az az ember volt, aki csak szerényen végezte a dolgát, de úgy, hogy valahányszor kellett, szót emelt épített örökségünk védelme érdekében, szakértőként, egyszerű „ősvásárhelyiként”, emberként. 

A fáradhatatlan szakértő 

Keresztes Gyulára emlékeztek október 5-én, kedden délután a marosvásárhelyi Bernády Házban egykori pályatársak, ismerősök, jó barátai, tisztelői. A rendezvényen Simon György tanár, a Bernády Alapítvány kuratóriumának tagja elmondta, hogy amikor Keresztes Gyulát előterjesztették a Bernády-díjra, és tudtára adták, akkor is szerényen csak azt válaszolta: „valaki más biztosan jobban megérdemelné…” Közben önzetlenül, szeretettel, korát meghazudtoló fürgeséggel vezette az alapítvány által szervezett városismertető sétákat, de valahányszor kellett, vetített előadásokat tartott a megye és a város épített örökségéről. 

Keresztes Géza műépítész elmondta: nem volt ugyan tanítványa, de nyomdokába lépett, és ő is műemlékvédelemmel foglalkozik. Mindig csodálattal tekintett „Gyula bátyjára” – habár csak névrokonok, de a szakma annyira összehozta őket, hogy e formulával szólította őt –, hiszen olyan értékes munkát végzett, amelyet kevesen tudnak igazán felmérni és értékelni. 1977-ben megszüntették az országos műemlékvédő bizottságot, ő fáradságot nem kímélve járta a megyét, és küzdött azért, hogy nyilvántartásba vegyék az 1977 előtti műemléklistáról kimaradt épületeket: kúriákat, kastélyokat, polgári házakat, műemlék jellegű iskolákat. A javaslatokat pedig alapos szakmai indoklással is alátámasztotta. Alaposan tanulmányozta a marosvásárhelyi református Vártemplomot, és a segesvári Óratoronyból készített felvételei alapján hozzájárult annak a dokumentációnak az elkészítéséhez, amelyet beterjesztettek azért, hogy Segesvárt az UNESCO világörökségi listájára felvegyék. Keresztes Géza szerint a marosvásárhelyi főtér átalakításával kapcsolatosan a Népújságban is megjelentett intelmei a mai napon is figyelemre méltóak. Óvta a városatyákat attól, hogy megbontsák a szecessziós épülethomlokzatokból álló összképet, ugyanakkor a központi sétány előtérbe helyezését, a közlekedés átalakítását, a főtéri parkolás megszüntetését, az elektronikus reklámpannók eltüntetését és a levegőben levő kábelek földbe helyezését szorgalmazta. 

„Szükség van átalakítására, modernizálására. Senki sem ellenzi a modernizálási törekvéseket, az infrastruktúra-fejlesztést, szükség lenne a sétálórész kibővítésére, a járdák felújítására, de mindezt előzze meg alapos tanulmány és helyi tanácsi döntés” – írta 2003-ban marosvásárhelyeiként, városvédőként. Át kell szervezni a főtéri közlekedést is. 2005-ben pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy az összevisszaság a főtéren, rendezetlen a városkép, a történelmi időket tükröző középkori, barokk empire, szecessziós stílusú épületek közé az utóbbi 50 évben mindezen követelmények figyelmen kívül hagyásával különböző magasságú, a tervezők hivalkodó stílusát idéző épületek kerültek, az új ajtónyílások vágásával, oda nem illő ablakpárkányokkal, a padlásterek beépítésével, a több tulajdonban levő bérházak különböző színű homlokzata, az új építőanyagok (sz.m. műanyag hőszigetelő nyílászárók stb.) használata „zavaros képet, összevisszaságot és rendezetlen városképet eredményezett”. 

– Közvetlen, barátságos ember volt, felkarolta és támogatta a fiatalokat. Irigyelték a tudását, de emiatt tisztelték és szerették. Munkássága eredményes volt, nagyon sok információt gyűjtött. Rengeteg, a városképet meghatározó épületet újítottak fel. Ha nem avatkozott volna be, még jobban tönkretették volna a főtér szecessziós városképét – mondta Keresztes Géza.

A jelenlevők meglepetésére egy füzetbe ragasztott fotókkal teli albumot és három olyan jegyzetfüzetet hozott, amelyet Keresztes Gyula neki ajándékozott, és amelyekbe gyöngybetűkkel lejegyezve nyilvántartásba vette Segesvár (a vár) épületeit, egykori tulajdonosainak nevével, a házak építészeti jellegzetességével, illetve sok más hasonló műemlék épület sajátosságait. Munkái a jelen levő műemlékvédőknek is alapdokumentációként szolgálnak, kutatásait a jelenleg is folyamatban levő vártemplomi renoválásnál is használták a szakértők – mondta Keresztes Géza. 

Közkinccsé váló hagyaték 

A megemlékezést kezdeményező Keresztes Pál – Keresztes Gyula fia – elmondta, nagyon gyakran kísérte el édesapját a dokumentációs körutakon. Megszámlálhatatlanul sok toronyban járt, hiszen felmérték az épületeket, de hazai és külföldi kirándulásaik során is számtalan kastélyba látogattak el. Mégsem folytatta édesapja szakmáját, ellenben gyerekként játszva leste el a tervezőasztal mellett a műszaki rajz alapjait, ami abban segített, hogy amikor egyetemre került, akkor nem kellett tanítani neki a rajzolási technikákat. 

Keresztes Pál beszélt édesapja kevésbé ismert hobbijáról, az óragyűjtésről, amelyet még az ő édesapjától, azaz Pali nagyapjától örökölt. A múzeummá lett szobát azonban még Keresztes Gyula életében kirabolták, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy az erős életkedvű, de már a 90. életévéhez közeledő műépítész megroppanjon. 

Pali azt is mondta, hogy szintén a nagyapától örökölt hobbit, a fotózást, majd később a filmezést tanulta el és folytatta, tudva azt, hogy az édesapjától, Keresztes Gyulától örökölt temérdek épületfotónak milyen dokumentumértéke van, megőrizte ezeket. A fotókat a rendezvényen átadta Ötvös Koppánynak, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának, aki elmondta: a múzeumba helyezett dokumentáció közgyűjtemény, így kutathatóvá, bemutathatóvá válik az anyag. 

Felmerült, hogy Keresztes Gyuláról elnevezett díjat hozzanak létre, amelyet azoknak adnának át, akik hozzájárulnak a megye és ezen belül Marosvásárhely műemlékvédelméhez. 

A bensőséges megemlékezés a Retropolisz című filmsorozat egyik részének a levetítésével zárult, a filmet – amelyben Keresztes Gyula az udvarházakról beszélt –, az unoka, Keresztes Péter készítette. A rendezvényen kiállították Gyula bácsi könyveit, néhány rajzát, díjait és életének egy-egy mozzanatára emlékeztető fotókat is.