2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az MPP nemzeti alternatívát szorgalmaz

„Politikai súlya gyakorlatilag Tőkés Lászlónak van, és ezért az ő személyes döntésétől függ a jövő évi politikai berendezkedés”

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke tegnap Marosvásárhelyen kijelentette: a jövő évi választások szempontjából a legnagyobb tétje annak van, hogy „milyen politikai berendezkedést tudunk fölmutatni az erdélyi magyar választópolgárok előtt”. Ennek jegyében azt szorgalmazza, hogy „az elmúlt több mint húsz év elhibázott RMDSZ-politikájával szemben egy nemzeti alternatívát állítson fel az MPP, az SZNT és az EMNT”.

Véleménye szerint másodlagos kérdés, hogy az EMNP-t bejegyzik-e vagy sem, mert annak súlya Tőkés László személyében áll. „Politikai súlya gyakorlatilag Tőkés Lászlónak van, és ezért az ő személyes döntésétől függ a jövő évi politikai berendezkedés”. Azért is fontos a döntése, tette hozzá, mert „ő, mint a 89-es események forradalmi szikrája, '90-ben a naivságra való hivatkozással vagy éppen az események közelségéből fakadóan, vagy annak hevületében azzal, hogy elvállalta az RMDSZ tiszteletbeli elnökségét, átmentette a magyar kommunisták hatalmát 20 esztendőre. És ezen kellene jövőre változtatni”.

Kijelentette: „Ha húsz évvel ezelőtt Tőkés még meg tudta magyarázni, hogy naivságból, jóhiszeműségből vagy miért állt az RMDSZ élére, jövőre ugyanezt már nem tudja elmondani, ha az RMDSZ oldalára áll a kampányban, mert nem volna szabad a posztkommunisták hatalmát újabb húsz évre átmenteni”. Ezért szerinte a jövő évi választásoknak az a tétje, hogy sikerül-e egy olyan nemzeti alternatívát fölállítani, ami legyőzi, leváltja az RMDSZ elhibázott politikáját.

A Kulturális Autonómiatanács kirakatintézmény

Szász Jenő szerint az RMDSZ által szorgalmazott kisebbségi törvény tulajdonképpen nem hoz érdemi megoldást. Az eddigi, már leszabályozott dolgokat gyűjti össze egy törvénybe, amelyeket két dologgal egészít ki: hogy a kisebbségek tagjai további adókat kell fizessenek ahhoz, hogy saját intézményeket tartsanak fönn, tehát egy többletadózási teher, plusz a Kulturális Autonómiatanácsnak a fölállítása, ami kirakatintézmény, amely gyakorlatilag a román államtól kapott pénzeket egymagában adminisztrálná, és amelynek tagjait a parlamenti képviselettel rendelkező szervezet nevezné ki X esztendőre. Tehát gyakorlatilag, ha ez a törvény megszületik, a jövő évi választások előtt a Kulturális Autonómiatanács tagjait kinevezik, a jövő évi választások azt már nem befolyásolják, s a politikai monopóliumukat átmentették az autonómiatanács keretei közé, anélkül, hogy egyetlen pluszjogot biztosítana a törvény. Az RMDSZ-nek be kell látnia, hogy nincs egyedül a politikai porondon, hogy lelepleztük, hogy be akarta csapni a választókat és úgy akarta eladni, mint ami a közösség érdeke, de az ilyen dolgokat le kell leplezni. Nincs konszenzus a kisebbségi törvény körül, nem ismeri senki a tartalmát, nem egyeztettek, nemhogy velünk, mint az úgymond konkurens szervezettel, de a civil szféra tagjaival, a történelmi egyházakkal sem.

Az RMDSZ öngólt rúgna

Legmegfelelőbb polgármesterjelöltnek Bölöni Lászlót látja, s kijelentette, ha Bölöni vállalná a jelölést, az MPP fenntartaná. Az eddigi választások előtt fölkérték, el is vállalta, azzal a feltétellel, hogy közös jelölt legyen. Most akkor szeretnék őt megkeresni, ha a személye körül konszenzus alakul ki, azaz ha az RMDSZ is támogatná. „Ha nem alakul ki ez a konszenzus, és mégis elvállalná, akkor támogatni kellene a jelölését, mert az RMDSZ – alkalmazkodva a helyzethez – sem állítana Bölönivel szemben ellenjelöltet. Ez badarság volna, a foci nyelvén öngólt jelentene. Az RMDSZ-nek el kell döntenie, hogy a saját érdekeit követi-e a magyar közösség érdekével szemben” – jelentette ki az MPP elnöke.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató