Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban számos Erasmus projekt fut, azonban ezek között csak egy olyan van, amelynek keretében a diákok külföldi továbbképzésen vehetnek részt. Ez a matematika-informatika osztályba járókat érinti, akik idén tavasszal a programnak köszönhetően eljutottak Spanyolországba, ahol a webfejlesztés terén szereztek hasznos tudást.
Tizenhat diák vett részt a továbbképzésen, akik visszatérésük után továbbadták társaiknak az elsajátított ismereteket, mondta el lapunknak Hajdú Zoltán, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója, aki arról is beszámolt, hogy az iskola tavaly nyerte meg a projektet, ezt követően partnert kellett találni, amelyet az Ibériai-félszigeten leltek meg. Hajdú Zoltán januárban elutazott a helyszínre, hogy meggyőződjön a központ felszereltségéről és a szálláshelyek minőségéről. Az igazgató arról is beszámolt, hogy a diákok olyan ismeretekre tettek szert az Erasmus program keretében, amire az iskolában nem lett volna módjuk. A jövőben ezt folytatnák, a helyszín és a tematika változhat, tehát nem biztos, hogy Spanyolország és webfejlesztés, de mindenképpen szeretnék, hogy a matematika-informatika osztályba járó diákok máshol is tudják bővíteni a tudásukat. Az iskola bízik benne, hogy az így megszerzett információt az egyetemi évek alatt és a munkaerőpiacon is kamatoztatni tudják majd.
Kránics Péter XII. osztályos tanuló is részt vett Spanyolországban az Erasmus programban, ahol webfejlesztésről, adatbázisok kezeléséről és ezek weboldalba történő integrálásáról is tanultak, a CSS, vagyis a weboldaldesign mellett. A Népújságnak azt is elmondta, hogy jól elmélyítették a tudást, hiszen fél év elteltével is fel tudja eleveníteni az ismereteket. Továbbá kiemelte, hogy a webfejlesztésnek van jövője, és nagyobb hangsúlyt, akár külön tantárgyat is kellene szentelni neki, hiszen mind a szakmai hátteret, mind a türelmet meg kell tanítani. A webfejlesztés ugyanis türelmes, kitartó embert igényel, mert nem mindig jön ki egyből a kívánt eredmény, sőt az sem ritka, hogy egy kis részleten több órát kell dolgozni. A szakmai részén túl a diákoknak lehetőségük volt felfedezni Spanyolország egy részét, ellátogattak többek között Malagába, Sevillába, Cordobába, a Gibraltárhoz, az állandó szálláshelyük Granadában volt. A Spanyolországban töltött három hét alatt betekintést nyertek mind a spanyol, mind az arab kultúrába, ami nagyon érdekes volt.
Jánosi Barna Botond (XII. osztályos) úgy fogalmazott, hogy szakmailag nagyon hasznos volt részt venni a továbbképzésen, amely óriási értéket hordozott magában. Elmondása szerint olyan dolgokat tanultak meg, amire az iskolában nincs lehetőség, és otthon, autodidakta módon nem feltétlenül sikerül.
Papp Iringó XII. osztályos tanuló is a csapat tagja volt, aki lapunknak elmondta, hogy míg az iskolában főleg HTML formájában tanulják a webfejlesztést, addig Spanyolországban megismerkedtek a Java Script és a CSS programozási nyelvekkel. Utóbbival nagyon vagány dolgokat lehet létrehozni a weboldalon, például háttérszínt állítani, képeket elhelyezni vagy különféle effektusokat beépíteni, mindezt úgy, hogy ebből az informatikus csak kódokat lát, magyarázta Papp Iringó, aki azt is elárulta, hogy az Erasmus program hatására gondolkozik azon, hogy webfejlesztéssel foglalkozzon a jövőben, továbbá az egyetemi évei alatt is részt szeretne venni Erasmuson.
Azok számára is érdekes volt a spanyolországi továbbképzés, akik nem az informatika, hanem inkább a matematika iránt érdeklődnek. Így van ezzel Iszlai Bálint (XII. osztályos) is, aki elmondta, hogy sok tapasztalatot és tárgyi tudást szerzett a képzés alatt, ezekkel a későbbiekben hobbiszinten szeretne foglalkozni. Emellett gyermekkori álma vált valóra, hogy eljutott Spanyolország különböző részeire, és megtapasztalhatta, hogy ott másképp gondolkoznak, élnek az emberek, elég csak a délutáni sziesztára gondolni.
Fotók: bolyai.ro