2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 Több mint négymillió lejes pályázati támogatást nyert a nyárádszeredai önkormányzat a helyi tanintézmények digitalizációjára, amelynek első része megvalósítás alatt áll.

  A tanintézmények digitális felszerelését célzó projektnek öt része van, ebből kettőnek akkora az értéke, hogy megengedte a közvetlen közbeszerzést – nyilatkozta Tóth Sándor polgármester. Az első projektrész meg is valósult, ugyanis nemrég hat szimulációs eszközt szereztek be a Bocskai István elméleti líceum számára. Ezek segítségével a középiskolában működő autómechanikai osztályok diákjai tanulhatják, gyakorolhatják a járművezetést. A projekt második „csomagja” tanfelszerelések beszerzését célozza, ebben az esetben is folyamatban van a közbeszerzés. Következik további három fejezet, amikor is tantermeket, informatikai szaktermeket látnak el digitális eszközökkel és bútorzattal. A 4.177.000 lej értékű projekt nemcsak a középiskolát, hanem a Deák Farkas általános iskolában tanuló nyolcszáz diákot is érinti. A városvezető reméli, hogy a közbeszerzéseket, illetve az eszközvásárlásokat az idei tanévben véglegesíteni tudják, hogy a diákok és tanárok jól felszerelt tantermekben kezdhessék a következő tanévet.

 Amint megtudtuk, a líceumban működő autószerelő osztályok diákjai jól felszerelt tanműhelyekben tanulhatják a szakmát, a 11. osztályban számukra tantárgyként oktatják a KRESZ-t is, a 18. életévüket betöltő diákok pedig jogosítványt is szerezhetnek közben. A tanintézmény anyagilag is támogatja azokat a diákokat, akik ebben érdekeltek, a díj felét az iskola kifizeti, a másik részét a szülőknek kell fedezniük. Jelenleg a három autószerelő osztályban mintegy negyven diák tanul a nyárádszeredai líceumban.

Felszerelték a hat szimulátort a műhelyben


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató