2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ősbemutató a Nemzeti Színházban

Bözödújfalu az 1940-es évek elején még látszólag a nyugalom szigete, ugyanis megférnek itt példás békességben a legkülönbözőbb vallások, felekezetek és világnézetek. Itt él többek között egy kis székely közösség is, amelynek tagjai a középkor óta követik a zsidó szokásokat. Ők a szombatosok. Többségük a tizenkilencedik század második felében be is tér az izraelita vallásba, és mire történetünk elkezdődik, ők addigra már zsidó identitással rendelkező székelyek. Háborítatlanul élnek együtt a falu többi lakójával, ám amikor Észak-Erdélyt Magyarországhoz csatolják, a budapesti politika hirtelen betör az életükbe. A származás és a vallási identitás ettől fogva élet-halál kérdésévé válik.

Székely Csaba Az igazság gyertyái című műve a bözödújfalusiak megpróbáltatásainak állít emléket. A szerző mély empátiával és sajátos humorral fordul e kifejezetten megrendítő téma felé. Egy olyan közösség életébe nyerünk bepillantást, amelyben mindig is jól megfértek egymással, kivéve a történelemnek abban a négy évében, amikor a hatalom erőszakkal beleszólt az életükbe. A mű ezt a négy évet meséli el. Az előadást, mely egyben a dráma ősbemutatója is, Sebestyén Aba viszi színre, zenéjét Cári Tibor jegyzi.

Előadások: november 15., szerda, 19 óra (ősbemutató), november 29., szerda, 19 óra, Nagyterem. Az előadás 12 éven felüli nézőinknek ajánlott. 

Jegyvásárlás a Nemzeti Színház nagytermi jegypénztárában (nyitvatartás hétköznapokon 9 és 19 óra között, telefonszám: 0365 806 865), a helyszínen előadás előtt egy órával, valamint a Biletmaster oldalán: https://teatrunational.biletmaster.ro/.../Az-igazsag...

A Tompa Miklós Társulat sajtóirodája

Fotó: Bereczky Sándor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató