Ezzel a címmel tartott előadást és műhelymunkát nemrég Mezei Borbála gyógypedagógus a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő Központját – ismertebb nevén a Cseperedőt – látogató szülők, majd a Szent Ágnes központba járó, fogyatékkal élő gyerekeket nevelő családok számára.
– A fogyatékos gyerekek esetében azért tartom fontosnak a témát, mert azt tapasztaljuk, hogy az evés a legtöbb családban nehézség, és amikor a szülők fejlesztésre jelentkeznek vagy megfogalmaznak egy gondot, az evési nehézség nagyon kirívó kell legyen, hogy az legyen számukra a fő probléma. Mert általában több minden van mellette, és az már pici ügy. Ám a többféle probléma valójában összefügg egymással. Tehát ha gond van a beszéddel, a mozgással vagy bármelyik területnek az elmaradásával, szinte biztos, hogy fellelhető az evésnél is egyfajta késés vagy nehezítettség – mutatott rá Mezei Borbála.
Mint mondta, az autista gyerekekkel van több tapasztalata, esetükben nyolcvan százalékban evési nehézségek is vannak. „Az egyik jellemző az, hogy a gyerek elutasít valamit. Igazából ez a rugalmatlansággal van összefüggésben, ami szintén az autizmus jellemzője. Berögzötten ragaszkodik valamihez. És ha valamit már elfogadott, akkor azon az úton megy tovább. De könnyen előfordulhat az is, hogy egyik napról a másikra ez a szokásrendszer megváltozik. Például egy konkrét felmérés során történt, hogy a szülők arról számoltak be, hogy gyerekük hároméves koráig nagyjából mindent evett: pépeset, darabosat, kevert állagút, és háromévesen jött egy fordulópont, elkezdett szelektíven és szétválasztva enni. Tehát nem eszi meg egyszerre a rizst és a húst. Egyszer a rizst, utána a húst. De nagyon válogat abban is, amit megeszik. Vagy a szelektivitás irányulhat csak a színekre, csak az állagra. Hogy mi van a hátterében, azt nagyon nehéz feltérképezni, mert ha van egyfajta érzékenység is, ami az érzékszervekre vonatkozik – a hallásra, bár az az ételt nem befolyásolja, a látásra, a tapintásra vagy az ízlelésre –, akkor az megint felrúghatja az étkezési szokásokat. De összefüggésben lehet a mozgásszinttel olyan értelemben, hogy tónusos a gyerek vagy tónustalan. A tónustalan gyerekeknél a rágás nehézséget jelent. Ez lehet idegrendszeri érintettség, tehát nem feltétlenül az autizmushoz kapcsolódik, de az autizmusban is jelen lehet a tónustalanság. És ha a szülő azt látja, hogy a rágás nehézség, nem is ad a gyereknek megrágni való ételeket. De ilyen esetben nem is a rágással kell kezdeni, hanem a nagymozgásnak a vizsgálatával: vajon megvannak-e azok a testen belüli készségek, amelyek a rágáshoz szükségesek erőkifejtés szempontjából. Mert ha nincsenek meg, akkor nem az orális, hanem a motoros funkciók szintjén dolgozunk először. Ettől összetett a kérdés. Ezért építettem fel úgy az alkalmat, hogy legyen egy saját élményű megtapasztalás, ahol a szülők közösen döbbenhetnek rá arra, hogy az evés nem csupán arról szól, hogy az ételt megfogom, a számba viszem, megrágom és lenyelem, hanem ennél sokkal többről. Tudatosan szerettem volna ismertetni azt is, hogy sok készségnek bizonyos fejlettségi szinten kell lennie ahhoz, hogy az evés megtörténhessen, s az összefüggéseknek hol kell találkozniuk, hogy az evés harmonikusan alakuljon” – fejtette ki Borbála.
Evés és etetés
Az étkezésről szóló alkalom valóban evéssel kezdődött. A részt vevő szülők – párban dolgozva – különféle állagú és hőmérsékletű ételekkel etették egymást. Ezáltal megtapasztalhatták, hogy evés közben nem csupán ízlelik a táplálékot, hanem más érzékszerveiket is használják: látják az ételek színét, hallják, ha valami ropogós, érzékelik, ha az étel folyékony, krémes, hideg, sőt még azt is, ha a szájba érkező adag egyszerre túl sok vagy kevés. Átélhették, milyen a saját kisgyermekük bőrében lenni etetés közben. Milyen úgy enni, ha erőltetni akarják az ételt, amikor nem éhesek, megbirkózni egy nagy kanállal, amikor az ajak csak egy sokkal kisebb befogadására képes, vagy egy nagy falattal, amelynek megrágásához még nem állnak készen a rágóizmok. Megtapasztalhatták, milyen úgy enni és etetni, ha csak a gyerek, csak a szülő, vagy esetleg mindkettőjük figyelme megosztott: ha a gyerek rajzfilmet néz vagy táblagépen játszik, a szülő az okostelefonját babrálja etetés közben. Ekkor alakul ki a gyerek étkezési mintája, az ételekhez fűződő viszonya, a társas étkezés biztonságos és örömteli érzése vagy az erre való képtelenség. De a szülő–gyerek kapcsolat is sérül. Sőt: létre sem jön igazán.
Étkezési irányelvek
Bár az előadás szolid szakmai alapra épült, és sok értékes információ elhangzott, az alábbiakban mégis csupán néhány étkezési irányelvet emelünk ki, amelyeket jó figyelembe venni akár normál, akár eltérő fejlődésű gyereket nevelünk, de akkor is, ha saját táplálkozási szokásainkon szeretnénk változtatni.
– Amikor eszünk, nem játszunk, nem nézünk televíziót, videót, gyerekmesét, nem nézünk és hallgatunk zenés videóklipet, nem használjuk az okoseszközeinket;
– Kerülni kell minden figyelemelterelő tényezőt, mert ezek elvonják a gyerek figyelmét az evésről;
– Érdemes kellemes légkört kialakítani;
– Az evés társas folyamat, ezért jó, ha a család együtt étkezik;
– Az étkezésre minimum 20-30 perc elkülönített időt kell szánni;
– A napi 4-6 étkezés az ideális az egészségünk szempontjából;
– Új ételeket fokozatosan vezessünk be;
– Az étel nem ajándék. Ne használjuk jutalmazásra, de büntetésre sem;
– Ha a gyerek azt jelzi, hogy elég volt, vegyük komolyan;
– Alkalmazzuk a tanulótányért: ha a gyerek „játszik” az étellel, maszatol, adjunk ennek teret arra kijelölt körülmények között, például egy kisebb tányéron, amelyet az étkezőtányér mellé teszünk. Ez a tanulótányér azt a célt is szolgálhatja, hogy amikor a gyerek új ételekkel ismerkedik, kitehesse rá, ami nem ízlik, vagy amit már nem szeretne elfogyasztani. Így megadjuk a lehetőséget a számára, hogy a tapintás útján is ismerkedjen az ételekkel a maszatolás által, ám adott körülmények között, ugyanakkor tiszteletben tartjuk minőségi és mennyiségi választását is az ételek terén.
Orbán Júlia
