Az elsavasodás betegségek okozója

Az emberi szervezet mint mikroegység az egyetemes törvényeknek megfelelően harmóniára törekszik, igyekszik megteremteni egyensúlyát, homeosztázisát. Ez történik a sav-bázis egyensúllyal is. Mivel a sav-bázis egyensúly a felvett tápláléktól függ, ebben a tekintetben a külvilágtól függünk. Ha nem érzékeljük kellő időben ezt a függőséget, anyagcserénk, alapvető sejtfunkcióink olyan irányban fognak elfajulni, hogy betegségeket okoznak. A szervezet sav-bázis egyensúlyáról a legtöbb embernek hiányosak az ismeretei, vagy nem is tud semmit róla. A táplálékfelvételen kívül az is bizonyított tény, hogy a tartós stresszhelyzetek, a negatív életszituációk, sőt a negatív gondolkodás is sejtszinten viszi el savas irányba a szervezetet. Mind a helytelen táplálkozás, mind a pszichés kóros történések által okozott sav-bázis eltolódást ma már a pszichoszomatikus energetika segítségével sejtszinten pontosan mérni lehet, és így a megoldás is kézenfekvő. Az egyensúly kialakítása a táplálék felvétele után a gyomorban kezdődik, ahol a mirigysejtek a táplálék mennyiségének és minőségének megfelelően termelnek sósavat és nátrium-bikarbonátot. A sósav a szervezet legsavasabb vegyülete (elgondolkodtató, hogy a népszerű Coca-Colának hasonlóan savas a pH-ja). Az étkezéskor keletkező másik vegyület, a nátrium-bikarbonát a vérbe átdiffundálva bázikus hullámot indít el azok felé a szervek felé, amelyek szintén részt vesznek az emésztésben (máj, hasnyálmirigy, belek). Az ember naponta 2,5 liter 1,2-2 pH-jú gyomorsavat termel, míg a többi, az emésztéssel kapcsolatos váladék bázikus jellegű. A napi másfél liter nyál pH-ja 6,3 feletti (minél több táplálékunkban a növényi alkotórész, annál lúgosabb). A mintegy másfél liter epe pH-ja 7,5-8,8, a 0,7 liter hasnyálmirigy-váladéké is 7,5-8,8, s ugyanennyi a 3 liternyi vékonybélnedv értéke is. A vér pH-ja a szervezet számára létfontosságú, így annak értékét szigorúan 7,35-7,45 között kell tartania, és ezért a szervezet többféle puffer rendszerrel közömbösíti a táplálékfeldolgozás és az anyagcsere során keletkező savas jellegű vegyületeket. Vannak úgynevezett endogén (vagyis sejt-) tevékenységek során keletkező savak is. Ezek közül a legismertebb az izomműködéskor keletkező tejsav, amely fájdalommal, izomlázzal jelzi a szövetek elsavasodását. Ilyenkor veszélyesek az izomfájdalomra alkalmazott tapaszok, melyeket az élsportolók sokszor használnak, mert a szervezet vészjelzéseit elnyomva a szövetekben, így a szívizomban is, a savasság foka olyan kóros értékeket érhet el, amelyek akár életveszélybe sodorhatják a sportolót. Beszélni kell a kóros állapotban keletkező savas vegyületeinkről is. Ilyenek a cukorbetegségben keletkező ketonsavak s a köszvényben lerakódó húgysav, a bél baktériumflórájának károsodásakor keletkező, vagy az emésztetlen táplálékok mikrobás leépítésekor létrejövő rövid láncú zsírsavak. A vizsgálatok rávilágítanak arra, hogyan jön létre a káros miliő. A táplálékfelvétel oldaláról vizsgálva a dolog nagyon egyszerű: az ok a savas jellegű táplálékok túlzott bevitele. Ide sorolandók az állati eredetű zsírok, a húsfélék (vörös húsok, kolbászfélék, szalámifélék), a finomított cukor, liszt, a zsíros sajtok, alkoholok és bizonyos mértékig a tojás is. Problémát okoz az is, hogy a savas esőzések, valamint az élettaninál korábbi szüretelések miatt a gyümölcsök, zöldségek bázikus tartalma is csökkent az elmúlt évtizedekben. A szervezet kompenzációs mechanizmusait a savasság emelkedésével járó gyulladásos betegségek is jobban igénybe vehetik, akárcsak az ezekre való hajlam, a cukorbetegség, a veseműködési zavarok, a máj és a gyomor-bél traktus elégtelen működése, az  oxigénhiány (ülő életmód) és egyéb anyagcserezavarok. A túlsavasodásnak a következménye, hogy a szervezet igyekszik a savas vegyületeket kationokkal kompenzálni, így elvonja például a kalciumot a csontokból és a fogakból, ami a törékeny csontokhoz és fogakhoz, fogágygyulladáshoz vezet. Elsalakosodik a kötőszövet, amely nem kap elég oxigént és tápanyagot, következésképp sejtfunkciói károsodnak. Az acidózis más okairól, valamint a megelőzéséről, terápiás lehetőségeiről bővebben a folytatásban lesz szó.

Bogdán Emese