2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mandalaminta a nyakon, a fülben

Szinte nem volt olyan nő, aki ne csodálta volna meg a marosvásárhelyi várban nemrég megtartott Kult fesztiválon a Zsófis ékszerek néven kiállított színpompás, mandalamintázatú fülbevalókat, nyakékeket, bögréket. Az igényes, egyedi ékszerek a marosvásárhelyi, jelenleg Magyarországon élő Erős Zsófia fantáziáját és keze munkáját dicsérik.


A mosolygós arcú Zsófi szakmája szerint óvónő, több mint húsz évig tanított Marosvásárhelyen, illetve Mezőpanitban, mielőtt négy évvel ezelőtt Budapestre költözött. Jelenleg kizárólag ékszerkészítéssel foglalkozik, de majd szeretne visszatérni az óvónői pályára, hiszen gyerekkora óta ez az álma. Érdeklődésemre, hogy miként került kapcsolatba az ékszerekkel, elmondta, néhány éve Thászosz görög szigeten nyaraltak, ahol a parton csodaszép fehér habkövekre bukkant, és már akkor, ott elhatározta, hogy ezeket valamiképpen meg fogja festeni, így hűtőmágnesek helyett köveket pakolt fel és hozott haza – elevenítette fel nevetve a kezdeteket Zsófi. Igencsak inspirálta a pontozott technika, amelynek az alapja Ausztráliából származik, az ausztrál őslakosok minden tárgyat pontozott mintákkal díszítettek, ezért úgy döntött, kipróbálja. Megfestett néhány követ, feltette a közösségi oldalra, és rengeteg pozitív visszajelzés érkezett az ismerőseitől, számos ötlet merült fel, hogy ezzel a technikával mennyi mindent lehetne készíteni, festeni.

 – Volt egy sima, fából készült fülbevalóm, ami már nagyon kopott volt, a kövek után azt kezdtem el festeni. Ez ezelőtt négy évvel történt, az az első, festett fülbevalóm még mindig megvan. Onnan indult a munkásságom. A technikát azóta sokat fejlesztettem, autodidakta módon, ugyanis nem szeretem a pinterestes inspirációkat. Úgy gondolom, hogy teret kell engednem a kreativitásomnak, és ez akkor tud igazából szárnyalni, amikor alkotok. A környezetemben lévő dolgok inspirálnak, a pipacsok, vagy arra is volt példa, hogy megfordultam egy fürdőben, ahol csodás volt a mozaik, és az ihletett meg. Barcelonában például Gaudi művészete inspirált, annak nyomán is készült egy kollekció. A nők általában szeretnek öltözni, és amikor magunkra öltünk valamit, általában látunk magunk előtt egy találó ékszert is, egy színkombinációt, így gyakran készítek egy adott ruhához vagy alkalomhoz illő ékszereket. Különböző kollekciókat szoktam készíteni, ezeknek általában van neve is, és egyediek, két egyformát nem készítek. Hasonlót igen, ha nagyon nagy rá az igény, valaki ragaszkodik hozzá, de szeretek folyamatosan megújulni, és korlátnak érezném, ha elkezdenék szalagmunkát végezni – állítja Zsófi.


Elárulja, a mandaláknak az a lényege, hogy nagyon szimmetrikusak. Akik képeket készítenek ezzel a mintával, azok általában vezető vonalakat használnak, azonban ő szerencsésnek érzi magát, mivel mindig a fejében van a kép arról, hogy mit szeretne, de ez az elképzelés rendszerint alakul a munkafolyamat során, valójában akkor dől el, hogy milyen is lesz a végtermék.

Van egy előkészületi fázis, ugyanis az ékszereket fára festi, a faalapokat kezeletlen formában szerzi be, így ezeket le kell csiszolni, aztán alapozni, majd újra csiszolni, és csak utána jön a festés. Mindent ő maga végez.

Az alkotás során pontozóeszközöket használ, amelyek kötőtűhöz hasonlóak, és a végükön golyócskák találhatók, különböző átmérővel, ettől lesz a tárgyra helyezett pont egyenletes körfelület. – A tűtől a gombostűig kezdetben mindent felhasználtam, és a mai napig szeretek ezekkel dolgozni, mert úgy érzem, hogy ettől is egyedi és kreatív lesz a munkám, nem olyan, mint amit mindenki meg tud csinálni. A technikát már sokan próbálják alkalmazni, többen megkeresnek, hogy minden eszközt beszereztek hozzá, kipróbálták, de nem sikerült. Nagyon nehéz, sok gyakorlatot és rengeteg türelmet igényel, egy-egy ilyen termék elkészítése egy-két napba is beletelhet, a nagyobb darabok persze időigényesebbek, annak függvényében, hogy mennyire komplex a minta. Ugyanakkor azon is múlik, hogy mennyire vagyok ráhangolódva – avatott be a munkafolyamatba az alkotó.


A határ a csillagos ég

Zsófi annyira ügyesen játszik a színekkel, a mintákkal, hogy az alkotásai 3D-hatást keltenek, ez teszi annyira egyedivé a kezei közül kikerülő darabokat.

– A barátnőimnek is mindig azt mondom, hogy ebben az alkotási folyamatban a határ a csillagos ég, ezzel a technikával nagyon sok mindent lehet dekorálni, egy feltétel van, hogy sima legyen a felület. Rengeteg mindent festettem már, a telefontartótól a bögréig, a tányérig, a kávés-teás dobozoktól a hajpántig, amikor maszkot kellett hordani, azokat festegettem. Kádár Annamária az egyik fő megrendelőm, neki egész szettjei vannak, a gyertyatartótól a mécsestartóig, a kaspókig, karácsonyfagömbök, húsvéti tojások. A továbbiakban szeretnék együttműködni egy nemezeléssel foglalkozó lánnyal, aki arra kért, hogy az általa készített táskákon lévő gombokat fessem meg mandalás mintával. Ez az egyik előnyük a vásároknak, hogy számos együttműködési lehetőség adódik – magyarázta.

A közösségi oldalon Zso Zsofiként ismert alkotó elárulja, a világ különböző pontjaira is eljutottak a termékei, hiszen köztudott, hogy a nők körében gyakori, hogy ha egy hölgytársukon látnak egy ékszert, és megtetszik nekik, ők is szeretnének, így szájról szájra terjed a hír, és nagyon sokan keresik meg, rengeteg embert megismert az ékszerek által.

Budapesten is sok megrendelője van, de valahogy úgy érzi, hogy a marosvásárhelyiek, az erdélyiek jobban értékelik az egyedi kézműves termékeket, hálásak a szép munkákért, és ez ösztönzi őt a további alkotásokra.

– Van egy idős hölgy Magyarországon, akit szintén az ékszereim által ismertem meg, 72 éves, de nagyon energikus, időseknek tart gerinctornát, és mindig arra kér, hogy minél nagyobbak és minél színesebbek legyenek a neki készülő ékszerek. Csodálom, hiszen az idősek közül sokan gondolják úgy, hogy nekik már nem valók, nem állnak jól az ékszerek, de szerencsére van ellenpélda is. Ugyanakkor volt már, aki azzal keresett meg, hogy esetleg a vécéfedőt vagy a csempét nem díszíteném-e ki. Olyan is volt, aki az autójára szeretett volna dekorációt – sorolt fel néhány különösebb kérést az alkotó.


„Elszeretik” tőle az ékszereit

Mint mondta, nagyon érdekes, hogy a vásárokon sok középkorú férfi áll meg az asztalánál, megfigyelik a technikát, érdeklődnek felőle, mi több, van, aki ajánlotta a 3D nyomdatechnika alkalmazását a festés helyett, hogy könnyebb legyen az alkotói munka – tette szóvá nevetve Zsófi. 

Azok között azonban, akik ténylegesen vásárolnak tőle, rengeteg a középkorú pedagógus, illetve az egészségügyben dolgozó hölgy, de sokan orvosoknak, pedagógusoknak rendelnek ékszereket ajándékba.

– Gyakran, amikor ismerősökkel találkozom, keresik, hogy van-e rajtam általam készített ékszer, így én általában legtöbb egy napig viselem őket, utána valaki „elszereti” tőlem, mondván, hogy neki pont ilyen kell. Pont ugyanolyat nem tudok készíteni, ezért én folyamatosan ékszerek nélkül maradok. Az elején rettenetesen ragaszkodtam a munkáimhoz, de aztán megtanultam elengedni őket, mert rájöttem, hogy bármit el tudok készíteni. A legkedvesebb az első fülbevalóm, amely kezdetleges ugyan, de máig őrzöm.

Mindig akad egy üres zseb, amiben elutazik Marosvásárhelyre az ékszer

A Zsófis ékszerek Marosvásárhelyen és környékén is rendkívül népszerűek, a több száz kilométeres távolság nem akadálya annak, hogy Magyarországról eljussanak ide. Általában akad egy ismerős, aki a magyar fővárosból Marosvásárhelyre utazik, Zsófi pedig megérdeklődi, hogy lenne-e egy üres zsebe néhány ékszer számára, hogy azok mielőbb eljussanak a gazdáikhoz. És természetesen a válasz általában: igen.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató