2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A múlt hét végén a település legifjabb nemzedéke került előtérbe Szabédon, ahol két kezdeményezés szerencsés találkozása az egész közösséget megmozgatta, de távolabbi vidékről is érkeztek érdeklődők.

Egy hónapja meglátogatta a szabédi fiatalokat is a marosi unitárius egyházkör ifjúsági képviselete, és a beszélgetések során felvetődött, hogy jó lenne gyakrabban találkozni, szorosabb kapcsolatot kialakítani a fiatalokkal. Amikor ennek érdekében az ifjúsági vasárnap megszervezéséről kezdtek beszélni a faluban, felvetődött az ötlet, hogy bővítsék ki gyermeknappal. A két kezdeményezés egymásra talált, s a szervezők mellé állt az a csapat is, amely a kosaras bálokat szokta szervezni, most pedig a gyermeknapot. Így az elmúlt vasárnapot a település kisgyerekeinek és ifjúságának szentelték, igazi falunappá vált. A rendezvényen nem csak unitáriusok vettek részt, felekezettől függetlenül mindenki, és nem is csak kimondottan a szabédiak, jöttek elszármazottak a szomszédos Mezőcsávásról és Mezőfeléből, Marosvásárhelyről, Nyárádszentmártonból és Jobbágyfalváról is érkeztek fiatalok – tudtuk meg Jenei Sándor Levente kezdeményező szabédi lelkésztől.

A kisgyerekek körében közkedvelt volt a légvár  

 Fotók: Fodor Elek

Vasárnap délelőtt az unitárius templomban Demeter Ágnes gyakorló teológiai hallgató végezte a szószéki szolgálatot, majd a papilaknál, szeretetvendégség után, a fiatalok játékokkal szórakoztak, amíg a házigazdák mindenki számára asztalt terítettek. Ebéd után a művelődési otthonba várták az érdeklődőket, ahol a helyi Fürge Lábak néptáncegyüttes kis és közepes csoportja lépett színpadra, majd a közönség megtekinthette a Fodor Elek archívumából kiválogatott 2010-es és 2016-os felvételeket, megnézhették, hogy kik és hogyan táncoltak akkor a falu tánccsoportjában.

 A nosztalgiázás után délután a sportpályára hívták az érdeklődőket, ahol térzene várta a kicsiket és nagyobbakat, az apróbbaknak három óvónő vezetett foglalkozásokat, arcfestés is volt, ki lehetett próbálni a pónilovat, nagy sikere volt a felállított légvárnak is; a nagyobbakat is különböző játékokkal foglalkoztatták. A szervezők gulyást készítettek mindenki számára, késő délután pedig léggömböket eregethettek a magasba a résztvevők, utána fagylaltozás következett. A napot este tábortűzgyújtás zárta.

 Az ifjúsági vasárnapot régóta gyakorolják a helyi unitárius gyülekezetben, ezzel szokták zárni a vakációs bibliahetet, idén azonban, a gyermeknapra való tekintettel, előbb tartották meg – tette hozzá Jenei Sándor Levente. Abban már biztosak, hogy a jó hangulatú, mindenki tetszését elnyerő rendezvényt ismét meg fogják szervezni, hiszen sokakat megmozgatott, mintegy kétszázötvenen vettek részt rajta. 


Számos érdekes programmal várták a gyerekeket és ifjakat 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató