2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az autonómia-párbeszéd elkezdését kérte nyílt levélben az államfőtől az EMNP-elnök

  • 2017-07-16 16:57:08

  • MTI

Szilágyi Zsolt emlékeztette Johannis elnököt arra, hogy az erdélyi szászok II. András királytól kapták azt az autonómiát, amelyik 650 éven át biztosította számukra az önkormányzás jogát.

Az autonómiáról szóló párbeszéd elkezdését kérte a székelyföldi látogatásra készülő Klaus Johannis elnöktől Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke egy vasárnap keltezett nyílt levélben.
Az MTI-hez is eljuttatott nyílt levében Szilágyi Zsolt gratulált Johannis elnöknek azért, hogy ellátogat abba a régióba, ahol a legnagyobb arányban szavaztak rá a 2014-es elnökválasztáson, és amelynek lakói okkal érzik magukat Románia leginkább diszkriminált, mellőzött és perifériára kényszerített állampolgárainak.
Szilágyi Zsolt emlékeztette Johannis elnököt arra, hogy az erdélyi szászok II. András királytól kapták azt az autonómiát, amelyik 650 éven át biztosította számukra az önkormányzás jogát. „Amikor tehát Székelyföld vagy az erdélyi magyarság autonómiájáról beszélünk, akkor olyan modellekről van szó, melyek több száz éves hagyományra tekintenek vissza térségünkben. Ez esetben egy olyan nemzeti közösség jövőjéről beszélünk, melynek tagjai román állampolgárok, akik Romániában dolgoznak, itt adóznak, betartják az ország törvényeit és békében kívánnak élni román nemzetiségű szomszédjaikkal” – fogalmazott az EMNP elnöke.
A politikus megemlítette: az európai integráció intézményei, különösen az Európa Tanács, támogatják az arra irányuló törekvéseket, hogy az őshonos magyar közösség és a történelmi régiók számára megtalálják a legmegfelelőbb autonómiaformákat. „Tudatában annak, hogy az 1918-ban Gyulafehérváron összegyűlt románság kötelezettséget vállalt arra vonatkozóan, hogy biztosítják az autonómiát és az önrendelkezéshez való jogot minden olyan nemzeti és etnikai közösségnek, melyekkel együtt kívántak élni Erdélyben, különösen érthetetlen számunkra, hogy a román elit még napjainkban sem érzi magát morális, politikai és jogi értelemben adósnak ennek megvalósításáért” – fogalmazott a nyílt levélben Szilágyi Zsolt.
Úgy vélte: e helyzet csak akkor orvosolható, ha mélyreható párbeszéd kezdődik az autonómiák kérdésköréről.
„Székelyföldi látogatása alkalmából tisztelettel kérem, hogy kezdeményezze e párbeszédet, s mint a legmagasabb közjogi méltóság, alkotmányos kötelezettségének megfelelően, legyen moderátora az autonómiáról folytatott román–magyar párbeszédnek!” – zárta Klaus Johannisnak címzett levelét az EMNP elnöke.
Az elnöki hivatal korábbi bejelentése szerint Johannis kedden tesz látogatást Hargita és Kovászna megyében. Látogatása alkalmával önkormányzati képviselőkkel találkozik, meglátogatja a csíksomlyói kegytemplomot és a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozót. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató