Mottó: „A fény mindig utat mutat,
annak, ki a mélyben kutat.”
Kedves Olvasók!
Idén a Nap január 20-tól február 19-ig tartózkodik a Vízöntő jegyében. Bármely évszak középső része a stabilizálódásról, a megszilárdulásról szól. Jelen esetben a hideg és a fagy tartósabbá válása lenne elvárható. Az idősebb generáció arról beszél: bezzeg a múltban a telek hidegek voltak, manapság meg alig van valami kis fagy. Pedig évtizedekkel ezelőtt is voltak hidegebb és enyhébb telek. Az ember szubjektum, visszaemlékezésünk is elfogult, mint annyi minden más. Azt gondolom, hogy „klímavészhelyzetet” hirdetni, pánikot kelteni nem érdemes. A „modern” nyugati civilizáció, mely mindenáron az ember jólétét és kényelmét szolgálja, közeledik ahhoz a határhoz, amikor a természet be fogja nyújtani a számlát. Lineáris és fenntartható fejlődés hosszú távon nem létezik. Fizikai szinten a polaritás kézzelfogható valóság, ezért minden bővülés után szűkülés következik. Ha elnézzük a világpolitika sakktábláját, akkor igencsak bonyolult a helyzet. Ha cinikus lennék, azt mondanám, hogy az emberiség önelpusztítása néha valószínűbbnek látszik, mint az a jóslat, miszerint a Föld elsivatagosodik, az északi- és déli-sarki jégtömbök elolvadnak, és eltűnik egy csomó alacsonyan épített város és ország. Az ázsiai és afrikai népszaporulat sem túl hízelgő a jólétben élő európai népek jövőjét illetően. A vészharangok kongatása süket fülekre talál, mert a materializmus ópiumában révedező jóléti társadalom tagjai krónikus immunhiányos betegségekben szenvednek, és lassan képtelenekké válnak az önvédelemre. Virtuális farkasokra lövöldöznek, miközben hiénák hadai kerítik be életterüket.
A Vízöntő-kor emberei lennénk. Ahelyett, hogy a szellemiség határtalan kincsesbányáiból merítenénk, és azon igyekeznénk, hogy élhetővé tegyük a világot, ehelyett lebontjuk létezésünk normális falait, aberrált és szabados eszméket dicsőítünk. A függetlenség, az egyenlőség és testvériség eszméjét harsogva győzött a francia forradalom. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a felvilágosodás a materializmus zsoldosaként juttatott el bennünket jelen állapotunkhoz.
A Vízöntő emberek a nagy változások megalkotói. A zsenik és őrültek. Azok, akik kilógnak a sorból. És azért mások, mert ők ezt tudják hozzátenni a világhoz. Szükség van rájuk, mert változnunk és fejlődnünk kell. Olyan megoldásokra van szükségünk, melyekre ők találhatják meg a kulcsot. A kérdés az lesz, milyen zárba helyezik? Abba a zárba, mely ajtót nyit az emberiség megmentéséhez, vagy pedig annak a bőröndnek a zárjába, mely az atomrakéták indításához szükséges?
A Vízöntő hajlamos tagadni a hagyományokat. Sok esetben szűk számára a család. Jobban érzi magát, ha egy közösséghez tartozik. Végső soron az emberiség történetét mindig is a közösséghez tartozás határozta meg. Az emberi társadalmakat, népeket, országokat és birodalmakat minden esetben az tartotta meg, ami közös: a hitrendszer, a vallás, rosszabb esetben egy ideológia. Ha a szocialista világrend ideológiájára gondolunk, rájövünk, hogy a szovjet birodalmi kényszer és a mindenkori kollaboránsok tartották fenn. Közép-Kelet-Európában ez a szörnyszülött hozzávetőleg 44 évet élt. De ha Észak-Koreát nézzük, ott még mindig tart. Kínát csak azért nem említeném, mert ott jelenleg egy kiválóan működő hibridje prosperál az ideológiának és a pragmatikus, államkapitalista nemzetgazdaságnak. A közösségek keleten azért működőképesebbek, mert a keleti emberek többsége képes alárendelni az érdekeit a közösség, a cégek és az államvezetés érdekeinek. A nyugati ember erre képtelen, és ezért szorul mindinkább ki a versenyből. Számunkra az lehet a kérdés, hogy megtaláljuk-e azt a bizonyos arany középutat? Az optimisták az igenhez, a pesszimisták a nemhez húzzanak egy x-et.
Véleményüket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com címre.
