Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-08-24 15:00:00
Az FCSB 2-2-es döntetlent játszott az Aberdeennel a labdarúgó-Európa-liga rájátszásának első mérkőzésén, idegenben. A bukarestiek már a 32. percben vezetést szereztek Bîrligea találatával, majd a szünet után Olaru növelte az előnyt, miközben a bukaresti csapat emberhátrányba került, Cisotti kiállítása miatt. Az Aberdeen a 61. percben szépített Polvara góljával, majd a 89. percben Sokler révén egyenlített.
A Konferencialiga play-off körének első mérkőzésén a Kolozsvári CFR 1907 súlyos, 7-2-es vereséget szenvedett a svéd BK Häcken csapatától, idegenben. A hazaiak már a második percben vezetést szereztek, és a meccs teljes ideje alatt uralták a játékot, míg a román csapat csak két gólt tudott szerezni Cordea és Korenica révén. A kolozsváriak több találatát les miatt érvénytelenítették, és sérülés is nehezítette a vendégek helyzetét. A drámai vereség után a kolozsváriak edzője, Dan Petrescu bejelentette lemondását, a klub pedig közleményben elnézést kért a szurkolóktól.
Ugyancsak csütörtökön a CSU Craiova 2-1-re győzött idegenben az Istanbul Başakşehir ellen a labdarúgó-Konferencialiga play-off körének első mérkőzésén. A craiovaiak az első félidő végén, Al Hamlawi előkészítéséből Cicâldău góljával szereztek vezetést. A második félidőben Carlos Mora növelte az előnyt, míg a törökök csak egy öngóllal tudták csökkenteni a hátrányt.
Európa-liga, play-off kör, 1. mérkőzés: Aberdeen FC – Bukaresti FCSB 2-2 (0-1).
Aberdeen, Pittodrie Stadium, vezette: Serdar Gozubuyuk (holland).
Gólszerzők: Polvara (61.), Sokler (90.), iilletve Bîrligea (32.), Olaru (46.).
Aberdeen FC: Mitov – Jensen, Dorrington (46. Knöster), Milne, Molloy (59. Shinnie) – Palaversa, Nilsen (46. Clarkson) – Milanovic (59. Polvara), Aouchiche, Keskinen – Yengi (46. Sokler).
FCSB: Târnovanu – Crețu (46. Kiki), Graovac, Popescu, Pantea – Chiricheș (46. Edjouma), Șut (72. Lixandru) – Miculescu, Tănase (46. Olaru), Cisotti – Bîrligea (90+2. Politic).
Sárga lap: Milanovic (22.), Palaversa (75.), Sokler (79.), Milne (86.), illetve Tănase (12.), Crețu (39.), Haralambusz edző (84.).
Kiállítva: Cisotti (39.).
Konferencialiga, play-off, 1. mérkőzés: BK Häcken – Kolozsvári CFR 1907 7-2 (4-1).
Göteborg, Hisingen Arena, vezette: Lukas Fähndrich (svájci).
BK Häcken: Berisha – Lindberg, Lode, Samuelsson, Lundqvist (74. Jansson) – Rygaard (80. Holm), Gustafson, Andersen – Svanbäck (80. Dahbo), Brusberg (57 Dembe), Layouni.
CFR 1907: Hindrich – Bosec, Sinyan (46. Bolgado), Ilie, Camora – Emerllahu (77. Fică), Keita (20. Djokovic), Korenica – Cordea (64. Postolachi), Munteanu (64. Badamosi), Nkololo.
Gólszerzők: Gustafson (2., 34.), Andersen (18.), Svanbäck (24.), Brusberg (48.), Dembe (61., 70.), illetve Korenica (38.), Cordea (50.).
Sárga lap: Korenica (88.).
Konferencialiga, play-off, 1. mérkőzés: Istanbul Bașakșehir – CSU Craiova 1-2 (0-1).
Isztambul, Bașakșehir Fatih Terim stadion, vezette: Juxhin Xhaja (albán).
Istanbul Bașakșehir: Șengezer – Bulut (83. Ebosele), Duarte (45. Opoku), Ousseynou Ba, Operi – Ozdemir – Turuc (77. Faizulaev), Crespo (83. Guneș), Beyaz (46. Brnic), Șomurodov – Da Costa.
CSU Craiova: Isenko – Romancsuk, Screciu, Badelj – Mora, Teles (89. Mekvabisvili), Băluță, Cicâldău (90+3. Crețu), Bancu – Al Hamlawi, Baiaram (72. Nsimba).
Gólszerzők: Ebosele (87.), illetve Cicâldău (45+2.), Mora (61.).
Sárga lap: Șengezer (62.), Ozdemir (90+4.), illetve Isenko (41.), Romancsuk (58.), Bancu (75.), Cicâldău (90.).