2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mottó: „A fény mindig utat mutat

annak, ki a mélyben kutat.”

Kedves Olvasók!

Idén október 23-tól november 22-ig tartózkodik a Nap a Skorpió jegyében. A természet tükrében azt láthatjuk, hogy bekövetkezik egy éles váltás. A szép, mérsékelt ősz átfordul egy csapadékos, hűvös, kellemetlen szakaszba, amikor főleg reggel és este jó, ha begomboljuk vagy becipzározzuk a kabátunkat. A metsző, hideg szél letépi a lombhullató fák utolsó leveleit. Nem véletlenül áll fenn analógia a Skorpió és a halál között. A négy évszak mintegy leképezi az emberi élet ciklusait, de azt is mondhatjuk, hogy a lélek utazásának a stációit. A tavasz a megszületés, az életbe lépés, a kisgyermek energiától duzzadó teste. A nyár a felnövekvés, az érés, a kiteljesedés, amikor a testünk eléri teljesítőképességének a határát. Az ősz a betakarítás, az aratás, a begyűjtés és felkészülés az út végére. Őszül a halánték, gyérül a haj, romlik a látás és a fogak, meszesedünk, sajognak a csontjaink és ízületeink. Majd eljön értünk „Keszeg magiszter” – hogy Villont idézzük –, és magával visz. Mert a halál magával viszi a beleegyezőt és elhurcolja az ellenszegülőt. Az legmorbidabb paradoxon számunkra talán pont az, hogy az életben a legbiztosabb a halál. Ahogy egy indiai guru mondta: a halál bekövetkeztének valószínűsége 100 százalékos. Két ponton egyenlő minden ember, ez a születés és a halál. A köztes időt, az utazást ki-ki saját szabad akaratával és döntései következményeivel tölti ki. És ez a nem mindegy. Mint mondottam, a két sarkalatos pont közötti távolság megtétele magánügy, ahol nincs „demokrácia” és földi igazságosság. Demokrácia sohasem volt, nincs és sohasem lesz, míg világ a világ. Minden emberi közösséget valaki vezette, vezeti és vezetni fogja. Ha egy skorpiós iróniával vagy cinizmussal élhetek, akkor az emberi történelemben a többséget mindig is az orránál fogva vezették. Ez most sincs másképpen, és a jövőben sem várható fikarcnyi változás sem. Azt, aki tudja, és netán kimondja vagy leírja az igazságot, jó esetben bolondnak tekintik, aki összeesküvés-elméleteket gyárt. Aki pedig kellemetlenné válik a „Sötét Nagyúr” számára, azt kiiktatják. Ez már csak azért sem okoz nehézséget, mert az emberi elme leleményessége olyan rafinált eszközöket talált ki, majd gyártott le, melyek a halálnemek legmorbidabb variációit foglalják magukba. Mára már kiderült az is, hogy a legmodernebb titkosszolgálatok is tévedhetnek, és a szuper védelmi pajzsuk áttöréséhez is elegendő néhány ezer, magánműhelyben előállított drón vagy rakéta. Ami mostanság zajlik, azt a bizonyosságot hordozza, hogy ha a háttérhatalom háborúzni, gyilkolni és pusztítani szeretne, akkor meg is teszi. Az orosz–ukrán háború után a közel-keleti palackból is sikerült elővarázsolni a pusztítás szellemét. A valamikori szocializmusban használt divatos, személyre szabott rigmussal élve: „Nincs előttük sem árok, sem mezsgye, felszántják a nagyvilágot egybe”. Felkészül a Távol-Kelet? 

A Skorpió jegy uralkodó planétája a Mars, de ide sorolják a Plútót is. Görög mitológiai megfelelőik Arész és Hadész. Az alvilág urának és unokaöccsének tevékenysége szorosan összefügg, hiszen a háború istenének tettei nélkül csődöt mondana az alvilág. Amikor valakinek a születési képletében megtalálható a Skorpió-analógia, akkor tudnunk kell, hogy birtokolja mindazokat a képességeket, melyekkel hatalmat lehet szerezni, és a színfalak mögül irányítani. A tudást, az adottságokat mindkét előjellel lehet alkalmazni, azaz jó, illetve kártékony céllal. Az emberi esendőség miatt azonban nagyobb az esély arra, hogy valaki a könnyebb utat válassza. Önök, akik már rendszeres olvasóim, pontosan tudják, hogy a könnyű út a tévút, a nehezebb út pedig a via crucis felé irányít. Bármilyen furcsa, az emberi egót olyan fából faragták, amely az önérvényesítés, az önérdek és az önkiteljesedés szirénhangjait dúdolja. A szellemi ember tudja, hogy egyedül senki sem érhet célba. Másokért tenni, mások érdekében cselekedni, ez az önbeteljesülés útja.

„A Skorpió azért kapja a sebeit, hogy utat mutassanak a mélységei felé”, hogy önmagamat idézzem. Minden belső útkeresés, minden spirituális út az élet, a halál és az újjászületés kérdésére keresi és találja meg a választ. Az alkimista önmagából termeli ki a szellemi aranyat. Minden olyan út, mely az emberi ego és kiteljesülés apoteózisát hirdeti, kerülő út. Azt is mondhatnánk, hogy tévút. Ez azért van így, mert a halál kapuján csak azt a szellemi aranyat vihetjük át, amivel hozzájárultunk világunk jobbá tételéhez.

Vigyázzanak magukra és egymásra! 

Véleményüket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com címre.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató