Mottó: „A fény mindig utat mutat,
annak ki a mélyben kutat.”
Kedves Olvasók!
Idén április 20-ától május 21-éig tartózkodik a Nap a Bika jegyében. Mifelénk ez a tavasz közepe, az újjászületett élet stabilizálódásának, gyarapodásának ideje. A természet virágos ruhában pompázik, kihívóan tárja elénk szépségét. A színek harmóniája a lelkünket simogatja.
A Bika a fizikai világ, a Föld gyermeke. Gyakorlatias, jól elboldogul a hétköznapok szintjén. Cselekedeteire nem a gyorsaság jellemző, mielőtt bármibe belekezd, rá kell készülnie. Ha a tettek mezejére lépett, kitartása, munkabírása kiemelkedő. Amit rábíznak, azt igyekszik maradéktalanul elvégezni. Makacs, amit a fejébe vesz, mindenáron meg akarja valósítani. Nehezen változtatja meg a véleményét, ragaszkodik az igazához. Teljesen fölösleges vitatkozni vele, meggyőződése szent és sérthetetlen. Érzékszervei: látása, hallása, szaglása, ízlelése, tapintása a testi örömök, a kényelem és a jóérzés felkutatására predesztinálják. Két alapmotivációja van: a szerzés és a birtoklás. Az emberiség problémái ott kezdődtek valamikor réges-régen, amikor elkezdett többre vágyni, mint amennyivel rendelkezett. Amikor a közösből többet veszek ki, mint amennyi nekem jár, akkor valakinek kevesebb jut belőle. Manapság sincs ez másképp. Felkeltik a vágyunkat, hogy többet birtokoljunk, jobb minőséget, modernebbet, kényelmesebbet, szebbet válasszunk az élet minden területén. És ki mondja meg, hogy mire van tulajdonképpen szükségünk? Bizony a reklámok, a tévé, az internet, a közízlés, a vásárlók verbális tapasztalata. Aztán vagy beválik, vagy nem. A fontos úgyis a szerzés, a birtoklás, a halmozás. Lomtalanításkor persze kiderül, hogy mennyi fölösleges dolgot gyűjtünk össze az évek során, és talán ilyenkor szembesülhetnénk ezzel a közös problémánkkal. De nem ezt tesszük. A kiürített polcokat, szekrényeket, raktárakat újratöltjük mindenfélével, ami majd évek múlva a világ szeméttelepeinek sokasodását okozza. Az élelmiszerekkel is hasonlóan járunk el. Megtöltjük a mélyhűtőt mindenfélével, aminek egy részét idővel kidobhatjuk, pedig tudjuk, hogy a friss ételeknek más a hatása, mint a fogyasztott, konzervált, tartósított műanyagokkal – ízfokozókkal, mesterséges színezékekkel – „feljavított” élelmiszereknek. És csodálkozunk, amikor az emésztőrendszerünk megbetegszik, és különféle allergiás tünetekkel bír rá arra, hogy jobban figyeljünk, mire is van szükségünk tulajdonképpen.
A birtoklás kérdése összefügg a biztonsággal. Azért tartalékolunk, mert tudattalanunk azt feltételezi, hogy majd olyan is lesz, amikor nem lesz. Akik végiggondolták az emberi élet eseményeit, jó, ha tudják, hogy a Sors bármikor bármit, bárhol bárkit elvehet. Egy pillanat alatt földönfutóvá, áldozattá, kiszolgáltatottá, döntés- és cselekvésképtelenné tehet. Semmire sincs biztosíték. Nincs életbiztosítás. Az élet mulandó, és ez bizonyosság. Ha Senecát idézzük: „Az élet nem más, mint utazás a halál felé.” Hiába tudjuk mindezt, az emberi én, az ego ezzel sosem fog tudni azonosulni. Úgy él, úgy küzd, úgy kapaszkodik, mintha örök életű lenne. Ez a nagy illúzió, és ez a szenvedések kútja, amiből gyakran vizet merítünk. Ez nem az élet vize, hanem a halálé. A jó hír az, hogy a mulandóságra ítélt ember mögött áll egy örök utazó. Egyesek léleknek, mások szellemnek nevezik, de tulajdonképpen ugyanarra gondolnak. Ez az „isteni szikra” életeken át vándorol, fejlődik, alakul, míg megtapasztalja a teljességet. Neki rengeteg ideje van. A testünknek nincs. Az élet csupán néhány évtizedes „földön futás”, kinek több adatik, kinek kevesebb. Senki sem tudja, hogy meddig tart. Ezért kellene minden napot, minden percet megbecsülni. Ezért kellene hozzátenni a világ építéséhez. Ezért kellene jót tenni egymással, mert sosem tudhatjuk, hogy lesz-e még rá alkalmunk. Talán e néhány utolsó gondolatomhoz érdemes lenne ragaszkodni, és megvalósítani, mert hozzájárulhat a lelki üdvösségünkhöz. Nevezhetjük sorsjavító intézkedésnek is, ha ez bárkinek jobban tetszik.
Vigyázzanak magukra és egymásra!
Véleményüket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com címre.
