2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mottó: „A fény mindig utat mutat

annak, ki a mélyben kutat.”

Kedves Olvasók!

Idén július 23-tól augusztus 23-ig tartózkodik a Nap az Oroszlán jegyében. Ez a periódus a nyár dereka, amikor stabilizálódik mifelénk a meleg. A forró napsütés jótékony hatással van a gabonafélék, a zöldségek és gyümölcsök érésére. Az ember számára a feltöltődés, a diákoknak a pihenés, táborozás és szórakozás kerül a középpontba. Látható, hogy az átlagos életszínvonalat a Covid–19, majd a háborúban való indirekt részvételünk észrevehetően lecsökkentette. Legalábbis ez a narratíva. Sajnos egyelőre nem látni a fényt az alagút végén, a helyzet tovább romlik, „hála” az EU-t vezető politikusoknak. A nemzetállamok többségének vezetői szolgalelkűen végrehajtják azokat az irracionális döntéseket, amelyeket Brüsszelben diktátum jelleggel kinyilatkoztatnak. A józan véleményeket lesöprik az asztalról, majd igyekeznek ellehetetleníteni azokat, akik másként látják a valóságot. Aki tiltakozni merészel az adósrabszolgaság és az anyagi kiszolgáltatottság ellen, az nem demokrata, rosszabb esetben náci, fasiszta, autokrata és még sorolhatnánk a megbélyegzés szótárából. A jó hír az, hogy a világ lakóinak többsége nem így gondolkodik. Nagyobb tételben fogadnék, hogy az európai emberek többsége sem. Nyugaton az a törpe kisebbség, amely a médiát is birtokolja, ráerőlteti akaratát a többségre. A véleményterror mindenféle objektivitást mellőz. A szabad sajtóban csak azt lehet megírni, amit szabad. Ha valaki netán korából adódóan emlékszik még az 1989 decembere előtti romániai médiára pontosan tudja, hogy mi a véleménydiktatúra. A „puliszka is akkor robbant fel”, illetve akkor sikerült megszervezni a forradalomnak nevezett hatalomátvételt, amikor a rezsim megtámadta az emberek táplálkozási, életben maradási ösztönét. A történelem megismétli önmagát. A legszomorúbb az, hogy a népek, nemzetek képtelenek közelebb kerülni a valósághoz. Vajon miért ünneplik a francia barátaink azt a csinált forradalmat, amikor több millió embert lemészároltak a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszava alatt? Nem szeretnék még hozzánk közelebbi példát mondani, mert feltételezem, hogy önök ismerik a valódi történelmet. Maradjunk annyiban, hogy a történelmet nem a tudósok írják, hanem a győztesek. Ezért is tartunk ott, ahol. A hazug narratívára épülő teóriák nevetségesek, és lehetetlenné teszik a tisztességes létezést.

Az Oroszlánt a legbüszkébb jegynek tartjuk, aki mindenáron el szeretné érni azt, hogy elismerjék. A jegy uralkodó planétája a Nap, a kozmikus életrendszerünk központja. Az élet fény nélkül nem létezik, legalábbis az intelligens élet. Szimbolikusan a Nap a teremtő energia. Minden megszületett embernek van egy központi törekvése, amelyet a Nap jegye jelenít meg. Mindenki „Nappá akar válni”, szeretne kiteljesedni, teremteni. Az ember isteni kegyelemből társteremtővé vált. A lehetőségeivel sajnos többnyire visszaélt. A valamikori aranykorban a földi és isteni szféra harmonikusan kapcsolódott egymáshoz. A néhány tízezer év alatt eljutottunk a kőbaltától a kazettás bombákig, a parittyától az atomfegyverekig. A szellemi közösségektől az elidegenedő, elmagányosodó embertömegekig. A haszonállatcsordákig. A szervezetlen, megzavarodott rovartársadalmakig. A világ erőit a félelem irányítja. Ezek sötét, ahrimáni erők, amelyek a káoszt, a rendezetlenséget, a destabilizációt, a szétesést és a pusztulást szolgálják. Ilyen a háború is. Milyen világ az, ahol testvérnemzetek gyilkolják egymást? Milyen hatalom az, ami ezeket támogatja? A választ mindenki tudja. A legnagyobb erő a szeretet. Ez az erő isteni fényből táplálkozik. Ezért fog győzni. A győzelem nem azt jelenti, hogy legyilkolom az ellenségemet. A szeretetben nincs harc, nincs háború. Csak adás és elfogadás van minden érdek nélkül. A háborút belül vívjuk, és ameddig nem engedünk teret a szeretetnek, csak szenvedésben, sírásban és fogcsikorgatásban részesülhetünk. Minden csak döntés kérdése. Nagyapám néha úgy köszönt el a barátaitól, hogy áldás, békesség! Talán egyelőre az utóbbival is beérnénk.

Vigyázzanak magukra és egymásra! 

Véleményüket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com címre.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató