2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mottó: „A fény mindig utat mutat annak, ki a mélyben kutat.”

Kedves Olvasók!

Idén június 21-től július 23-ig tartózkodik a Nap a Rák jegyében. Megvolt a nyári napforduló, és a nappalok lassan rövidülni kezdenek. Az időjárás is betartotta a szabályt, és a 30 C-fok feletti hőmérsékletek is pontosan a nyár első napjain jelentkeztek. Sokan nosztalgiáznak arról, hogy a régi szép időkben a nyár meleg volt, a tél pedig hideg. Most állítólag klímaváltozás és felmelegedés van a világban. Ha feltesszük az objektív szemüvegünket, akkor láthatjuk, hogy régen is előfordult a hűvösebb, csapadékosabb nyár és a melegebb, latyakosabb tél. Persze, mivel az ember szubjektum, az objektivitás elvárása önmagunktól megvalósíthatatlan ábránd. Valahogy még a pesszimista is szívesebben emlékezik a szép dolgokra, és ez így van jól. A negatív látásmód, az elkeseredés, a jövőtől való félelem gúzsba köti az egyetlen, jól megélhető valóságot, amit folyamatos jelen időnek nevezhetünk.

A Rák ember szívesen mereng a múlton, és rágódik olyan eseményeken, amelyek a régenvolt ködébe vesznek. A múlt elemzésének talán akkor lenne értelme, ha egyrészt nem tartana soká, mert akkor a jelen történéseit késsük le, másrészt, ha tanulnánk a hibáinkból. A hiba úgy is meghatározható, hogy cselekedeteink nyomán slamasztikába keveredünk, és következményként az egónk szenved. A döntéseink mindig azt tükrözik, ahol éppen tartunk a szellemi fejlődésünkben, és a következmények visszahatnak a személyiségünkre. Aztán azzal szembesülünk, hogy a sorsunk is átalakul. Változunk, változtatunk, újabb válaszutakhoz, útkereszteződésekhez érkezünk. Újból választanunk kell, melyek más irányba mozdítanak. Örök utazók vagyunk, és ha a jelzésekre figyelünk, és helyesen értelmezzük őket, akkor eljuthatunk a tudatos döntésig. Ez távolról sem az, ami felé a vágyaink tolnak, hanem az, amivel hozzátehetünk valamit a világ, a hazánk, a közösségünk, a családunk, a közvetlen környezetünk jobbításához. Az ezotéria, a belső út, a spiritualitás tulajdonképpen erről szól. Nem kell versenyeznünk, senkit nem kell legyőznünk, mert a legnagyobb ellenfelet mindig önmagunkban kell keresnünk. Ahogy Luke Skywalker beavatási harcában legyőzi az ellenfelét, és felemelve a sisakrostélyát, a saját arcát látja. Önmagunkat kell uralni, és nem másokon hatalmaskodni. Ebben rejlik a metanoia. Saul Sault kellett legyőzze, hogy megszülethessen Pál. 

A Rák ember tudattalan forrása az, hogy szükség legyen rá. Gondoskodik, és ezáltal nélkülözhetetlenné teszi magát. Aki kisegít a bajból, ahhoz fogunk fordulni mindig. Aki kér, mindig felemeli azt, akitől kér. Ezért is érdemes elgondolkodni azon, hogy adjunk-e, ha van miből. A Rák emberek a Hold uralma alatt állnak. Ráhangolódnak a környezetükre, megérzéseik kiválóak. Memóriájuk hosszú távú, sosem felejtik el a sérelmeiket, és alkalomadtán fel is emlegetik. Érzelmileg magas szinten tudják manipulálni családjukat és környezetüket. Az utolsó utáni pillanatban derül ki, hogy mit akarnak, mert a megfelelő alkalom kivárásában legyőzhetetlenek. Ha van családjuk, akkor erősen ragaszkodnak, kötődnek hozzá. Ha nincs, akkor az otthonuk, a lakásuk szent és sérthetetlen. Talán náluk található meg nyomokban a hazaszeretet is, bár sajnos ezt a kategóriát igyekeznek felszámolni azok a sötét erők, akik az elpusztításunkon dolgoznak. Az Isten, haza, család nem egy üres szlogen, hanem az a valós valóság, amely nélkül az ember földi létezése értelmetlenné válik.

Vigyázzanak magukra és egymásra! 

Véleményüket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com címre.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató