2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mottó: „A fény mindig utat mutat

annak, ki a mélyben kutat.”

Kedves Olvasók!

Idén augusztus 23-tól szeptember 23-ig tartózkodik a Nap a Szűz jegyében. Belépünk az utolsó nyári hónapba, és megszabadulunk a kánikulától, amiből idén jócskán kivettük a részünket. Eljött a betakarítás ideje. A szárazság elég sok kárt okozott a mezőgazdaságban. Sajnos ez sem tesz jót az árak alakulásának, bár ez a kisebb gond. A speciális hadműveleteknek nevezett proxyháború és következményei, a sorozatos és tudatosan meghozott téves döntések generálták azt a súlyos gazdasági válságot, amely valamilyen formában mindenkit érint. A fizikai és anyagi biztonság megtorpedózása és szétverése kényszerítő körülményeivel átformálja a hétköznapi gondolkodásunkat. Főleg azokét, akiknek amúgy is bizonytalansággal teli az élete. Akinek erős a hitrendszere, tisztában van azzal, hogy sosem volt még úgy, hogy ne lett volna valahogy. A nehézségek sok emberből a legjobbat hozzák ki, és értelmetlen lenne jegyet váltani a pesszimizmus hajójára, mert azzal képtelenség célba érni.

A Szűz-energiákkal rendelkező emberek figyelnek, analizálnak, és igyekeznek kialakítani azt a rendszert, ami a leggazdaságosabb és leghasznosabb számukra. Szorgalmasak, a tökéletességre törekednek. Tudják, hogy az a munka van rendesen elvégezve, amit ők csinálnak. E jegyhez tartoznak a legkritikusabb emberek. Nem tehetnek arról, hogy semmi sem kerüli el a figyelmüket. Persze a kritikát vagy megtartják maguknak, vagy nem. Ez utóbbi esetben konfliktushelyzet generálódik, mert akit kritizálnak, az zsigerileg elkezd harcolni egója védelme érdekében. Valahol az arany középutat kellene megtalálni, mert a szélsőségek mindkét irányban károsak. Fölösleges minden mikroszkopikus hibát észrevenni, de az sem megoldás, ha elnagyoljuk a problémát, és arra várunk, hogy majd valaki megoldja helyettünk. A hit és illúzió összekeverése sem vezet jóra. Várhatunk arra, hogy a sült galamb berepüljön a szánkba, de a megvalósulás esélye erősen közelít a nullához. A Szűz ember a leghajlamosabb az egészséges életmód kutatójává válni. A kesze-kusza 21. században nehéznek tűnik kialakítani egy általános szemléletet e témában. Annyit hozzáfűzhetek, hogy minél frissebb és változatosabb a bevitt ételmennyiség, illetve minél mértékletesebben fogyasztunk, annál inkább támogatjuk a fizikai testünket. Mivel nem vagyunk egyformák, mit sem érnek az általános receptek, így e téren is saját döntéseink okozzák az épülést vagy a rombolást. Egyvalamiben értelmetlen vitát nyitni, és ez a tiszta víz megfelelő mennyiségének rendszeres bevitele. Ezzel ugyanis megelőzhető lenne rengeteg emésztőszervi és vesebetegség, illetve a kopással és szűkületekkel járó betegségek jó része. Bár ha a betegségeket a Sorsban vizsgáljuk, akkor bizonyos negatív megéléseket nem tudunk elkerülni. Valaki nem azért lesz vesebeteg, mert keveset iszik, hanem azért iszik keveset, hogy vesebeteg lehessen. És mindez súlyos jelzés arra, hogy valaki krónikus párkapcsolati problémával küszködik, amit meg kellene oldani. Ez csak egy példa volt arra az analógiás rendszerre, melyet a sorsához kötött ember megtapasztalhat a néhány évtizedes földi utazása során. A függőleges világkép magunkévá tétele az egyetlen olyan szellemi gyógymód, aminek nincs káros mellékhatása. Ez az ajánlott menü annak, aki a nézést látásra cserélné.

Vigyázzanak magukra és egymásra! 

Véleményüket, gondolataikat megírhatják az asztros@yahoo.com címre.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató