2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nemrég közzétette az országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) a júniusi kifizetések összesítését, és elkészítette azt a programot, ami szerint a következő fél évben pályázhatnak a gazdák. Mivel a támogatást nagyrészt uniós pénzösszegekből fedezik, fontos a határidők betartása. 

Június 30-án az ügynökség munkatársai befejezték a 2021-es mezőgazdasági évre benyújtott támogatási kérvények irodai ellenőrzését, júliusban pedig szúrópróbaszerűen folytatódik a terepszemle. Összesen 55.844 olyan gazda dokumentációját ellenőrizték, akik területalapú, vidékfejlesztési, állattenyésztési és környezetkímélő mezőgazdasági támogatást igényeltek. Ezután 13.035 gazdánál klasszikus, helyszíni, 39.016-nál teledetekciós ellenőrzést tartanak, 3793 állattenyésztőt keresnek majd fel az APIA ügynökei. A területalapú támogatást igénylők közül 748.797,54 hektárt klasszikus módon, míg 570.585,76 hektárt teledetekcióval ellenőriztek, ez összesen 1.319.383,3 hektár szántóföld. 

A területalapú támogatásokat igénylő gazdákat július 12. és október 15. között, a sajátos feltételek betartását pedig az idén télen, legkésőbb jövő tavaszig ellenőrzik. A kisebb gazdák támogatására szánt, farmonkénti 1250 eurós összegről július 15-ig lehet lemondani, amennyiben úgy gondolják a gazdák, hogy nem tudják teljesíteni a feltételeket, de akkor többé nem lehet pályázni erre a támogatásra. A következő határidő július 31., eddig várják a kérvényeket a második félévre szánt üzemanyag megtérítésére, amelyet mezőgazdasági célra 2022. április 1. és 30. között vásároltak a gazdák. A kérvényeket az APIA megyei (helyi) kirendeltségeihez kell benyújtaniuk a számlaképes gazdáknak. 

Az országos méhészeti program alapján a méhészek július 31-ig kell eljuttassák támogatási kérvényeiket, de csak abban az esetben fogadják el az iratokat, ha 2022. május 31-ig már benyújtottak egy támogatási szándéknyilatkozatot. A méhészegyesületek műszaki segítségre vagy szállítási eszközökre (pótkocsi, mozgó méhészpavilon, kaptárrakodó gép stb.) és kaptárkiegészítőkre, különböző eszközökre, illetve méhcsalád-szaporításra vagy -vásárlásra kaphatnak pénzt. 

Az APIA nyilvántartása szerint júliusban 99%-ban kifizetik az előleget a gazdáknak, csak azok nem kapják meg a pénzt, akik jogtalanul igényeltek támogatást, illetve korábban nem számoltak el, vagy valamilyen bírósági eljárást indítványoztak ellenük, vagy kizárták őket a támogatásból, illetve az ellenőrzéskor rendellenességre derült fény. Július folyamán átutalják az első negyedévre (2022. január 1. – március 31.) kért gázolajtámogatást is. 62.541.423,201 liter gázolajért (motorina) 101.995.600 lej állami támogatás jár a mezőgazdászoknak. 

Szintén júliusban fizetik ki az életjáradékot azoknak a mezőgazdászoknak, akik 2022. március és május 31. között láttamozták könyvecskéjüket. A jogosultaknak elektronikus úton vagy postán küldött adatok alapján évente láttamozniuk (pecsételni) kell a könyvecskét, enélkül elesnek a támogatástól. A jogszabály szerint az idén augusztus 31-ig kell érvényesíteni az okiratot. Az örökösöknek 2022. október 15-ig kell eljuttatni az APIA-hoz az igazoló okiratot, amelynek alapján ők is megkaphatják a járulékot. Az összegek kifizetési határideje 2022. november 30. Amennyiben az átutalt összeget különböző okok miatt nem tudják kézbesíteni, és ez visszatérül az APIA számlájára, akkor az éves határidőig (minden év november 30-a) az átutalás dátumától számítva három éven belül kifizethetik az összeget az örökösöknek, amennyiben igazolják jogosultságukat. 

Júliusban bocsátják ki a gazdák igénylései szerint a direkt – területalapú, klíma- és környezetkímélő, valamint a természeti csapások által érintett területekért járó visszaosztott – támogatásokhoz szükséges bankhitel-igazolványt azoknak, akik költségeiket a támogatás átutalása előtt szeretnék fedezni. 

Mint ismeretes, ezeket a hiteleket utólag megtéríti a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség.  

Fotó: Vajda György 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató