2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szolgálatot végzők számára építettek

A megyei RMDSZ kampányzárója keretében pénteken délután Harasztkeréken felavatták a felújított kultúrotthont, valamint az egészségügyi és tanügyi alkalmazottaknak épített szociális lakásokat.

Rekordidő alatt épült fel a hat szolgálati lakást magába foglaló ingatlan     

Fotó: Gligor Róbert László


Politikusok és vendégek vonultak fel a faluközponti helyszínre a székelyvajai fúvószenekar dallamaira, majd Péter Ferenc megyei tanácselnök és Vincze Loránt európai parlamenti képviselő, illetve Osváth Csaba ákosfalvi polgármester és Fülöp Attila anyaországi országgyűlési képviselő egy-egy fát ültettek el az épületek előtt, majd a polgármester örömét fejezte ki amiatt is, hogy egy hónappal ezelőtt a község egy másik településén, Göcsön avattak művelődési otthont, iskolát és óvodát. Az új szolgálati lakások kapcsán kihangsúlyozta: egy ilyen beruházás megvalósulása többletet jelent a falunak, hiszen akik ezeket elfoglalják, azok a közösséget fogják szolgálni, így olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akik ápolni és nevelni fognak településeinken. Az elültetett fák pedig jelképesen figyelmeztetnek arra, hogy minden érnek itt kell meggyökereznie Erdélyben, és egyetlen ágát sem szabad hagyni elveszni.

Ami a beruházást illeti: felújították a kultúrotthon tetőszerkezetét és külsejét, rekordidő alatt (tavaly novemberben kezdték el – a szerző megjegyzése) felépült a hat szolgálati lakásból álló együttes, amely 3,7 millió lejbe került, és európai finanszírozásból valósult meg, továbbá felújították a két épület körüli teret, megszépítve ezzel a faluközpontot – ismertette Osváth Csaba.

– Felemelő érzés olyan épületeket avatni, amelyek a közösséget szolgálják – emelte ki Péter Ferenc, utalva a Göcsön nemrég átadott épületekre is. Hihetetlen ütemben fejlődik Ákosfalva község, és olyan megvalósítások születnek, amelyek a megmaradást biztosítják. Nem szabad elfelejteni a célunkat: olyan feltételeket kell biztosítani, hogy a fiatalok szívesen maradjanak itthon, családot alapítsanak, gyereket neveljenek, és ne máshol keressék a megélhetést – hangsúlyozta.

Vincze Loránt EP-képviselő is kiemelte, hogy számos megvalósítás történt az elmúlt időszakban Maros megyében is, Erdélyben is, településeink vezetői kihasználták a különböző finanszírozási lehetőségeket, építettek-szépítettek, és az európai pénzek itt is jó helyekre kerültek. Javulnak az életfeltételek, és Erdélyben, Székelyföldön nemcsak megmaradnak, hanem meg is erősödnek a magyar közösségek.

– Nem is az építkezés a legfontosabb, hanem az együttlét és ennek lelkülete, az élni akaró közösség, amely látja a jövőt, és itt akar élni – fogalmazott Fülöp Attila. Ez a beruházás azt segíti, hogy gyerekeink, családjaink itt maradjanak, ne kelljen más településekre, más városokba vagy más országokba menjenek, hogy ugyanilyen szolgáltatásokhoz hozzáférhessenek – mutatott rá a magyarországi politikus.

A kivitelező cég tulajdonosa, Dégi Károly egy emléktáblával „pecsételte meg” az épületet, míg áldás előtt Nagy István helyi református lelkész arról beszélt, hogy értékromboló, mindent megváltoztató világban élünk, ezért öröm, hogy Európa egy olyan kicsiny népéhez tartozunk, amely nagy ellenszélben is hirdeti, hogy keresztyénként, isteni rend szerint élünk. Isteni rendet hirdető embernek lenni nemcsak érdemes, hanem áldás is, és fontos, hogy a nép képviselete továbbra is kiálljon az olyan értékekért, mint a hit, család, nemzet, otthon, közösség, oktatás, gyermek, fiatal.

Amúgy a szervezők nem rejtették véka alá azt sem, hogy ezt az avatást nem véletlenül tartották éppen a választások előtt: szerették volna mindenkihez eljuttatni az üzenetet, hogy vasárnap a magyarságnak helyt kell állni, meg kell őrizni az eddig elért politikai eredményeit, meg kell nyerni a megye vezetését, és képviselőinket Brüsszelbe kell küldeni.

Az ünnepség végén a gyerekek léggömböket eresztettek a magasba.

Az elültetett fák a magyarság élni akarását jelképezik


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató