Belátom, ez nem kimondottan március 15-i vagy azzal kapcsolatos cikk. De ha a negyvennyolcasoknak rendelkezésükre állott volna ez a technikai eszköz, kommunikációs lehetőség, akkor bizonyosan ezzel mozgósították volna a tömegeket a Pilvaxba, a Nemzeti Múzeum lépcsejéhez.
Belátom, ez nem kimondottan március 15-i vagy azzal kapcsolatos cikk. De ha a negyvennyolcasoknak rendelkezésükre állott volna ez a technikai eszköz, kommunikációs lehetőség, akkor bizonyosan ezzel mozgósították volna a tömegeket a Pilvaxba, a Nemzeti Múzeum lépcsejéhez. Vásárhelyen a Református Kollégiumban az osztályok között cikázott volna az értesítés: gyertek, fiúk, ma este a Bodor-kúthoz, mert nagy buli lesz. Tüntetni fogunk a szabadságért, az egyenlőségért és testvériségért, na és ne feledjétek az uniót sem, ami a legfontosabb.
Erre a többség azonnal válaszol, nyom egy lájkot, elindul, gyűl, jelszavakat kiabál, Avram Iancu is indul, a kancelláriát is eléri a hívás, Jankunak szintén van mobilja, az övé piros-sárga-kék tokba van bújtatva, míg a magyaroké a másik három szín. Sőt a pesti módi szerint szóltak, hogy hozzon mindenki, és tűzze a mellére a kis kokárdát, amit a legszebb, a bálokból már ismert hölgyektől lehet beszerezni egy csokor hóvirág ellenében (akkoriban ui. a hóvirág még nem volt védett növény, csupán egy-két dolgot védelmeztek, a császár hatalmát, amelyet eleinte még a legradikálisabbak sem akartak megdönteni, még Kossuth sem, sőt (S)Táncsics sem gondolt erre börténében. Nagy úr a százados megszokás, a világrend, amelynek felforgatására már készülődtek a történelem méhében a sorsalakító erők).
Valószínűleg a kommunikációs eszközök fejlettségével egyenes arányban rövidült volna meg a forradalom és szabadságharc, hiszen rádió, telefon, távíró hiányában/nem létében, valamint a levelezés, sajtó és az utazók híradásai dacára Marosvásárhelyen a pest-budai március 15-e híre több mint egy hetet késett, még Kolozsvár és Vásárhely között is volt három nap különbség.
A címben jelzett áttérés tehát nem 1848-ban, nem is 1849-ben történt – gondolom, ez minimiális történeti ismeretek birtokában könnyedén kiköbözhető –, hanem a napokban, éppen 170 évvel a forradalom és szabadságharc után. Egy szép napon...
Midőn már elegem lett (?) a bunkófonból, és valamivel pofásabb kütyüre vágytam, feleségem közölte, hogy számos kedvezmény birtokában van az XXL telefonoscégnél, így jutányosan hozzájuthat egy okostelefonhoz. Rábólintottam, nem kis lelki tusakodás árán. Nem akartam vér(beli) konzervatívnak látszani.
Az áttérés ugyanis nem csupán tulajdonjogi és hírközlési-továbbítási kérdés, hanem ennél sokkal összetettebb. Feljebb kell lépni egy civilizációs fokkal, példának okáért. Le kell szokni egy csomó rutinos mozdulatról, egyszerű keresési módról, telefonhasználati beidegződésről. Át kell lépni a láthatóság tartományába. Ezenkívül el kell fogadni, hogy így tagja lettél egy nagyobb közösségnek, amely a külvilágból sokkal kevesebbet érzékel – akaratlagosan. Ugyanis rácuppan az okostelefon kínálta kapcsolati tőkére, lehetőségre, és azokat nyomogatja, csalogatja elő az elegánsabb, nagyobb, értékesebb készülékből. A várakozási és holtidők relatíve lerövidülnek a játékok révén, a baráti beszélgetések is élőben, attól függően, hogy mit/hány alkalmazást tétetsz fel a képernyőre közvetlen elérés gyanánt.
Ugyanis a beállítás, a képernyő ikongazdagítási folyamata nem a te műved. Te, aki most jutottál birtokába a hendiketyerének, erre még bunkó vagy. Ámbátor lehetséges, hogy te kísérletezel bátran hályogkovács módra, vagy lassan és aggodalmasan napok hosszú sora alatt fedezed fel a teló virtusait (fényképezés, Viber, Skype, üzenetküldés, játékok, kalóriatáblázat, moziműsor, szobafoglalás Honoluluban, Facebook, Coşbook, macskatenyésztési szaktanácsadás, letagadható beszélgetések, hangrögzítés, filmek és szexuális zaklatások mi-tuval együtt stb.). Ha rám hallgatsz, legjobb odaadni egy hivatásos érintőnek, a kézrátétellel ikont varázsló maroktelefon-bűvölőnek, aki a kívánt kattints-csak-rá sort beállítja.
Ha ezek a lehetőségek álltak volna a márciusi ifjak rendelkezésére, sokkal több képünk lenne a ’48-49-es eseményekről, ismerhetnénk Petőfi hangját, Vörösmarty pesszimizmusát, Széchenyi dühkitöréseit, Kossuthot, a debattert, a Pilvaxban elhangzottakról rendelkezésünkre állna hiteles hang- és képdokumentum. Így csupán a nyomtatott szóra és a levéltárakban felfedezhető kincsekre vagyunk utalva.
