2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egyelőre nem tudni, mikor nyílik a strandidény a Víkendtelepen

A medencéket feltöltötték, a zöldövezetet szépen rendbe tették, így már csak az időjárástól, valamint a létesítményt érintő átszervezési folyamat alakulásától függ, hogy mikor kezdődik a strandszezon a közkedvelt marosvásárhelyi Víkendtelepen. Amint a medencék vizének a hőmérséklete eléri a fürdésre alkalmas hőmérsékletet, és elkezdődik a strandidény, belépőt ezután is csak azoknak kell majd fizetniük, akik fürdeni, napozni szeretnének; ha valaki csak sétálni kíván, vagy a játszótérre menne, netán beülne valamelyik vendéglátóegység teraszára, ahhoz nem kell jegyet váltania.

Fotók: Nagy Tibor 

Az előrejelzések szerint jövő héten beköszönt a kánikula, a várva várt strandidő, és közeledik a nyári vakáció, amikor a kisgyerekes családok előszeretettel veszik célba a közelben lévő strandokat. A megyében több strand is megnyitotta már kapuit, habár az időjárás eddig még nem igazán kedvezett a fürdésnek. Marosvásárhelyen a Víkendtelepen, a medencék fel vannak töltve, ellenben még nem indult el a strandidény, ugyanis a városi tanács határozatának értelmében, ameddig a medencék vizének a hőmérséklete nem éri el a 20 Celsius-fokot, a szabadidőközpontban nincs lehetőség a fürdőzésre.

A tavaly több fontos munkálatra került sor a marosvásárhelyiek közkedvelt szabadidőközpontjában, egyrészt – harminc év után először – alaposan megtisztították a csónakázó medrét, eltávolították az évek során felgyűlt iszapréteget, emellett teljesen felújították a mosdókat, a mozgássérültek számára is használhatóvá alakították ezeket, ugyanakkor a szó szoros értelmében vett strandrészt, ahol a medencék, illetve a napozó van, egy kerítéssel elválasztották a sétálóövezettől, a vendéglátóipari egységektől és a játszóterektől, hogy amint elkezdődik a strandidény, csak annak kelljen fizetnie, aki úszni vagy napozni szeretne, így vendéglőzni, a játszótérre és sportolni bárki bemehet, anélkül hogy jegyet kellene váltania.


A tavalyiakhoz viszonyítva idén nem változnak a jegyárak, illetve továbbra is kedvezményben részesülnek a marosvásárhelyiek. A teljes árú jegy felnőtteknek 20 lej, marosvásárhelyi lakosoknak 15 lej, gyerekeknek és a nyugdíjasoknak 10 lej, a városban élő gyerekek pedig 7,5 lejért válthatnak jegyet. A három éven aluliaknak és a fogyatékkal élőknek a belépés ingyenes – olvasható a telep honlapján.

Sajnos többszöri próbálkozásunkra sem sikerült pontos információt szereznünk arról, hogy mikortól nyílik meg a strandrész, csütörtökön a délelőtti órában a következő tájékoztató jelent meg a Víkendtelep Facebook-oldalán: „Tekintettel arra, hogy a marosvásárhelyiek tudni szeretnék, mikor nyit a marosvásárhelyi Víkendtelep, szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy az esőzések és az idén eddig mért viszonylag alacsony hőmérséklet miatt nem sikerült optimális feltételeket teremteni a komplexum megnyitásához. Ily módon, a 2024. február 29-i 51-es számú határozatnak megfelelően belépődíjat attól a naptól kezdve kell fizetni, amikor a külső medencék vizének hőmérséklete meghaladja a 20°C-ot.


Ugyanakkor, a Víkend szabadidőközpont újjászervezése, ezen részleg megszüntetése, valamint a névváltoztatás (Kulturális és Művészeti Központról Kulturális, Művészeti és Szabadidőközpontra) és a szervezeti felépítés megváltoztatása miatt az újonnan létrejövő intézmény átszervezése még nem zárult le, vannak tisztázást igénylő szempontok. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Víkendtelep mielőbb újra megnyíljon, optimális körülmények között. Ahogy ezen feltételek mind teljesülnek, ismertetni fogjuk a közönséggel a Víkendtelep hivatalos megnyitójának a dátumát az összes kommunikációs csatornánkon, valamint a helyi média hasábjain is” – áll a tájékoztatóban.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató