2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

magyar fiatalok a június 9-i választásokon

Közös sajtótájékoztatón értékelte Kelemen Hunor, az RMDSZ és Szilágyi Dóra, a MIÉRT elnöke a fiatalok részvételét az önkormányzati és az EP-választásokon. Szilágyi Dóra beszámolt arról, hogy: ,,369 fiatal jelölt szerzett mandátumot az önkormányzati választásokon, ebből három polgármester, 19 megyei tanácsos, 347 helyi tanácsos, és sosem voltunk ennyire közel ahhoz, hogy egy erdélyi magyar fiatal bejusson az Európai Parlamentbe”.

Annak ellenére, hogy a választásokon való részvétel magas volt, az Állandó Választási Hatóság által közzétett statisztikák szerint 2024-ben országosan 13%-kal kevesebb fiatal vett részt a választásokon, mint 2019-ben, Románia egészét tekintve. Ezzel szemben a MIÉRT becslései szerint mintegy 10-13%-kal több fiatal járult most az urnák elé a jelentős arányban magyarok által lakott településeken, mint ezelőtt öt évvel. A demográfiai fogyást is figyelembe véve, ez számottevő és pozitív változásnak mondható az erdélyi magyar fiatalok körében. 

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy ,,ez egy többéves munka eredménye, és akkor van értelme, ha folytatni tudjuk. Mindannyian egy olyan szülőföldet, egy olyan országot szeretnénk építeni, amely tiszteli az állampolgárait és felelősséget vállal értük. Tiszteli azokat, akik itthon kezdik el a jövőjüket építeni, akik a helyi problémák ellen harcolnak, és azokat is, akik valamilyen okból kifolyólag külföldön vállaltak munkát vagy ott tanulnak tovább. Az RMDSZ ebben a kampányban is bebizonyította, hogy képes a megújulásra és arra, hogy teret biztosítson az új nemzedéknek, hiszen a fiatalok véleménye és álláspontja mindig egy új perspektívát biztosít számunkra”. 

A MIÉRT elnöke szerint a munka itt nem fog megállni, hiszen olyan rátermett fiatalok kerültek különböző tisztségekbe a közösségeink élén, akik tenni akarásukat eddig is bizonyították. Katona Ibolya, a MIÉRT önkormányzatokért felelős alelnöke számokkal is alátámasztotta az elért eredményeket. A 369 fiatal jelöltből három polgármester – Csiszér Izabella Havad községben (Maros megye), Gál Alina Gajcsána községben (Bákó megye), Balázs István Botond Magyarszovát községben (Kolozs megye) –, illetve a 2020-ban mandátumot nyert fiatal polgármesterek folytatják a közösségük élén elkezdett munkát. Továbbá 19-en megyei tanácsosként és 347-en helyi tanácsosként kezdik meg tevékenységüket ősszel.

Összességében az idei EP- és önkormányzati választásokon való részvételi számokból és arányokból az látszik, hogy amennyiben van az RMDSZ részéről meghatározó, rátermett és esélyes helyen induló fiatal jelölt, aki ismeri és képviseli a fiatalok érdekeit, akkor a fiatalok részt vesznek a választásokon.

Ezzel a lendülettel folytatjuk a szuperválasztási évet, és vágunk neki a parlamenti és államelnöki választásoknak az év második felében, remélve, hogy szintén szerepet kapnak majd a fiatalok. A MIÉRT folytatni fogja Középiskolai karavánját, amellyel az első szavazókat készíti fel, és ismerteti velük egy tudatosító kampány keretében a parlamenti választások fontosságát és tétjét. 

Szilágyi Dóra megköszönte a magyar fiatalok támogatását, a MIÉRT tagszervezeteinek és önkénteseinek munkáját, nem utolsósorban pedig az RMDSZ nyitottságát és partnerségét.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató