2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jelentős és látványos előrelépés történt az utóbbi időben a marosvásárhelyi közszállításban,  a város utcáin korszerű, új buszok közlekednek, amelyeken végre civilizált körülmények között utazhatnak a város lakói, új útvonalakon indultak járatok, megújulnak a városi buszmegállók, valamint három, a legújabb technológiákkal ellátott, korszerű autóbusz-végállomás is létesül, az egyik, a Jeddi úti temetővel szembeni, már el is készült, csütörtökön mutatta be a sajtó képviselőinek Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.

  Fotó: Mariş Cristian Daniel

Amióta átvette a város vezetését, a közszállítás korszerűsítése volt az egyik fő prioritás – hangsúlyozta Soós Zoltán. Egyrészt, mivel köztudott, hogy Marosvásárhelyen gyakran a forgalom kellős közepén robbantak le vagy éppen kaptak lángra a régi, rossz állapotú buszok, másrészt pedig, mivel az európai városok példája is bizonyítja, hogy ahol van egy jól működő, kiszámítható tömegközlekedés, ott csökken a városbeli forgalom, és a busz valós közlekedési alternatíva lesz a lakók számára – mutatott rá a városvezető.

A csütörtökön átadott új autóbusz-végállomáson korszerű körülmények fogadják az utasokat. Három konténert helyeztek el a helyszínen, az egyikben utasfogadót alakítottak ki, amely télen fűthető, nyáron légkondicionáló berendezés biztosítja a kellemes hőmérsékletet, a másik konténerben illemhelyek vannak, így a Jeddi úti Marosvásárhely első olyan buszmegállója, amely illemhellyel van ellátva. A harmadik konténerben a diszpécser kapott helyet, jegyet is ott lehet vásárolni – ismertette az új létesítménnyel kapcsolatos részleteket Marosvásárhely polgármestere. Az új autóbusz-végállomáson négy töltőállomás is található az elektromos buszok számára, és épült egy transzformátorház is, ami ezek töltéséhez szükséges. A buszállomás energetikai rendszere is környezetbarát, napelemekkel látták el a létesítményt.

A beruházás költsége összesen 5,2 millió lej, az építkezési munkálatok értéke meghaladja a két és fél millió lejt, ehhez adódtak hozzá a töltőállomások, valamint a transzformátorház kialakításával járó költségek, melyek elérik a 2,7 millió lejt.

Soós Zoltán hozzátette, az elkövetkezőkben a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Jedd község önkormányzatával együttműködve ki szeretne alakítani a buszállomás szomszédságában egy olyan parkolót, ahol ott lehet hagyni a gépkocsit, hogy az odaérkezők a tömegközlekedési járműveken menjenek tovább a városba.

Gogolák Hrubecz Margit, a beruházással megbízott Multinvest cégcsoport tulajdonosa a helyszínen elmondta, a csütörtökön átadott korszerű autóbusz-végállomás a beruházás egy része, amit a Multinvest cégcsoport felvállalt, két másik, a Jeddi útihoz hasonló végállomás is készül, az egyik az egykori fotógyárnál, a másik pedig a vegyi kombinát szomszédságában. Az augusztus 25-i határidőre ezek is el kell készüljenek, a következő a volt fotógyárnál épülő lesz. Mint mondta, a projekt keretében a három buszállomás mellett a városban 138 korszerű buszmegállót is kialakítanak, ezek egy része már el készült.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató