2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kétszintes épületet egyelőre öt évre vette bérbe a hátrányos helyzetű kiskorúakat támogató Buckner Alapítvány.


Maros megye utolsó árvaházának, a mezőzáhi elhelyezési központnak nyolc lakója talált új otthonra a marosvásárhelyi Buckner családi házban, amelyet tegnap délelőtt avattak fel a megye hivatalosságai és a sajtó képviselői jelenlétében. A kétszintes épületet egyelőre öt évre vette bérbe a hátrányos helyzetű kiskorúakat támogató Buckner Alapítvány, a 200 ezer lejes projektet a megyei tanáccsal, illetve az amerikai Another Child Alapítvánnyal közösen sikerült megvalósítani.

– Alapítványunk 57 százalékban, a megyei tanács 47 százalékban finanszírozta a projektet. A bérleti díjat, illetve az épület berendezését teljes mértékben mi álltuk. Ezzel a kezdeményezéssel a megyei önkormányzatnak a gyermekvédelmi rendszer átszervezésére irányuló stratégiájához kívánunk csatlakozni. A mezőzáhi árvaházban nevelkedő gyerekeket régóta ismerjük, szívügyünknek éreztük, hogy otthonosabb körülmények biztosításával járuljunk hozzá fejlődésükhöz, társadalmi beilleszkedésükhöz. Olyan fiatal lányokról van szó, akik néhány éven belül nagykorúak lesznek, fel kell készíteni őket arra, hogy megálljanak a lábukon, ha kikerülnek a rendszerből. Mi egyetemi tanulmányaikban, illetve a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben is segíteni szeretnénk nekik, illetve, ha igénylik, nagykorúsodásuk után átköltözhetnek az általunk működtetett átmeneti központba, egy Tudor negyedbeli, hátrányos helyzetű fiataloknak fenntartott háromszobás lakásba – nyilatkozta Moldovan Dragoş Dacian, a Buckner Alapítvány igazgatója.

A Buckner családi házban három, otthonosan berendezett, tágas szoba – két kétágyas és egy háromágyas – áll az új lakók rendelkezésére, az épülethez egy tanulószoba és három fürdőszoba is tartozik. Minden lánynak külön szekrénye van, két héten belül számítógépeket is kapnak.

– A megye régi árvaházainak felszámolása 1999-2000-ben kezdődött, ez a folyamat mára utolsó szakaszához érkezett. A mai esemény egy újabb lépés a hajdani viszonyok megszüntetésében. Az egykori árvaházakban körülbelül 300 kiskorú élt együtt, az alkalmazottak pedig három műszakban váltották egymást, így a gyerekek nem tudtak hozzászokni, kötődni egy stabil személyhez. A családi típusú házakban dolgozó „pótszülőkkel” erre adódik lehetőség. Országos és nemzetközi szinten is megfogalmazódott már, mennyire fontos ez a kiskorúak fejlődése, önálló életre való felkészülése szempontjából – mondta dr. Schmidt Loránd, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője. Dr. Schmidttől azt is megtudtuk, hogy a megyében közel 40 családi típusú házat működtet az igazgatóság, ugyanakkor léteznek a Buckner házhoz hasonló, nemkormányzati kezdeményezők által létrehozott otthonok is, a köz-, illetve a magánszféra által biztosított házakban összesen 1200 kiskorú nevelkedik. A mezőzáhi árvaházban 41-en maradtak még, közülük egyesek nemsokára 18 évesek lesznek, 28 gyerek helyzetét azonban 2012-ig feltétlenül meg kell oldania az igazgatóságnak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató