2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Adrian Berinde lemezbemutató koncertje Marosvásárhelyen


Érdekesnek ígérkező koncertre kerül sor január 19-én a Sörház utcai Jazz&Blues Clubban. Az este 8 órától kezdődő eseményen Adrian Berinde, nagyváradi születésű, de magát kolozsvárinak valló zenész, dalszerző, festőművész (a svájci Vevey-ben szervezett első nemzetközi festőművészeti verseny nagydíjasa), színházi rendező (többek között a világhírű Cirque du Soleil Varekai című előadásának egyik megalkotója) és művészeti menedzser új, Arcan című lemezét mutatja be a nagyközönségnek. „A kolindák és a csárdás közötti határon születtem, öt évvel Sztálin halála után. De engem ez nem zavart, mert szép, napsütéses délután volt azon év májusának kezdetén. Ráadásul én voltam az első a három fiú közül, akiket az életnek ezen útjára bocsátottak a szüleink” – vallja visszaemlékezéseiben a művész. 
Az új és újszerű album dalainak felvételét és kiadását a marosvásárhelyi Republic Production kiadó jegyzi – a szerző több mint 21 éves zenei pályafutása alatt a pop, rock, blues, progresszív folk zenei stíleket ötvözte a költészettel, művészi pályafutására az egyéni és különleges hangzásvilág jellemző. 
Az Arcan című lemez különböző, erdélyi muzsikusokkal való együttműködés eredménye. A cím-adó dal a szerző saját, az életről és a kortárs társadalmak korlátairól vallott kiáltványa, akárcsak a Dumnezeu râde singur (Isten egyedül nevet) című szám, amelyet egy ugyancsak különleges videoklip gazdagít – utóbbi az embertelenné válásra, az emberi lét pusztulására hívja fel a figyelmet.
Az albummal egy időben látott napvilágot a Dumnezeu râde singur című verseskötet is. Utóbbi egy antológiát takar, amelyben Adrian Berinde összes albumának dalszövegei kaptak helyet további, kevésbé ismert, 1994 és 2016 között írt versekkel együtt. Az albumbemutató koncerten is kapható kötet a REEA egyesület és a marosvásárhelyi Media Image kiadó gondozásában jelent meg. 
 A koncerten Adrian Berinde Kovács Norbert billentyűssel, David Alen Clay billentyűs-énekessel, Florin Sorăşan basszusgitárossal, Bányász Alpár és Szász Csaba gitárosokkal, Ovidiu „Cico” Cristian dobossal és Tess – Teodora Sântean háttérénekessel lép a marosvásárhelyi, Sörház utca 3. szám alatt megtalálható dzsesszklub színpadára. 
A belépő 20 lejbe kerül és a helyszínen lesz megvásárolható. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató