2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bajnoki címet szereztek a BBTE közgázhallgatói

Bajnoki címet szerzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem diákcsapata az amerikai University of Northern Iowa nemzetközi esettanulmány-versenyén.

 A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karát képviselő diákcsapat győzelmével zárult a március 5-10. között megrendezett NIBS Worldwide Case Competition, amelynek idén az egyesült államokbeli University of Northern Iowa adott otthont Cedar Falls városában. A világszintű selejtezőt követően a versenyre összesen 16 egyetemi csapat jutott be 13 különböző ország képviseletében. A verseny döntő szakaszában a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének diákcsapata – a csoportjából második helyen továbbjutva – a negyeddöntőben holland, az elődöntőben német, majd a döntőben kanadai ellenfelét legyőzve szerezte meg a 2023-as verseny bajnoki címét.

Az egyesült államokbeli versenyen a BBTE KGTK magyar tagozatát és a Gazdasági Tanácsadó Klubot képviselő diákcsapat a sorsolást követően az Avans University of Applied Sciences (Hollandia), a Budapesti Gazdasági Egyetem, valamint a LAB University of Applied Sciences (Finnország) egyetem csapataival versenyzett egy csoportban. A kolozsvári csapat kiváló teljesítményt nyújtva továbbjutott a negyeddöntőbe, ahol a Rotterdam University of Applied Sciences (Hollandia) csapatával mérkőzött meg. A BBTE csapata kitűnő teljesítményének köszönhetően a negyeddöntőben is sikeresen szerepelt, így továbbjutott a verseny elődöntőjébe. Az elődöntő során a kolozsvári csapat vetélytársa a németországi Heilbronn University csapata volt. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem diákjai az elődöntőt is megnyerték, majd a verseny döntőjében a kanadai Bishop’s University csapatával küzdhettek meg az első helyezésért. A kolozsvári csapat sikeresen vette az utolsó akadályt is, megszerezve az esettanulmány-verseny bajnoki címét.

 A verseny alatt a kolozsvári BBTE csapata hat nap alatt három 4 órás és három 3 órás, nemzetközi kitekintésű esettanulmány megoldásával léphetett a dobogó legfelső fokára. Az esettanulmány-megoldások alatt a csapatok a Fortum India, az Uniqlo, az Indurtex, a GRW South Africa, a Shakti Plastics, valamint az Arcos Dorados Colombia vállalatok kihívásaira kellett megalapozott stratégiát és cselekvési tervet javasoljanak.

A kolozsvári csapat tagjai Albert Sarolta Zsófia (pénzügy és bank, II. év), Bokor-Tóth Krisztina (menedzsment, III. év), Bugár Anna (pénzügy és bank, II. év) és Pastor Kende-Ferenc (menedzsment, III. év) voltak. A kolozsvári csapat felkészítésében dr. Szász Levente, dr. Györfy Lehel, dr. Rácz Béla-Gergely vállaltak szerepet. A csapatot Nagy Miriám, a GTK ügyvezetője, a BBTE magyar tagozatos közgazdászképzésének alumnusa kísérte el a versenyre.

Nem lehet elmenni azon tény mellett, hogy a verseny közel sem nevezhető könnyűnek, különösen annak tekintetében, hogy nagyon sok angol anyanyelvű csapat vett részt a megmérettetésen. A kolozsvári csapat a szakmai zsűritől nagyon sok konstruktív kritikát kapott, amit a diákok fordulóról fordulóra be tudtak építeni az esetek megoldásába, ez is egy olyan tényező lehetett, ami hozzájárult a bajnoki címhez, vélekedett lapunknak dr. Szász Levente, a csapat egyik felkészítő tanára, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának dékánhelyettese.

A kolozsvári Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Magyar Intézetének diákjai a jövőben további nemzetközi versenyeken is részt vesznek. Természetesen ezeken a megmérettetéseken nagyon erős a mezőny, így nem mindenhonnan fog sikerülni ilyen eredményt elhozni, tette hozzá szerényen a dékánhelyettes. A kar diákjai ebben a félévben többek között az egyesült államokbeli Seattle-ben, Hollandiában és Dániában is fognak versenyezni.

Egy-egy ilyen győzelem vagy verseny felhelyezi a kolozsvári Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar tagozatát a világtérképre. Ez pedig számos további lehetőséget megnyit, mint például a további nemzetközi versenyekre való meghívás, a cserediákprogramok, nyári iskolák vagy éppen nemzetközi kutatási együttműködés. Sok olyan lehetőség várható a jövőben, amihez egy kicsit hozzátesznek ezek a győzelmek és jó eredmények, mondta dr. Szász Levente.

Gratulálunk a kolozsvári diákoknak és felkészítő tanáraiknak a kiemelkedő nemzetközi eredményhez!

A győztes csapat.

Forrás: BBTE Kommunikáció és PR-iroda

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató