2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Trianon után született erdélyi magyar irodalom őrzőinek, formálóinak szellemiségét idézték meg a hét végén a marosvécsi kastélykertben. A múzsák kőasztalánál a fél évszázada elhunyt Áprily Lajos emléke előtt tisztelegtek a jelenlevők.

Fotó: Nagy Tibor


A Trianon után született erdélyi magyar irodalom őrzőinek, formálóinak szellemiségét idézték meg a hét végén a marosvécsi kastélykertben. A múzsák kőasztalánál a fél évszázada elhunyt Áprily Lajos emléke előtt tisztelegtek a jelenlevők.
A Helikon – Kemény János Alapítvány szervezte találkozó első napján, péntek délután a kastélyban Kemény János emlékezete címmel nyílt meg a budapesti Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum emlékkiállítása. Szintén pénteken került sor az Áprily emlékére tartott konferenciára, amelyre egy későbbi lapszámunkban visszatérünk.
A találkozó második napján, szombat délelőtt húszegynéhány fős társaság gyűlt össze a több évszázados fák alatt. A helikoni leszármazottakat, illetve az esemény iránt érdeklődőket H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke, majd Ördög Ferenc, Marosvécs polgármestere üdvözölte. A községgazda elmondta, büszke arra, hogy ezekben a napokban Marosvécsre irányul a figyelem, ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy kevesen jöttek el a jelentős rendezvényre.
Ezt követően Benkő Mihály marosvécsi református lelkipásztor tartott rövid áhítatot. „Őrizd a várat, figyeld az utat...” – hangzott fel a Szentírásból vett idézet, Náhum próféta intése, amelyet az igehirdető mai korunkra vonatkoztatott.
 – Kisebbségi sorsban mindent védeni kell, ami nemes, tiszta – mondta a lelkipásztor, majd a Tetőn című Áprily-verssel illusztrálta a történelmi időkön átívelő igazságot. 
 – A Kós Károlynak ajánlott alkotás valóságát szinte mindennap átéljük. A tetőről, a várból minden másként látszott. Vallani, vállalni, ez volt a nézőpont, amikor lent minden összeomlott. Itt, a várban, a várkertben elődeink mertek álmodni, magasra emelték tekintetüket az értékvesztett világban, mertek Erdélyben maradni, alkotni, imádkozni. (...) Egy jól megépített várat nem a külső ellenség rombol le, hanem a félelem, a széthúzás, illetve az, ha elfogynak a tartalékok – hangsúlyozta a lelkész, a belső források, tartalékok megőrzésére intve hallgatóságát.
A rendezvény forgatókönyve szerint a továbbiakban Takaró Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár értekezett volna Áprilyről. A meghívott hiányában Szabó Dániel helikoni leszármazott, az Ariel színház bábművésze Kuncz Aladár gondolatait szólaltatta meg, amelyek 1921-ben a fiatal Áprily Falusi elégia című verskötetének előszavaként születtek. 
Az erdélyi líra „kaotikus ködében” felsejlő tehetségek között Kuncz Aladár szerint elsősorban Áprily Lajos az, akinek a költészete „a magyar irodalom egyetemes szempontjaiból is maradandó értéket teremt”. Kuncz gondolatmenete elején inkább művészként, mint költőként említi a fiatal alkotót. Szót ejt fordításairól, arról, hogy „a német és francia lírikusokon keresztül a románokig mennyire hozzá tud simulni nemcsak a különböző műformákhoz, hanem azokhoz a lélekösszetételekhez (...), amelyek ezekben a versekben kifejezésre találnak”, majd erre a következtetésre jut: „költészete (...) mégiscsak elsősorban saját sorsának és rendeltetésének a bensőséges átélése... Igaz, hogy csak sóhajt ott, ahol más talán zokogna, igaz, hogy képekben vagy nyelvmodulációiban közvetve fejezi ki azt, amit talán más közvetlenül, szívének, idegeinek kitépett darabjaival hozna elénk, de mégiscsak költő, és elsősorban költő, mert egyéni életében, egyéni sorsfordulataiban látja és éli meg a kozmikus világ jelentőségét”. A továbbiakban így folytatódik az értékelés: „Témái legtöbbször nagyon egyszerűek, s költőivé éppen zenei megélésük teszi őket. Elmuzsikálja a fedélcsatorna tavaszi zubogását, az olvadást, a napfényt, a napsütésben halászó leányt (...), s ezeket az egyszerű élményeket (...) bele tudja kapcsolni az életnek s a természetnek nagy és örök ritmusába. (...) Egész költészetében kihangsúlyozva talán csak egyszer fordul elő az Erdély szó, de akkor az érzelmi lendületnek oly napsugaras csúcsán, hogy ez fényét egész költészetére szétszórja”.
Lemez, könyv és Dsida hangja
A továbbiakban a helyi iskola diákjai Áprily-verseket szavaltak, majd koszorúzásra került sor. A program a kastély udvarán a marosvécsi kis néptáncosok műsorával folytatódott, ezt követően a jelenlevők a Kis pipázóba vonultak, ahol Kilyén Ilka színművésznő készülő lemezének hanganyagából nyújtott ízelítőt.
– Dédelgetett vágyam, hogy a helikonista költők írásait minél szélesebb körbe eljuttassam. Maroshévízen kérdezték meg tőlem, hogy hangfelvételen megtalálhatók-e ezek a költemények. Így született meg a lemezsorozat gondolata – ismertette a színművésznő a Helikon – Kemény János Alapítvány támogatásával elindított kezdeményezés előzményét. A sorozat Lisztóczky László irodalomtörténész javaslatára tematizálva szólaltatja meg a helikonisták alkotásait, az első lemez Istenhez írott verseiket. Kilyén Ilka a találkozón négy, kerek évfordulós alkotó – Bárd Oszkár, Jékely Zoltán, Olosz Lajos, Dsida Jenő – lírai világából villantott fel színeket.
Ezt követően Pomogáts Béla Marosvécs (1926-1944) című, a helikoni irodalmi műhelybe bepillantást nyújtó kötetét ismertette H. Szabó Gyula, a könyv szerkesztője. A helikoni találkozók jegyzőkönyvét magába foglaló mű egyik fontos mozzanata az 1942-es vita, amely egyértelművé teszi, hogy az erdélyi irodalom építői akkor is transzszilvanisták voltak, amikor „nekik fújt a szél” – tudtuk meg az értékelőtől, aki a könyv végén található képes mutatóra is felhívta a figyelmet, amelyből az is kiderül, hogy az 51 szerző mely években vett részt a találkozón.
A kétnapos rendezvény különleges színfoltja Marosán Csaba kolozsvári színművész Dsida-műsora volt. Az interaktív előadás előtt a színész elmondta, hogy célja újjáéleszteni a helikoni közösséget, ezért viszi el erdélyi templomokba, kastélyokba, illetve Magyarországra is a „jószívek falára” plakátot ragasztó költő üzenetét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató