2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tart a méltatlankodás, hogy a parlament nem volt hajlandó 20-ról 15 százalékra csökkenteni az anyanyelvhasználat jogát. 

Tart a méltatlankodás, hogy a parlament nem volt hajlandó 20-ról 15 százalékra csökkenteni az anyanyelvhasználat jogát. Biztosan nem fogják jó néven venni, ha most azt mondom, hogy az eredmény borítékolható volt. Ilyen módosításoknak nem kedvez a pillanatnyi politikai és társadalmi klíma. Fölösleges sajnálkozni, meg bosszankodni miatta. Tudomásul kell venni, s a lehetőségekhez igazítani a célokat. 
Mondok egy ilyent: közelebbről szemügyre lehetne venni például az anyanyelvhasználat tényleges állapotát, mint a mi külön centenáriumunk egyik fontos kérdését. A román centenáriummal bajlódjanak a románok. Van amivel, hiszen 2017-ben Európában nem könnyű derűsre hangolni az emlékezést. Ha magunkat kivonjuk a „képletből”, a többség nyomban beleütközik a számukra főbenjáró feladványba: mire mentek? Ebből a szemszögből nézve, meglehetősen furcsának tűnő igyekezet megpróbálni kihámozni, összegezni, hogy a magyar kisebbség mivel járult hozzá az ország, mondjam egyszerűen, fejlődéséhez. Osztozni a sikerekben és kudarcokban azonban semmi kedvem!
Így hát, az anyanyelvhasználat. Ami több annál, mint amit valamely törvény, törvénycikkely rögzít. A puding próbája, vagyis a gyakorlat, amitől az anyanyelvhasználat nem egyszerűen írott malaszt, hanem tényleges, megélhető joggá, ha úgy tetszik, élménnyé válik számunkra. Kézügyben egy, jobb híján, rossz példa: az egészségügyben és szociális intézményekben az anyanyelvhasználat jogán úgy tette túl magát a parlament, hogy előírta valamiféle tolmácsszolgáltatás bevezetését. Persze nekünk, potenciális haszonélvezőknek, mindjárt sikerként tálalták fel. Még azon melegében az ügy egyik RMDSZ-es témakezelője azt nyilatkozta, hogy már CSAK az alkalmazási szabályzatot kell hozzá kidolgozni. A csak csak nem érkezik. Hiába lehetünk mi, aszfaltkoptatók, kíváncsiak, miként is fog működni a törvény betűje és szelleme, türelmesnek kell lennünk. Ám azt sem tartom valószínűtlennek, hogy éppen az értelmetlen jogszabály használhatóvá tételével küszködnek az erre ítéltek. Megkérdezném, ha tudnám, hogy kihez lehet fordulni az ügyben, de aligha lennék okosabb a választól. Attól inkább, ha megtudhatnám, hogy hova lett a magyarul is beszélő egészségügyi személyzet. Elszelelt külföldre vagy a magánszférába? Ez utóbbiban egészen jól megfér egymással a két nyelv, a haszonelv sikeresen oldja az előítéletesség zsigeri reflexeit is.
Efféle fordulatra nem számíthatunk a közintézményekben, hivatalokban. Az anyanyelvhasználat módja és lehetősége életünknek ezen a területén, hiába a törvény betűje, tele van akadályokkal. A marosvásárhelyi tanácsüléseken például, mint tapasztaljuk, időről időre perpatvar tör ki a magyarul elhangzó, vagy éppen nem elhangzó felszólalások miatt. Ami rendszerint abból áll, hogy a magyar tanácsosok, élve törvény biztosította jogukkal, közölnivalójukat egyszer elmondják magyarul, aztán megismétlik románul. Minél rövidebben teszik ezt, annál toleránsabban fogadja a „közeg”. S most újra olyasmit mondok, amiért elmarasztal- hatnak: értelmetlen az anyanyelvhasználatot így elgondolni, s még inkább pusztán alibiként gyakorolni, összetévesztve a saját nyelvhasználati jogukat a miénkkel, közemberekével, s abba aztán bele is nyugodni. Ahelyett, hogy azokra is gondolnának, akik ügyes-bajos dolgaik miatt keresik fel a közintézményeket. Tanácsosainknak eszükbe se jut szembenézni a valóságos helyzettel. Például oly módon, hogy házon belül lépésről lépésre nyomon követik az ügyintézés menetét. Ami a város magyarul beszélő polgárai számára bizonyosan rokonszenvesebbé válna, ha azt vennénk észre, hogy például a polgármesteri hivatalba lépve a szolgálatos kapuőr bună ziua/jó napot köszöntéssel fogadna, s bennebb kerülve minden ügyosztályon találnánk olyan tisztviselőket, akik (nemzetiségüktől függetlenül) magyarul is képesek eligazítani bennünket. Marosvásárhelyen ennyi mindenképpen elvárható. S nemcsak a polgármesteri hivatalban, hanem az alárendelt közintézményekben is. A megyei tanácsnak ilyen tekintetben még nagyobb az adóssága házon belül és kívül egyaránt. Nem hallottam, hogy az RMDSZ-tanácsosok körében lenne érdeklődés a „téma” iránt. A munkaköri leírásban, ha van, biztosan nem szerepel ilyesmi, a választók azonban kivétel nélkül fontosnak tartják. Már csak a rend kedvéért jegyzem meg, hogy a nyelvi jogok a prefektúrára is kiterjeszthetők lennének, ha lenne aki „kiterjessze”, kezdésként legalább egy kétnyelvű honlap formájában…
Ami meg a magyar centenárium ügyét illeti, az RMDSZ nagy szolgálatot tehetne az erdélyi magyarságnak, ha a „százalékoláson” túl az anyanyelvhasználat tényleges érvényesülését se tévesztené szem elől. Megérett a hiteles, érvként is erős összegezésre. Nyelvében él a nemzet…

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató