Amikor a kövek beszélnek

Igazi nyelvleckei lehetőség a Toldalagi-palota története és mai látványa. Balás Árpád legújabb – alig négyhetes – könyvében így jelöli meg: „Ez Marosvásárhely – és egyben Erdély – egyik legszebb barokk épülete”. Nem próbálom összehasonlítani az alig 20 km-re fekvő gernyeszegi barokk kastéllyal, csak egyszerűen megállapítom: szerény, és mégis nagyon szép.

Ezt a közel harmadfél évszázados főtéri épületet egy érdekes nevű francia szakember, Jean Louis d’Or (magyarra fordítva Arany János Lajos), tervezte, s egy gyakran előforduló német nevű mester, Paul Schmidt építette. (Semmi köze a volt olimpiai bajnokhoz, későbbi magyar államfőhöz, Schmitt Pálhoz.) Igazán értékes nyelvkincs az épület homlokzatának közepén köszönti a sétálót vagy a palotában gyönyörködő turistát: egy latin nyelvű táblán olvasható az épület történetének megörökítése.

Szeretném is egykori latin nyelvismeretemet bemutatni kísérőmnek, amikor a hangos ismertetéskor megakad a szó, mert ma ennyi és így olvasható: 

LADISLAVS SEN. COM.   LDALAGI

                   DE N. ERT

Mivel szülőfalum mellett fekszik Toldalag, nekem könnyű megfejteni és kiolvasni ezt a latin mondatrészt, amelyből titokzatos módon hiányzik a TO, és nem messze tőle ott van a grófi előnevet jelző Nagyercse, amelynek nevéből úgyszintén hiányzik a SE megjelölés. E hiányzó betűk helyén egy űr tátong, mint értékes múltunk nagy kérdőjele: vajon kik, mikor és miért tüntették el ezt a pár betűt? Igazán nem is az a hiányzó négy betű szomorít el, hanem az ott tátongó kőlyuk, amely vélhetően agresszív beavatkozás jele.

Egy evangéliumi kép villan fel most előttem. Názáreti Jézus élete egyik legszebb napján hozsannázó tömeg előtt vonul be Jeruzsálembe. Az irigy és telhetetlen farizeusok kérik, hogy hallgattassa el az ujjongó tömeget, mire válaszként úgy kétezer évvel ezelőtt elhangzik a nagy jövendölés: „ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak beszélni” (Lk 19, 40). Itt, Marosvásárhelyen a kövek beszélnek, a vár bástyája mellett földbe süppedve, torzóként álló kőalap is beszél arról, hogy egykor, hetven évvel ezelőtt még rajta állt Kőrösi Csoma Sándor kőalakja. S a főtéren beszél a négy betűt eltüntető kőlyuk, némán és elnémíthatatlanul, mert a történelem ilyen: ha a népek, az emberek némán állnak, a kövek megszólalnak.