Radnót – Csapószentgyörgy,
Józseftanya, Maroscsapó,
Marosdég, Maroslekence,
Marosorbó, Porumbáktanya,
Szélkút
Radnót
A város területe már 5000 éve is lakott volt a Galla-hegy lejtőjén és a kastély udvarán feltárt leletek szerint. A római korban itt állhatott a Septimius Severus által alapított Patausia nevű római telep. 1257-ben Ranoltu néven szerepel először. 1385-ben erdélyi főúri birtokként említik közel ötezer kataszteri hold területtel. Birtoklói gyakran cserélték egymást. Radnót 1300 előtt a Kökényes-Rénolt nemzetségé volt. 1441 előtt már a Bogáthyak birtokában van. Román kori templomát, melyet 1241-ben a tatárok felégettek, 1486 körül újjáépítették, a 16. században a reformátusoké lett. A mai kastély helyén a 15. században nemesi udvarház állott, amelyet 1553-ban Bánffy Magdolna új erődítésekkel látott el. A Bogáthyak az 1575. évi kerelőszentpáli csata után elveszítik Radnótot. Kendi Ferencnek adományozták, de 1594-ben Geszthi Ferenc, később Kornis Gáspár, Rákóczi Zsigmond fejedelem, újra Kornis Gáspár és Pécsi Simon kezébe került. 1621-től Bethlen Gábor intézkedik a kastély „jó állapotban” tartásáról.
A XVI. századi alapok felhasználásával a kastélyt 1626-ban Bethlen Gábor, Erdély fejedelme kezdte el újjáépíteni, és I. Rákóczi György fejeztette be. Az újjáépítés tervét Giacomo Resti – Bethlen Gábor építésze – készítette, majd II. Rákóczi György építésze, az olasz Agostino Serena kivitelezte. Az egyik ajtókereten az 1514-es évszám látható. A várkastély bejáratának kerete közepén Rákóczi Györgyöt említő felirat olvasható. Az épület alatt dongaboltozatos pincék vannak. A kastély körül egykor díszkert állt. A kapuépület barokk elemeket tartalmaz. A kis torony külső oldalán a Bethlen család címerét helyezték el. A kastélyhoz kötődő történelmi emlékek közül megemlíthetjük, hogy II. Rákóczi György innen vonult díszkísérettel Marosvásárhelyre, ahol az 1659. szeptember 24-én tartott országgyűlésen fejedelmi székébe visszahelyezték. 1707. március 28-án II. Rákóczi Ferenc ugyancsak a radnóti kastélyból érkezett Marosvásárhelyre, ahol a következő hó 9-én tartott országgyűlésen fejedelmi székbe ültették. A kastély összesen 15 országgyűlés színhelye volt. Itt tartották 1690-ben az utolsó erdélyi országgyűlést is. II. Apafi Mihály fejedelmet innen szállították örökös bécsi száműzetésbe. 1758-ban, az özvegy fejedelemasszony halála után a kincstár tulajdonába került. 1764-ben a kincstártól gróf Bethlen Miklós kancellár vásárolta meg. 1802-ben egy tiszttartó rossz puskalövése felgyújtotta a zsindelytetőt, melyet egy alacsonyabb, egyszerű tetővel állítottak helyre. Az épület 1885-ig a Bethlenek tulajdona volt, amikor is Bethlen Márk egy kártyajáték tétjeként elveszítette, a nyertes, Haller Jenő gróf pedig az erdélyi római katolikus egyháznak adományozta. 1887-ben az erdélyi katolikus státus vette meg, s valamennyire helyreállíttatta. A védműveket fokozatosan elbontották, a vizesárkot feltöltötték. 1948-ban államosították, azután az 1990-es években mezőgazdasági iskola, továbbképző, majd kutatóállomás lett. A különálló kapuépület, a Kígyós ház, amit a ’60-as évek elején restauráltak, emlékmúzeum lett.
Jelenleg romos állapotban van: a falai omladoznak, tetőzete beszakadt. 2012. március 18-án a kastély sarokbástyájának tetőszerkezete leégett.
Érdemes megtekinteni a református műemlék templomot is, amely gótikus stílusban épült 1486-ban, majd 1593-ban egy nagyobb átépítésen esett át. A tornyát a 20. század elején, 1909-ben emelték. 1896–1898 között neogótikus stílusban épült a Nagyboldogasszony római katolikus templom.
Radnót határában az 1950-es években épült a hőerőmű, amelyhez a hűtőtornyait vízzel ellátó tavat létesítettek. A gazdasági haszna mellett a tó védett madaraknak ad menedéket és horgászásra is alkalmas.
Marosorbó
A Radnóthoz tartozó település egykori templomát Hunyadi János építtette a marosszentimrei csata zsákmányából. 1944. szeptember 17-e és október 6-a között véres csata zajlott határában. Az Erdélybe törő szovjet (ukrán) – román hadsereg Marosvásárhelytől északra, míg délen Ákosfalva–Nyárádtő irányába vonult Torda felé. A Wehrmacht parancsára az Erdélyt védő német alakulatok, az SS 8. lovasszázada erős védvonalat épített ki mintegy 400 méteren. A 4. román hadsereg kapta azt a feladatot, hogy vegye be a védvonalat, így a 9-es és 11-es gyalogsági ezredet irányították az orosz parancsnokok az öngyilkos hadműveletre. A főtámadás szeptember 22-én és 25-én volt. A lőállásokat október 6-án sikerült kifüstölni, amikor a német hadsereg visszavonulási parancsot kapott. Marosorbón 11.000 román katona halt meg, akiknek nagy többségét a később 15 méteres obeliszkkel ellátott temetőbe helyezték örök nyugalomra. E helyen a román hadsereg napján ma is megemlékezéseket tartanak.
Csapószentgyörgy
Már az őskorban is lakott hely volt. Területén kőkorszaki eszközöket, római pénzeket, 5. századból származó ezüsttárgyakat, 8–9. századi kerámiákat találtak. A település nevét az oklevelek 1332-ben Thapev néven említették először, amikor már temploma is volt. Határában halastó is van.
Kutyfalva – Marosdátos,
Marosoroszi, Oláhpéterlaka
Kutyfalva
Régészeti lelőhely jellegét egy 6. századi gepida lelet határozta meg. 1331-ben Cutfolua néven, 1339-ben Kugfolwa néven említik. A falunak a Papok erdeje nevű határrészén egykor ferences rendi kolostora volt, melyet 1332-ben említenek. Ennek lakói a reformáció térhódításával elszéledtek innen, a kolostornak ma már nyoma sincs. A 17. században Pekry Lőrinc kuruc generális románokat telepített be e jellegzetes magyar nyelvjárású faluba. Kastélyát a 19. század elején lebontották és a ma is álló Degenfeld-kastélyba építették be. A Degenfeldek Svábországból származtak, és sokan közülük házasság révén szereztek birtokot Magyarországon. A kutyfalvi kastély építését gróf Degenfeld Miksa Kristóf kezdeményezte, a XX. század elején Degenfeld Lajos két szárnyépülettel egészíttette ki. Az épületen ma is látható öntöttvas címert a kommunizmus idején egy helybéli kovács elrejtette, majd a család visszavásárolta tőle. A kastély volt a helyi termelőszövetkezet gabonaraktára, de az 1970-es nagy árvíz után ideköltözött a polgármesteri hivatal, a könyvtár és a rendőrség is. A kastély vízellátását egy hatalmas, téglából készült víztorony biztosította. Az épület körül két üvegház és szép dendrológiai park is volt. Jelenleg visszakerült a Degenfeld család tulajdonába.
Kutyfalva unitárius központtá vált, miután lakói János Zsigmond korában áttértek unitárius hitre. A Pekryeknek köszönhetően 1659-ben unitárius zsinat színhelye a falu. Református templomát többször átépítették. Az első templom a Magyardátos fíliájaként szereplő kis kutyfalvi gyülekezetben egyszerű fakápolna lehetett, ami nyomtalanul eltűnt. Ennek helyébe épült a 15. században a település nagybirtokosa és a gyulafehérvári káptalan kezdeményezésére, esetleg a ferences szerzetesek segítségével egy torony nélküli kis gótikus templom, melynek a hatszög három oldalával záródó boltozatos szentélye van. A templom alatti kriptába valószínűleg a későbbi patrónus családok (Pekry, Zeyk) tagjai temetkeztek. A kripta régészeti maradványai 1912-ben az akkori Erdélyi Múzeumba kerültek. A templom kitoldása, a hajó mennyezetének, diadalívének, ablakainak átalakítása Pekry Ferenc küküllői főispán jóvoltából 1650 körül történt. Ekkor készült a torony alatti ajtó és a portikusz.
A torony építése már Dániel István idejében elkezdődött, de csak 1835-ben fejeződött be. A toronyban lévő két harang közül a kicsit 1811-ben, míg a nagyot 1925-ben öntötték.
Marosludas – Andrássytelep, Csorga, Csorgó, Eckentelep,
Marosgezse, Mezőalbisitelep
1333-ban Ludas néven említik először. A jelentősebb turisztikai látványossággal nem rendelkező települést 1960-ban nyilvánították várossá, fejlődését elsősorban a ma is működő cukorgyárnak köszönhette. A Maros bal partján épült ki a központja, ahol a polgármesteri hivatal mellett kórház, szakorvosi rendelőintézet, ipari líceum, művelődési otthon, postahivatal is létesült, a cukorgyár mellett pedig 1989 előtt tejgyár, len- és kenderfeldolgozó üzem is működött. Az egykor magyar többségű település központjában a magyar történelmi egyházak templomai, a református és római katolikus templomok mellett egy capitoliumi farkas szobra is áll. A szobrot a trianoni békeszerződés után emelték.
Marosgezse
Marosgezse településről már az 1366-os évekből vannak feljegyzések. A XIX. század elején itt is birtokot szereztek a Bánffyak. Ekkor épült eklektikus stílusban a kastély is, amelynek nemesi birtokosai közé tartozik az 1883-ban Maros-Torda vármegye főispánjává kinevezett báró Bánffy Zoltán. Az államosítás után a kastélyt előbb a termelőszövetkezet használta, majd a marosludasi kórház pszichiátriai részlege költözött bele. A család utolsó leszármazottjának végrendelete alapján egy távoli rokon visszaigényelte az épületet.
Magyarbükkös – Magyarózd
Magyarózd
Ősidők óta lakott település. A régészeti ásatások során a mezolitikumtól egészen a magyar honfoglalás koráig találtak leleteket a Körös menti, péterfalvi, cotofeni, bronzkori, hallstatti és La Tène-kultúrák termékeiből. A bronzkori leletek a Kisasszonyláb nevű dűlőből kerültek elő. Szkíta sírhalmot 1968-ban tártak fel a falu Dégicsúpnak nevezett határában. Római kori kerámiát a Teleken, míg ugyancsak az e korból származó értékes domborművet a Kosárhelyen találták a régészek. A falu történetét a hagyomány a honfoglalás korából eredezteti, amennyiben a helység nevét Ózd csapatvezértől származtatják. Tény az, hogy az első írott okmányok is az Árpád-korból származnak. 1227-ben Ambrus ózdi lelkészt említik a korabeli írások. Az 1332–1334 pápai dézsma regestrumai Ózdot tekintélyes önálló egyházközségként említik. Legelső ismert birtokosaiként Simon bán fiait és Baládot lehet említeni. 1358-ban a pünkösd utáni 8. napon a Küküllő vármegyei bírák megosztják Ózdot Simon somogyi bán fiai: Simon, Mihály, Jakab, János és a Tamás fia, Balád között. A Baládfiak egészen a XVI. század első feléig Ózd birtokosai maradtak. 1568-ban Kis Ambrus és neje, Baládfi Ilona Ózd birtokosai, majd 1583-ban Báthori Zsigmond Ózd, Csapó, Sályi és Ó-Kocsárd birtokába Baládfy Magdolnát és férjét, Szalánczi Györgyöt teszi. Ezután Ózd csakhamar a Tolmács család birtokába kerül. Radák István nejével, Tolmács Zsófiával kapja Bethlen Gábortól 1625-ben. A Radákra szállott Tolmács-rész mellett a Toldalaghiak is birtokosok voltak, de a nagyobb Radák-rész is egy ideig idegen kézen volt, mivel Radák István 1694-ben 12 évre elzálogosította Thordádi Gábornak, 1695-ben pedig hatvan évre Pekry Lőrincnek engedte át, cserébe a Thordádinál lévő záloglevél kiváltásáért. A Radák család kezére a birtok csak 1732-ben került vissza, ettől kezdődően a XIX. század utolsó feléig – a Radák család kihalásáig – az ő birtokukban volt az uradalom. A négy sarokbástyás, francia gótikus stílusú kastélyt Pekry Lőrinc, II. Rákóczi Ferenc brigadérosa építtette 1682-ben. 1732-ben a forrói régi templom romjainak felhasználásával építették újjá. Pekry Lőrinc felesége volt Petrőczi Kata Szidónia, az első számontartott magyar költőnő, többek között ebben a kastélyban írta első verseit. A kastély előtt halastó és park is volt egykor. Utolsó tulajdonosa Teleki Ilona bárónő volt, aki édesapjától jegyajándékként kapta a birtokot 1918-ban. 1945-ben az orosz hadsereg bevonulásakor menekülni kényszerült. Az épületet az államosítás után a falu használta, több intézmény működött benne: óvoda, iskola, kultúrotthon, a tsz székhelye stb. Az államosított, majd a rendszerváltás után visszaszolgáltatott birtokot a Franciaországban élő örökös, Jude Mária grófnő a Bonus Pastor Alapítványnak adományozta. Az alapítvány 1998 és 2001 között újrafedte az épületet, amivel megállította a romlást. Ezenkívül a kastélyban falkutatást, pincéjében ásatást folytatott. A kastély emeleti termeiben a málladozó vakolat alól értékes XVIII–XIX. századi díszítő festés, az egyik feltöltött pincéből igen gazdag XVII. századi kályhacsempelelet került elő. Az alapítvány 2005. március 16-án ünnepélyes keretek között nyitotta meg a magyarózdi kastély egykori magtárába telepített terápiás otthont.
Magyarózd híres szülötte Horváth István (1909–1977, Kolozsvár) az erdélyi költészet egyik klasszikusa, a népi költészet képviselője. Jékely Zoltán fedezte fel paraszti őstehetségét, irodalmi műveltségét autodidaktaként szerezte. Elkötelezetten a plebejusi szemlélet védelmezője. A háború utáni években maga is megpróbál a szocialista realizmus kánonjának megfelelni, de aztán felhagy vele. A költészet mellett prózaírói munkássága is figyelemre méltó, megírja szülőfalujának lírai monográfiáját (Magyarózdi toronyalja), amelyben 87 helyi eredetű szólást és közmondást ad közre, népköltészeti gyűjteménye forrásértékű. Tragikus a halála: egy ittas belügyi tiszt elgázolja fényes nappal az úttesten. Horváth István szülőháza ma is látogatható. Magyarózd népi örökségéről és látnivalóiról részletesen a falu http://magyarozd.atw.hu honlapján olvasható.
