Állítsátok meg Arthuro Uit!
Szinte szórakoztató lenne követni azt a demokráciát mímelő kabarét, amely a közmeghallgatás köntösébe bújva igyekszik jogosítványt szerezni egy szakszerűtlen és lelkiismeretlen környezetrombolásra!
Szinte szórakoztató lenne követni azt a demokráciát mímelő kabarét, amely a közmeghallgatás köntösébe bújva igyekszik jogosítványt szerezni egy szakszerűtlen és lelkiismeretlen környezetrombolásra! De természetesen ez lehet minden, csak nem szórakoztató, mert:
• A jelenlevők döntő hányada nem rendelkezik a legalapvetőbb ismeretekkel sem a fák és cserjék kezelését illetően, beleértve – sajnos – a hivatal embereit is. Ezen utóbbiak közül aki szakmailag esetleg felkészült lenne, amúgy sem szólal meg, mert számára a parancs szent, bármilyen ostoba is legyen az. A hallgatóság között igen sok viszont az, aki ilyen-olyan egyéni, vagy szűkös csoportérdektől vezérelt.
• Ha el is tekintenénk az első megjegyzéstől, a tapasztalat bebizonyította, hogy az ilyen meghallgatás köszönő viszonyban sincs az utána következő intézkedésekkel, avagy úgy is mondhatnánk – egy régi mondás szerint –: „a kutya ugat, a szekér halad”. Magyarra lefordítva: teljesen mindegy, hogy a meghallgatáson mit mondanak, a hivatal követi a főnök által elrendelt intézkedéseket.
• Minden civilizált helységben a hatóság mindent megtesz a fák védelmében, minél öregebb, annál nagyobb az értéke, bármilyen bonyolult beavatkozást is tesz szükségessé életben tartásuk. Az eszement rombolást – úgy tűnik – csak Vásárhelyen tették hitvallássá azzal, hogy kivágjuk vagy megnyomorítjuk az öreg fákat, és majd ültetünk helyettük nekünk tetsző facsemetéket, függetlenül attól, hogy azok illenek-e a környezetünkbe és meg tudnak-e maradni. Nem számít, hiszen ez üzlet és nem lelkiismereti, vagy még inkább nem hagypmánytisztelői kérdés!
Nemrégiben a világ két, egymástól igen távoli pontján jártam: Pekingben és Isztambulban. Bár teljesen különböző kultúrák és felfogások, egy dolog közös: határtalan gondossággal és szakértelemmel igyekeznek megőrizni az öreg fákat, akkor is, ha az bonyolult „sebészi” vagy kitámasztási műveleteket igényel. Ők tudják, hogy a városrendezés nem jelenti a régi értékek megsemmisítését az újítás jelszavával, hanem az értékes hagyomány megőrzésére épített fejlesztést!
Fel kell tennem a kérdést: valóban annyira tehetetlenek vagyunk egy hivatal és kiszolgálói garázdálkodásával szemben, mint az első látásra tűnik? Nem hihetem, hogy a szemfényvesztés és üres demagógia épp ennyire gúzsba kötné közösségünket. Városunknak mélyen fekvő hagyományai vannak, amelyeket nem szabad veszni hagynunk. Senki nem vitatja el, hogy számos pozitív lépés is történt de ez nem indokolhatja a közösségünket és annak hagyományait figyelmen kívül hagyó ártó intézkedéseket.
Meg kell állítanunk az esztelen és szakszerűtlen rombolását értékes környezetünknek! Minden fa pótolhatatlan érték, és újat ültetni kell, de nem a régiek elpusztítása árán! Ha nem teszünk mindannyian valamit értékeinkért, tanúi lehetünk annak, hogy hogyan döntik ki a Bulevárd fáit, folytatva az utóbbi években lassan megszokottá váló hivatali tevékenységet. Olyan lakossági összefogásra van szükség, amelynek – sajnos – nem sok példáját látjuk kies városunkban, de amely máshol bőven bizonyította, hogy nem hagyható figyelmen kívül!
Dr. Kolozsváry Zoltán,
egy megrögzött vásárhelyi
