Diákkörben a gazdátlan macskák ügye
Eperjesi Noémi képzőművészt, rajztanárt mindenki elkötelezett állatvédőként ismeri, kóbormacska-mentő akcióiról tavaly februárban olvasóinknak is beszámoltunk. Akkor, diákjait bevonva, a gyermekek árverésre bocsátott cicás rajzaival igyekezett anyagi forrást szerezni a székelybósi Life4Cats Rescue központ tűzesetben leégett épületrészeinek helyreállítására, és a lángokban megsérült állatok gyógykezelésére. Idén októberben az Iskola másként héten folytatta a tanítványok érzékenyítését a lakótelepeken tanyázó, otthontalan négylábúak sorsa iránt.
A marosvásárhelyi Liviu Rebreanu általános iskola V. E osztálya vett részt a magyar tagozatról a foglalkozáson, amelyen a tanulók sok érdekességet megtudhattak Noémi pártfogoltjairól, és közben kérdéseikre is választ kaphattak, majd egy – a tanárnő csodaszép illusztrációival díszített, színezhető – cicás feladatlapot kellett kitölteniük, végül írásos-rajzos formában rögzíthették a témához kötődő gondolataikat.
– Nagyon érdeklődőek voltak a gyermekek, többek között azt szerették volna tudni, hogy hány évet él egy macska, hány kóbor cica van a világon, jó-e őket etetni, miért fontos az ivartalanítás, és mikor kell erre sort keríteni. Az együttlét után készített rajzos dolgozatok egyértelművé tették, hogy az osztályban megszületett az empátia a rászoruló állatkák iránt – összegezte tapasztalatait a pedagógus, majd az egymás után jelentkező diákoknak adta át a szót, akik felolvasták írásaikat.
Adorjáni Jóel dolgozata elején Noémi szeptemberi mentőakciójáról is beszámolt, amiről ezen a különleges tanórán szerzett tudomást. A tanárnő „egy délután hangos nyávogást hallott egy üzlet tetejéről. Érdeklődött az üzlet közelében élő emberektől, és megtudta, hogy a kiscica már két napja megállás nélkül nyávog. Azonnal hívta a tűzoltókat. Ők épségben lehozták a kiscicát, és már van egy szerető gazdija”, majd így folytatta: „Azon az előadáson tudtam meg, hogy sajnos több száz kóbor macska él hazánkban. Általában amikor kicsik, a gazdájuk kidobja őket, mert úgy gondolja, hogy nincs már rájuk többet szüksége. A probléma nagy, a tanárnő is sokszor hangsúlyozta, hogy a kóbor és elvadult macskaállomány nagysága egyetlen módon csökkenthető, ez pedig az ivartalanítás.” Jóel dolgozata végén azt is elárulta, hogy az órán hallottak azért is váltak nagy hasznára, mert éppen azelőtt két nappal fogadtak örökbe két kiscicát, amelyek azóta már meg is kapták az első oltásukat.
Buzán Izabella így fogalmazott: „Az én szemszögemből nem jó és nem fair, hogy néhány ember bántalmazza macskáját. Hallottam, hogy emberek dobozokban dobták ki vagy akár folyóba dobták őket. (…) Elvileg, ha egy macska több mint három napot sír, összeszorul a gyomra, és fájdalmak közt pusztul el. (…) Számos embernek azért van háziállata, mert ez nekik trendi, és fent van az interneten sok videó róluk. Azért örvendtem, hogy több macskát mentett meg a tanárnő, mert jó tudni, hogy vannak jószívű emberek is, akiket érdekel az állatok egészsége”.
Megyesi Klára az alábbi tennivalókat sorolta fel egy kóbor állattal való találkozáskor: „Takarjuk be, ha hideg van, etessük és itassuk meg, fürdessük meg, és esetleg vigyük el az állatorvoshoz. Tegyünk fel képet vele az internetes platformokra, és írjuk oda, hogy ha valaki keres egy macskát, itt találhat egyet. El kell persze mondanunk, hogy mik a problémái, és várjunk, ameddig valaki igent mond”.
Kónya Leontina Debora szerint azért fontos segíteni a bajba jutott négylábúakon, mert „így nemcsak nekik teszünk jót, hanem magunknak is”.
Eperjesi Noéminek a jövő évre is vannak tervei arról, hogy hogyan lehetne az állatmentést bevinni az iskolába: rajzversenyt szeretne szervezni a szívügyének érzett témakörben.
