2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Alkotmánymódosítási népszavazás az ősszel

Még ezen az őszön szeretnék megtartani a család meghatározására vonatkozó alkotmánymódosítási népszavazást – közölte szombaton Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke a párt Országos Végrehajtó Bizottságának ülésén. 

Még ezen az őszön szeretnék megtartani a család meghatározására vonatkozó alkotmánymódosítási népszavazást – közölte szombaton Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a párt Országos Végrehajtó Bizottságának ülésén. A PSD ugyanakkor prioritásként kezeli a prevenciós törvényt, a Szuverén Fejlesztési és Befektetési Alapra vonatkozó törvényt, az igazságügyi törvényeket, a nyugdíjtörvényt és az elektromos áramra valamint földgázra vonatkozó jogszabály elfogadását is. Az állami költségvetés törvénytervezete októberben kerül a parlament elé. Prioritást élvez a PSD szemében a közigazgatási törvénykönyv, a helyi adókat szabályozó jogszabály és a lobbitörvény is – tette hozzá Dragnea. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató