2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Alice Coopernek 40 év után jutott eszébe, hogy van egy Warhol-képe

  • 2017-07-28 12:24:28

  • MTI

Alice Cooper amerikai rockénekesnek több mint negyven év után jutott eszébe, hogy annak idején ajándékba kapott egy vélhetően dollármilliókat érő Andy Warhol-képet, amely egy rakás turnékellék között vészelte át az elmúlt évtizedeket.
A Little Electric Chair című, villamosszéket ábrázoló vörös selyem szitanyomatot, amely Warhol Death and Disaster című sorozatának része, felgöngyölve és egy képtartó hengerbe téve találták meg egy raktárban az 1970-es évekből származó színpadi kellékekkel együtt. Warhol egy hasonló alkotása 10,5 millió dollárért kelt el  2014-ben a Christie’s egy New York-i aukcióján.
Cooper és Warhol az 1970-es években találkozott és kötött barátságot. Cooper, valódi nevén Vincent Furnier, ekkor költözött New Yorkba akkori barátnőjével, a néhai Cindy Langgel. A párt a híres Studio 54-ben mutatták be Warholnak – írta a BBC News.
„Akkoriban minden a rock ’n’ rollról szólt, semelyikünk nem figyelt semmire. A kábítószer és az ivászat kavargó örvénye volt az az időszak” – mondta Shep Gordon, aki immár több mint negyven éve Cooper menedzsere.
Lang, aki Warhol Interview című magazinjának a borítóján is szerepelt, később megkérte Gordont, hogy vásárolja meg az ő nevében a Warhol-képet nagyjából 2500 dollárért. Lang születésnapi ajándéknak szánta az alkotást Coopernek.
„Alice azt mondja, hogy emlékszik egy párbeszédre Warhollal a képről. Úgy véli, hogy a beszélgetés valóban megtörtént, de nem merne a Bibliára megesküdni” – mondta Gordon. Miután részleteiben sikerült visszaidéznie a néhai pop-art művésszel folytatott beszélgetést, Cooper gyanítani kezdte, hogy valami igen értékes tárgy van a tulajdonában, ezért megpróbált minél többet felidézni abból az időszakból.
Végül aztán a zenész édesanyja segített megfejteni, hogy hol lehet a kortárs műalkotás. „Beszéltünk Alice anyukájával, aki azt mondta, hogy szerinte még mindig raktárban lehet az alkotás” – idézte fel Gordon, hozzátéve, hogy nagyjából hat hónapba telt, mire átfésülték a raktárt, ahol egyebek között egy villamosszék-utánzatot is találtak.
Gordon szerint az 1970-es évek elején nem tulajdonítottak különösebben nagy értéket a műnek. „Andy Warhol akkor még nem az az Andy Warhol volt” – jegyezte meg a menedzser.
A kép eredetiségét a Warhol-szakértő Richard Polsky is megerősítette. „Látni kellett volna Alice arcát, amikor Richard Polsky elküldte, hogy mennyi a kép becsült értéke. Leesett az álla, és rám nézve azt mondta: Most szórakozol? És ez az én tulajdonomban van!”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató