2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Augusztus 10-én kezdődik és 15-éig tart Marosvásárhely egyik legfiatalabb, mégis a legrangosabbak közé tartozó zenei szemléje, a névadó egyesület által immár tizedik alkalommal megszervezett Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál. 


Augusztus 10-én kezdődik és 15-éig tart Marosvásárhely egyik legfiatalabb, mégis a legrangosabbak közé tartozó zenei szemléje, a névadó egyesület által immár tizedik alkalommal megszervezett Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál. 
 
Mint azt Beke István Ferenc gitárművész, a szemle ötletgazdája és főszervezője elmondta, az ünnepi, tizedik fesztivál kissé más lesz, mint az előző évek szemléi, eltűnt  nevéből a klasszikus gitár, maradt csak a gitárfesztivál. – Ennek több oka is van, a szemle stílusban is változott: hajlottunk a dzsesszmuzsika felé, és idén lesz szimfonikus-rock koncertünk is. Utóbbit a neves Monyo Project  zenekar jegyzi, amelynek szerzeményeit Werner Gábor dolgozta át szimfonikus zenekarra, és ő is vezényli majd az ősbemutatóként előadandó szimfonikus-rock koncertet  a Kultúrpalotában. További újdonság, hogy a fesztivál első napján Deák Endre-emlékkoncertet szervezünk: a neves lantművész nemrég hunyt el, többször szerepelt a fesztiválon, az emléknapon azok játszunk, akik annak idején is felléptünk. Természetesen idén, s számos koncerten vehetnek részt az érdeklődők, a hangversenyek – a marosvásárhelyi fiatal tehetségek koncertjének kivételével – a Kultúrpalota nagytermében zajlanak majd este 7 órától,  a belépés ez esztendőben is ingyenes. Idén is megtartjuk mesterkurzusainkat, lesznek továbbá koncertek a főtéri Zanza kávézóban, az idei fesztivál sztárvendége, a világhírű Al Di Meola pedig a Színház téren lép fel triójával augusztus 15-én este 8 órától, egy szintén ingyenes szabadtéri koncerten – mondta Beke István Ferenc.
Mint azt a szervezők honlapján olvashatjuk, a Harmonia Cordis Egyesület 2007-ben alakult, zenei és kulturális események szervezése érdekében, leginkább a gitár- és klasszikus zenére fektetve a hangsúlyt. Az egyesület küldetése találkozók, zenei témájú konferenciák, versenyek, országos és nemzetközi zenei fesztiválok, koncertek, művészkurzusok, transzdiszciplináris művészeti események (zenét egyéb művészeti eseményekkel ötvözve, például gitár és tánc) szervezése. Az egyesület szervezi Románia legnagyobb gitárfesztiválját Marosvásárhelyen, a Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivált. A fesztiválok keretében számos zenei témájú előadás hallható: hangszerkészítés, barokk zenei előadások, a kortárs zenében megjelenő új írásmódok és más, hasonló jellegű témák, amelyek iránt a résztvevők érdeklődést mutattak, a viták pedig kihívásként szerepelnek. A gitárfesztivál alkalmával rendezett versenyek több korosztályt céloznak, a nyeremények pedig jelentősek. Az egyesület támogatja a tehetséges fiatalokat (18 év alattiak), koncertlehetőségeket kínálva nekik műkedvelő közönség előtt. Az egyesület honlapján – www.harmoniacordis.org  – naprakész információk várják az érdeklődőket a klasszikus gitár világából. A fontosabb eseményeiket élő adásban közvetítik a fent említett honlapon. Megnyitották továbbá a Harmonia Cordis Videó Portált és Kelet-Európa első online klasszikusgitár rádióját (www.harmoniacordis.org/radio).
Ami a fellépőket illeti, az alábbiakban pár,  idén fellépő gitárművészről olvashatnak. 
A hiteles gitárhős és évelő toplistavezető, Al Di Meola már az elmúlt négy évtizedben nemzetközileg elismertté vált mint a legmagasabb rendű virtuóz. Termékeny zeneszerző és elképesztő hathúros tehetség,  több mint 20 albumot adott ki. És míg  káprázatos technikája akusztikus és elektromos gitáron egyaránt fejedelmi státust biztosított neki a fretboard rajongók körében, akik rendszeresen sereglenek a koncertjeire, Di Meola írásainak mélysége, lelki töltete és  eredendő líraisága, amit a gitár segítségével kifejez, rajongók seregeit sorakoztatja fel világszerte a gitár megszállottjai mellett. Úttörő a világzene és a dzsessz ötvözésében, a korai latin hangulatú fúziós kiadások mellett, mint a 1976-os Land of the Midnight Sun, az 1977-es Elegant Gypsy és az 1978-as Casino, a gitárhős tovább kísérletezik a flamenco, tangó, a brazil, a közel-keleti és afrikai zenevilág gazdag befolyásával. Di Meola legújabb kiadása, az All Your Life 2013-ból  akusztikus bűvészmutatvány, ami egy korszakalkotó zenét elevenít fel.
Lenyűgöző, összetett ritmikai hangugratások, provokatív lírai dallamok és kifinomult harmóniák együttese áll Di Meola zenéjének középpontjában, amivel kritikusok elismerését megszerezte ünnepelt pályafutása során, három aranyalbumot és több mint hatmillió hanglemez eladását világszerte. Az elmúlt 20 évben Astor Piazzolla, néhai argentin zeneszerző tangózenéjének szerelmese volt. Al Di Meola Jersey Cityben született 1954. július 22-én. Bergenfieldben nőtt fel Elvis Presley, a The Ventures és a The Beatles zenéjével, érdekeltea gitározáshoz, és már tizenévesen rutinossn kezelte a hangszert. Lenyűgöző képességének kifejlesztése nem volt könnyű ilyen fiatal korban, sokkal inkább az összpontosított odaadás és intenzív gyakorlás eredménye, még a középiskola ideje alatt. „Nyolc-tíz órát gyakoroltam a gitáron naponta”,  mondta egy interjúban. „És próbáltam megtalálni magam, vagy megtalálni azt a fajta zenét, ami megfelel annak, ahová visz a gitár”.
Caius Hera egyike a régizene nagyon kevés képviselőjének Romániában. Ő az egyedüli lantos, aki professzionális szinten tanult meg a hangszeren játszani, a korai zenére alapozva. 2005-ben  zene- és gitártanári diplomát szerzett. 
2012-ben elkezdte doktori tanulmányait, amelynek témája a XVI. századi olasz lantzene.
Pavlovits Dávid az új generáció egyik kiemelkedően kreatív személyisége. 17 évesen kezdett gitárt tanulni. Csupán háromévi gitározás után díjat nyert egy nemzetközi gitárversenyen. 1991-ben a szegedi Liszt Ferenc Konzervatórium gitár és zeneszerzés szak hallgatója lett. Zenei gondolkodására a legnagyobb hatással Roth Ede volt. 1995-ben felvételt nyert a Darmstadti Zeneakadémia koncertosztályára, ahol 1998-ban gitár szakon kitüntetéssel diplomázott. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán gitár- és kamarazene-tanár. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián 2005-ben kapott doktori címet.
Podhorszky Gábor 14 évesen kezdett  zenét tanulni, pár év után a klasszikus gitár kötötte le érdeklődését. Hamarosan különböző zenekarokban tűnik fel, miközben komolyzenei tanulmányokat folytat. Első diplomáját a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán szerezte, majd  a Hágai Királyi Zeneakadémián tanult klasszikus és barokk gitárt. Zenei fejlődésére Svjatoslav Richter, Bartók Béla, Dresch Mihály és a Kispál és a Borz zenekar munkássága volt nagy hatással. Jelenleg Londonban és Budapesten él, tanít, koncertezik.
Natalia Lipnitskaja 9 évesen kezdett zenét tanulni, első tanárai Marina Dubovik és Vlagyimir Belyshev voltak. Natalia zenei útját a Minszki Zeneakadémián folytatta Jevgenyij Gridiushkovval, majd a bécsi Zene- és Előadóművészeti Egyetemen tanult Alvaro Pierrivel (2003-2008). A svájci Dr. Robert és Lina Thyll-Dur Alapítvány egyik ösztöndíjasa volt (2006-2008), tagja a Yehudi Menuhin „Live Music Now” Alapítványnak (2004-2008), szólistája a Nemzeti Belorusz Rádiónak és a magyarországi Bartók Rádiónak. 2000 óta Natalia szólóesteket és mesterkurzusokat tart egész Európában és az Egyesült Államokban.
Beke István Ferenc a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia és a nagyváradi Művészeti Egyetem gitár- és kamarazene-tanára, a marosvásárhelyi Harmonia Cordis Egyesület elnöke. Több díjat is nyert országos és nemzetközi klasszikusgitár-versenyeken, valamint számos hazai és külföldi mesterkurzuson vett részt, kamarahangversenyeket tartott Romániában, Magyarországon, Németországban és az Egyesült Államokban. Beke István a Harmonia Cordis, a székelyföldi Terra Siculorum Nemzetközi Klasszikusgitár-fesztivál és a kolozsvári Novo Generatio Nemezetközi Gitárnapok szervezője. Doktori címet 2011-ben szerzett a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián.
 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató