2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

inCub.e nyelvpálya kicsiknek, nagyoknak

A 21. század digitális eszközeire támaszkodva, újszerű, dinamikus módszerekkel tanítja románul, illetve angolul az ország és a világ nyelvének elsajátítását magán-, illetve szakmai életében fontosnak érző jelentkezőket a marosvásárhelyi inCub.e nyelvpálya lelkes, fiatal csapata. Kezdeményezésükről, programjaikról – ezen belül a jövő héten induló román és az augusztus második felében zajló angol nyelvű gyermektáborról – Popa Gittával, az inCub.e vezetőjével beszélgettünk.

Popa Gitta, az inCub.e vezetője

– Mesélnél kicsit az indulásról, illetve az azt megelőző motivációról?

– Idén márciusban nyílt meg a nyelviskolánk azzal a céllal, hogy román nyelvre tanítsuk az érdeklődőket. Angol nyelvet is oktatunk, a hangsúly azonban a románon van. Hat év tapasztalattal rendelkező csapatunk felnőttoktatás céljával nyitotta meg az inCub.e nyelvpályát – eredetileg azokat a 25–35 éves fiatal felnőtteket céloztuk meg, akikről úgy gondoltuk, hogy rájöttek, hogy a boldogulásukhoz szükséges a román nyelv ismerete –, de kiderült, hogy a gyermekek részéről nagyobb az érdeklődés. Ezért is szerveztük meg júliusban az első, nagyon sikeres román nyelvtáborunkat 33 gyermek részvételével. 

Több száz mondat a tábor „termése”

– Mi volt a forgatókönyv?

– Reggel 8 órától 9-ig vártuk a gyerekeket, a tevékenységek 9-től 5-ig zajlottak. Játszottunk, énekeltünk, kézműveskedtünk, de ami a legfontosabb: mindig tanulással kezdtük a napot. Naponta egy, legtöbb másfél órát táblagépen oldották a feladatokat a résztvevők. Ebben a digitális oktatási módszerben rejlik az újításunk, és ez igen hatékonynak bizonyult. Egy édesanya mesélte, hogy a papíralapú romántanulás során ötven mondatig sem jutnak el a gyerekkel, nekünk viszont öt nap alatt 400 mondatot sikerült begyakoroltatni. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy elakadás esetén a digitális rendszer az egész feladatot újra elvégezteti, anélkül nem lehet továbblépni, merem állítani, hogy akár 600 mondatot is begyakoroltunk a táborozó csapattal. A gyerekek a román nyelv alapjaival ismerkedtek meg – egyebek mellett a helyes névelőhasználattal, a főnevek nemével, illetve a ragozással –, és mivel a hasznosat a kellemessel találkoztattuk, nagyon élvezték az egész folyamatot. Hat professzionálisan képzett, tapasztalt kolléga felelt a program oktatási részéért, a játékokkal teli kikapcsolódást pedig a Creactivity Egyesület biztosította. A foglalkozások között kétóránként étkeztek a gyerekek, a változatos menüt különböző jó nevű vendéglőkből hoztuk. A tábor sikeréről igazán szívmelengető visszaigazolást az ötödik nap végén kaptunk az egyik gyerektől, aki azt mondta, ő úgy érzi, hogy már tud románul. Egy másik táborozó pedig megkérdezte az édesanyját, hogy nem vesznek-e ők is egy olyan táblagépet, mint a miénk, hogy amikor unatkozik, „románozhasson”. Bár eredetileg nem állt szándékunkban, a program sikere miatt augusztus 7–11. között újra megszervezzük a romántábort, és mivel van rá igény, augusztus 21-étől 25-éig az angol nyelvűt is, ugyanezekkel a tevékenységekkel, csak egy kicsit magasabb szinten, mert úgy gondoljuk, hogy angolul jobban tudnak a gyerekek, mint románul. 

– Melyik korcsoportnak szólnak ezek a táborok?

– Eredetileg a 8–13 évesekre gondoltunk, de bebizonyosodott, hogy inkább a 9-11 évesek nyitottak a foglalkozásokra, ezért erre a korosztályra szűkítettük a célcsoportot. 

– Beszéljünk kicsit a helyszínről.

– A marosvásárhelyi Cukorgyár utca 18B alatt, az Incubcenter üzlet- és irodaház-komplexum első emeletére várjuk a gyermekeket. A táborozó csapattal bejárjuk az épületet, felmegyünk a hatodik emeletre, megcsodáljuk onnan a kilátást. Mindez az élményalapú oktatást szolgálja. 

Fotók: Tóth Orsolya

Ősszel indul az afterschool

– Gondoltatok-e arra, hogyan szólítsátok meg a nyári táborok után is a gyermekeket?  

– Szeretnénk szeptembertől egy afterschool (iskola utáni oktatási) programot indítani. Mindennap 1 órától 5-ig foglalkoznánk a gyermekekkel úgy, hogy a tevékenységek középpontjában a román nyelv elsajátítása álljon.

– Az eredeti elképzelés, a felnőttoktatás is megvalósult?

– Természetesen. 15 évestől az idősekig minden korosztályból voltak és vannak érdeklődők, akiknek román, illetve angol nyelvű képzéseket tartunk alapszinttől felsőfokig. Egyénileg, illetve két- vagy négyfős csoportokban is lehet igényelni az oktatást, ami mindig a tudásszint felmérésével kezdődik. Ekkor mutatjuk be a tanítási módszerünket is, hogy a résztvevők megbarátkozhassanak a digitalizációval. Tisztában vagyunk vele, hogy ijesztőnek tűnhet, hogy itt minden digitálisan történik, de ez sem a gyermekek, sem a felnőttek esetében nem pontosan így van, a tevékenységeinknek ugyanis mindössze 30%-a digitalizált, és mindenkinek van füzete. Nagy hangsúlyt fektetünk a személyes beszélgetésekre, az inCub.e ugyanis beszédorientált nyelviskola, ugyanakkor mindenki mellett végig ott van egy tanár, aki a táblagépes feladatmegoldásnál is igénybe vehető. 

– Mennyibe kerül a felsorolt programokon való részvétel?

– Az ötnapos nyelvtábor 570 lej, az árban az étkeztetéstől az oktatásig és az egyéb tevékenységekig minden benne van. A felnőttoktatás személyre szabott, így számos árvariáció létezik, például aszerint, hogy valaki heti hány alkalommal szeretne részt venni a foglalkozásokon. A másodmagukkal érkezők – testvérpárok, házastársak – kedvezményben részesülnek. Az afterschool esetében szintén többféle csomaggal készülünk, aszerint, hogy a szülők a gyermekek szállítását, illetve étkeztetését is igénylik-e vagy csak az oktatásukat.

A júliusi román nyelvtábor

Felkészítő a Cambridge-re

– Táborok, felnőttoktatás, afterschool… És ezzel még nem merült ki az inCub.e kínálata.

– Június 7-én indítottuk el a felkészítőt a Cambridge-nyelvvizsgára. Vizsgaközpontként is működünk, a nyelvvizsgát december 9-én szervezzük meg. A felkészítőkre, amelyeket egy egyetemi tanár tart hétfőn és szerdán 18–20 óra között, a helyek függvényében bármikor lehet csatlakozni. A csoport maximális létszáma 15 fő, jelenleg még hét helyünk van. Akit érdekel ez a lehetőség, ajánlatos, hogy legkésőbb szeptemberben csatlakozzon a csoporthoz, a Cambridge-vizsgára való felkészüléshez ugyanis legalább három hónap szükséges, bármennyire is biztos valaki a nyelvtudásában. Ez esetben is a tudásszint felmérése az első lépés, amiből kiderül, hogy elég lesz-e az illetőnek a vizsgáig rendelkezésre álló idő. A Facebook-oldalunkon egyébként háromperces román, illetve angol nyelvű tesztek is elérhetők, amelyek hasznos iránytűk lehetnek a programjaink iránt érdeklődőknek. 

Bővebb tájékoztatással az office@incube.ro e-mail-címen vagy a 0770-170-583-as telefonszámon szolgálunk. 

Innoválunk, ahol lehet.
Hogyan olvassuk le a QR-kódot? 
Elővesszük az okostelefonunkat. 
Bekapcsoljuk a kamerát. Ráirányítjuk az okostelefonunkat a QR-kódra. (Nem kell lefotózni, csak ráirányítani!) A telefon kimutat egy linket, és arra ráklikkelünk. A teszt megnyitásra kerül.
Jó szórakozást! Jó tanulást!





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató