2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

SZGE egyeztető fórum

Az erdélyi magyar agráriumot erősítenék

Március 21-én 10 órától a szovátai Danubius szálloda gyűléstermében tartják a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesületének (SZGE) egyeztető fórumát, ahol egyebek mellett beszámolnak a 2023-as tevékenységről és ismertetik a szervezet terveit. Lesz agrárpolitikai kerekasztal-beszélgetés és szekcióülések is, ahol szakterületenként különböző témák kerülnek terítékre. 

A programtervezet szerint a hivatalos megnyitó 11 órától lesz, köszöntőt mond Becze István, az SZGE elnöke, Fülöp László Zsolt, Szováta polgármestere, Péter Ferenc, Maros, Tamás Sándor, Kovászna, Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnökök. Felszólal még Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke, dr. Nagy István, Magyarország agrárminisztere. Az SZGE 2023. évi beszámolója és a tervek ismertetése után 12.50-től kerekasztal-beszélgetés lesz, amelyen a közelmúlt eseményeinek tükrében a közös agrárpolitika módosításáról lesz szó, ami Magyarország európai uniós elnöksége idején kerülne terítékre. A beszélgetésen részt vesz: dr. Nagy István, Jakab István, Vincze Loránt és Winkler Gyula EP- képviselők, moderátor dr. Csák László, a Planificatio Kft. vezetője. A következő panelben a romániai agrárszabályozási és támogatási rendszert módosító javaslatokról lesz szó. A beszélgetés 13.30-kor kezdődik. Részt vesznek: Könczei Csaba, Magyar Loránd és Kolcsár Károly parlamenti képviselők, Tánczos Barna szenátor és Barabási Antal Szabolcs állattenyésztési mérnök, volt mezőgazdasági államtitkár; moderátor Miklós Ervin, az LGT Proiect Kft. agrárdigitalizációs szakembere. 

Ebéd után, 15 és 18 óra között folytatódnak a szekcióülések. A szarvasmarha-tenyésztésről Gál Attila állatorvos, falugazdász vezeti a beszélgetést, szakmai előadók: dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója és Barabási Antal Szabolcs állattenyésztési mérnök. A méhészeti szakterület moderátora Hatos György méhész, falugazdász, szakmai előadó Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. 

Szó lesz még a zöldség-, gyümölcs-, a gyógy- és a dísznövénytermesztésről is. A beszélgetés szakirányítója Józsa Eszter kertészmérnök, növényorvos, falugazdász. Szakmai előadók: dr. Helyes Lajos professzor, dr. Pék Zoltán, mindketten a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) tanárai, dr. Bandi Attila adjunktus, dr. Kentelki Endre egyetemi docens, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kertészmérnöki karának tanárai, Lakatos Márk, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem mesteroktatója, a gyógy- és fűszernövények szak szakkoordinátora, kollégiumvezetője. 

A növénytermesztők kérdéskörének moderátora Orbán Miklós agrármérnök, az SZGE alelnöke. E szekció szakmai előadói: Miklós Ervin, az LGT Proiect Kft. agrárdigitalizációs szakembere, dr. Mikó Péter Pál docens, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Növénytermesztési Tudományos Intézet tanára, Romfeld Zsolt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója és Varga Péter, a Cibus Hungaricus Alapítvány szakértője. 

A sertéstenyésztésről szóló modul moderátora Sinka Arnold, a Székelyföldi Mangalicatenyésztők Egyesületének alelnöke, falugazdász. Szakmai előadók: Ábrahám Tibor, az Alföldi Sertés Értékesítő és Beszerző Mezőgazdasági Szövetkezet kereskedelmi igazgatója, Mátyus Ferenc, a Bonafarm Mezőgazdaság sertéstenyésztési igazgatója, dr. Kincses Sándor állatorvos, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének falugazdásza, dr. István Róbert, a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal vezetője és Kolumbán Dávid, a Székelyföldi Mangalicatenyésztők Egyesületének elnöke. 

Az erdő- és vadgazdálkodásról is szó lesz. E szekció moderátora Elekes Mózes erdészmérnök. Szakmai előadók: dr. Melles Előd erdőmérnök, a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének ügyvezető elnöke, Tamás László, a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének társelnöke, Porzsolt Levente mérnök, a Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdálkodók Szövetségének elnöke. 

 A biogazdálkodásról szóló beszélgetés moderátora Máté Boglárka falugazdász. Szakmai előadók: Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárkamara Hajdu-Bihar megyei szervezetének elnöke, dr. Roszik Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Albert Imre, a Bioterra Egyesület elnöke, Márton Zoltán, az Ecoinspect munkatársa, Kurkó Ernő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság munkatársa és Benedek Alpár, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) munkatársa. 

A juh- és kecsketenyésztés szekció moderátora László Csongor vidékfejlesztési agrármérnök, a Hargita Megyei Vidékfejlesztési Egyesület igazgatója. Szakmai előadó dr. Póti Péter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem intézetigazgató-helyettese. 

 A tervezett program szerint a szekcióüléseken elhangzottakat 18 és 19 óra után foglalják össze, és ezzel zárul a rendezvény. 

Támogatás kisgazdáknak 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium elkezdte átutalni a támogatást a gazdáknak az idényen kívüli, zárt területen (üvegház, fóliasátor) termesztett zöldségekért. 
Ezért a programra jelentkezőknek egy hektáron legkevesebb 3000 kg paradicsomot, 1000 kg spenótot, 2000 kg paprikát, 4000 kg uborkát, 100.000 tő friss hagymát, illetve 10.000 fej salátát kellett termeszteniük és értékesíteniük. A programot a szaktárca hatáskörébe tartozó megyei mezőgazdasági igazgatóságok kezelték. 
A minisztérium adatai szerint összesen 19.076 gazda pályázott a támogatásra az országban, a múlt hét közepén 15.395 gazdának összesen mintegy 76,18 millió lejt utaltak át. A legtöbben Olt (7.111), Galac (5.170), Giurgiu (1.617), Dolj (1.011) és Buzău (818) megyében jelentkeztek. Maros megyében 79-en nyújtották be az iratokat, közülük 73-at támogattak, akik teljesítették valamennyi feltételt. 
Továbbra is várják a jelentkezőket a méhészeti támogatásra, amelynek keretében méhcsaládonként 5 eurót kaphatnak a méhészek azokra a családokra, amelyek 2023. december 31-én szerepeltek az országos állattartási jegyzékben. A határidő április 11-e. Május 10-ig, illetve április 19-ig lehet pályázni a paradicsom- és az utóbbi dátumig a fokhagymatermesztőknek, akik hektáronként 1500 eurót kaphatnak, ugyanakkor a burgonyatermesztőknek is 200 euró támogatást adnak hektáronként, amennyiben legalább 0,3 hektárt erre használnak, a határidő május 20-a. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató